Most másodszorra hagyják el a fiatalok a körutat  - Socfest

Most másodszorra hagyják el a fiatalok a körutat 

Olvasási idő: 4 perc

Két hét múlva másodszorra lépik át a körutat a fiatalok. Teszik ezt azért, hogy képernyő helyett fákat nézzenek, üzenetek helyett füstjeleket küldjenek. A négynapi wellness alatt technóval, kabócával, gitárzenével és tűzropogással tisztulnak a városi  fejek és fülek. A vadregényes romantika főtámogatója a térerő, vagyis annak hiánya. 

Tavaly ötezer pionír ment ki az első Kolorádóra, hogy a fősodortól eltávolodó élő- és elektronikus zenéket hallgathassanak felváltva. Maguk a szervezők is nagyot néztek a tavalyin, első fesztiválhoz képest óriási volt az érdeklődés, és komolyabb gyerekbetegségek nélkül, önfeledten elszigetelt hangulatban telt a fővárosi osztálykirándulás.

Zenei programok

Idén hét helyszín lesz Kolorádón, ahol a belvárosi, feltörekvő zenekaroktól kezdve olyan előadók is megfordulnak, mint a Portishead-alapító Geoff Barrow legújabb elszállós projektje, a BEAK>, vagy a norvégok egyik leghumorosabb exportterméke, Todd Terje.

A nulladik nap programját az érdekfeszítő hazai bandákat kutató KERET csapata állította össze, a színpadon a Fubarite, a Robotok, a Platon Karataev, a Tape Delay, a Rock Band For Old Men, a Felső Tízezer és a Kaktus cserélgetik egymást. Ezzel párhuzamosan az akkor már négy napja kint élő építőtáborozók bontják le a Csűrt a táncosabb világzenéket keverőre rántó Fossiles de l’Atlasra.

A csütörtök idén már együtt kelős, teljes létjogosultságú programnap. Öttől a tollasozást a Mome Zaj metafesztivál fellépőire fülelve lehet nyomni a Csodaszarvas színpadnál. Az OTP Junior Székelykapu Színpadon is már délután megjelennek az első fellépők, jön az alig két éve visszatért Jazzékiel, a nemrég a Facebookról magát kvázi letörlő és inkább a házi stúdióba visszavonuló Iamyank, a DJ Bootsie Live Band, majd a Stámusz Feri és Akos V-féle Gorongosa, hogy éjfél után Todd Terjének adják át a terepet.  Eközben a Gólya Udvaron a leghipebb belvárosi zenekarok pörögnek, lesz Mayberian Sanskülotts, Szabó Benedek és a Galaxisok, Elefánt, Bohemian Betyars, de még Újzenekar is. A Csűrben a Sör és Fű angyalföldi hiphopját az értelmiségi house váltja, Bronksi, Nermo, DJ Speculator aka Willie Burns, majd a Designer Drums tagjai által.

Pénteken az OTP Junior Székelykapu Színpad  programját a New Kids from the Bloc támogatásával, Szerbiából érkező Threesome indítja be, akiket az angolosan csengő Dö Kvaléjsönz követ, majd a fesztivál legnagyobb durranása, a krautrockot feltámasztó angol BEAK> játszik. Sötét erdei energiáit méltóképpen alakítja majd át a Volkova Sisters, aztán a Technokunst keretében érkező misztikus-ösztönös Ulwhednar, a kíméletlen Blawan, illetve a klubest-sorozat megszokott házigazdái, Isu és Dork folytatja. A Gólya Udvaron folytatódik a gitárzenés vonal, olyannyira, hogy a műsort Barkóczi Noémi akusztikus gitáros dalai nyitják, amit a jóval keményebb Puma Danger, illetve a Headbengs folytat. Igazi különlegesség lesz a csak erre az alkalomra összeálló költői reppcsapat, az AKPH és a freejazzes GNÚ közös koncertje – mi bizonyítja a színterek keveredését, ha nem ez? És még van feljebb, hiszen a Deep Glaze, a Fran Palermo, a Ricsárdgír és a Soul Cure még csak ezek után játszanak.

A Csűrben eközben már nagyban nyomulnak majd a Mulató Aztékok, akiktől a The Keeymen veszi át a stafétabotot, hogy a szörfös sodrásból végül agyas elektronika kanyarodjon Aiwa, majd a Lick The Click!-igazgatóság Crimson és Chrom révén. Ők készítik elő a terepet a holland Young Marcónak és a berlini Tama Sumónak, két olyan DJ-nek, akik után a Boiler Room is nyolc kézzel kapkod. Aznap már a Csodaszarvas Színpad / Bar72 is fullon üzemel, érkezik a The Matter, Meteo, a Dope Calypso, a Gustave Tiger, Christopher Waver, a Changing Grey, Vatsanah, Naga & Peter Bernath és ötkor még itt lehet majd elcsípni Imre Kiss és S Olbricht párosát a felkelő nap fényében.

Szerencsére maradt alapanyag az utolsó napra is, a legnagyobb helyszínen rögtön a dobossal kiegészült Agavoiddal lehet rákészülni az utolsó estére, majd jön a , a Middlemist Red, Zagar previewzik új albumából. Ezután glitches villanyzenéjét veszi elő 9b0, bemutatkozik új, Stockhausen Syndrome munkacímű multimédiás projektjével az Anima Sound System. Végül Subotage, Experimental és Nils zárják a helyszínt szikár technóval. A Gólya Udvart a Morzsa Records fűti be, hogy aztán a (halál;orgazmus) váltsa, de ide érkezik még aznap Tereskova, a Kistehén, a Csaknekedkislány és a Vasárnapi Gyerekek is. A Csűrben teljesen átveszik az irányítást a legfrissebb beatek, Gazsi Rap Showra és Slow Village-re megy majd a bólogatás, hogy az előző napok trendjének megfelelően, az este leszállásával ismét táncos elektronikára álljon át a kapcsoló. Sazabio, Telefunken és Hi után az egzotikus house-mutációkat hozó német Africaine 808 és a svéd Samo DJ következik, hogy a sort a Tanz Global-főnök Tom Select és Manek zárja.

A Csodaszarvas színpadán nyomul a Panel Surfers, a Veszélyes Faszfej, az Accomodator, a Solar Things, Magamura, Lank, Percut és Tsubi.

A koncertek előtt a belvárosi bulineszek hiányolóinak biztos pont a sosem halk Tábortűz, csütörtöktől a méltán híres Vérteshow, Osztya Penko, Pécs színeinek képviseletében Bodoo és Péló, a Toldis NIGHTDRIVE-alapító Utah és az izraeli Nitzan Horesh adja át a stafírungot.

Ez a budai fesztivál bizony nem csak a nevében pesti, idén ugyanis a pesti oldal egyik kultikus söntése a Vittula is kitelepül. Itt a pultosok mellett olyan ikonikus bulik szállítják a szatírát, mint a Szakíts a Kolorádón, Legfelsőbb SADség Egyház vagy az Alpáré.