Google, Microsoft vagy Apple – Melyik a legjobb nekünk? - Socfest

Google, Microsoft vagy Apple – Melyik a legjobb nekünk?

Olvasási idő: 4 perc

A Google, Microsoft és Apple hívei állandó vitában vannak arról, hogy melyik cég szoftvereire és szolgáltatásaira érdemes támaszkodnunk a napi teendők során. Ebben a cikkben bemutatjuk mindhárom felet, előnyeikkel és hátrányaikkal együtt.

Google

A Google könnyű és ingyenes, de internet nélkül összeroppan.

Egy Google fiók létrehozása ma már elkerülhetetlen, ám a kényszerből létrehozott, “1234” jelszóval védett fiókunkat könnyedén felfejleszthetjük egy teljesen felhő alapú központtá. A Google ingyenesen ad szövegszerkesztőt, adatbáziskezelőt, prezentációkészítőt, 15 GB felhő tárhelyet és számos egyéb szolgáltatást.

A Google az okostelefonok és az “átlagfelhasználók” világában van otthon. Ez azt jelenti, hogy minden felülete színes, egyszerű, jól működik érintőképernyőkön és főképp mobil applikációkkal foglalkoznak. Az asztali gépek és laptopok a Google Chrome-on keresztül érhetnek el különböző szolgáltatásokat.

Jó példa a Google alapjainak megértésére a Google Chromebook. Ez egy még Magyarországon nem kapható laptop, amely teljesen felhő alapú és nem is lehet telepíteni rá hagyományos szoftvereket, csak kisebb appokat vagy kiegészítőket. Ha nincs WIFI, a Chromebook megsértődik és csak néhány dologhoz férünk hozzá.

A Google Docs sok formázási lehetőséget kínál, de elmarad egy komoly irodai program mellett.

Vállalatok a GSuite havidíjas csomag segítségével tudnak több dologhoz hozzáférni (pl. céges e-mail cím, archiválási irányelvek beállítása, nagyobb tárhely nekünk és minden beosztottunknak).

Előnyök

  • Ingyenes, egyszerű, mobil
  • Gyengébb gépeken is jól működnek a felhő alapú programok (a munka nagyját a Google szervere végzi)
  • Rengeteg szolgáltatás a naptártól a kérdőívkészítőig és ezek gyakran frissülnek

Hátrányok

  • Internetkapcsolat nélkül kevés lehetőségünk van
  • Az ingyenesség ára az adataink, statisztikák az internetezési szokásainkról
  • Komoly irodai munkakörnyezetben nem a legjobb

Microsoft

A Microsoft igyekszik újítani, de az alapja az üzleti világ.

A Microsoft a Windows 8 és Windows 10 kiadása óta igyekszik alkalmazkodni az új trendekhez. A nehéz irodai programok mellé könnyű, böngészőből vagy okostelefonról elérhető, ingyenes szoftverek társultak. A Word Online például ingyenesen használható, illetve Android-ra vagy kisebb kijelzőjű Windows-os gépekre a Word Mobile tölthető le 0 Ft.-ért. Egy másik érdekes példa a Microsoft Sway prezentációkészítő, ami a teljesen felhő alapú, ingyenes és a Prezi és Power Point kombinációjaként értelmezhető.

A lájtosodás ellenére a Microsoft nem tudja és akarja tagadni igazi gyökereit: haladó felhasználóknak jó, akik irodai munkát végeznek vagy vállalkozást vezetnek. Itt-ott előkerülnek az erre utaló jelek. Az Outlook feladatkezelőjében van számlázás, cégek és munkaóra mező, a menük sokszor összetettek és az igazi élményért havi- vagy éves díjat kell fizetnünk.

A Microsoft felületén gyakran találni nem az egyszerű felhasználónak szánt dolgokat.

A Google-val ellentétben itt a laptopoké és az asztali számítógépeké a főszerep. A telefonos appok a legfontosabb teendőkben segítenek, de a lényeget mindig az asztal előtt ülve kapjuk meg.

Előnyök

  • Több évtizedes tapasztalat az irodai és vállalkozói környezetben
  • Remekül működik offline, de kiegészíthető az új felhő alapú szolgáltatásokkal
  • Egy komoly projekthez, a tényleges munkához elengedhetetlen szoftvereket és szolgáltatásokat ad.

Hátrányok 

  • A teljes verzióért havidíjat vagy éves díjat kell fizetnünk.
  • A felhő alapú programok, az okostelefonok és a böngésző terén erősebb a Google

Apple

Az almás cég szintén használ saját felhőt és természetesen rendelkezik saját irodai alapcsomaggal. De nem csak ezek, hanem az egész operációs rendszer igényli a felhőt. Persze nem kötelező, de aki már váltott két Apple gép között, tudja, hogy megéri.

Az irodai szoftvereknek szintén van webes verziójuk, ami ha jól össze van kötve a géppel olyan lehetőségeket nyújt, mint például a dokumentumok azonnali folytatásának a lehetősége. Ezt úgy kell érteni, hogy ha elkezdek szerkeszteni egy táblázatot az asztali gépen majd elindulok, az iPaden vagy a weben azonnal tudom folytatni a munkát.

Persze itt is, mint minden Apple terméknél igaz, hogy az “egyszerű” felhasználók számára készültek. Nincs szanaszét bonyolított menürendszer, komplikált beállítási lehetőségek. “It just works”, ahogy Steve Jobs mondaná.

Előnyök

  • Talán a legkényelmesebb szoftvercsomag, amivel kifejezetten szép és látványos dolgokat lehet csinálni
  • A teljes szoftvercsomag jár a géphez
  • Mind az asztali, mind a webes verzió ugyanazt tudja

Hátrányok

  • Csak Apple termékeken elérhető a letölthető szoftver
  • Ezek pedig nem olcsók
  • Csak 5 GB az alaptárhely, amit kizárólag pénzért bővíthető

Összegzés

Nincs legjobb csak legjobb az adott felhasználói szokásokhoz.Nagyon szubjektív kérdés az, hogy melyik induló a legjobb. Aki ritkábban dolgozik számítógépen és megelégszik egy okostelefonnal a napi teendőkhöz, annak jobb a Google. Ha valaki vállalkozást indít, sok dokumentumot hoz létre a számítógépen, több aktív projektje és szerződése van, az jobban jár a Microsoft-al. A lényeg, hogy ismerjük meg melyik cég mit ajánl és válasszunk tudatosan. A mai világban ez fontos kérdés. Nem mindegy, hogy kalapáccsal vagy fűrésszel verünk be egy szöget, hasonlóan nem mindegy, hogy melyik virtuális környezet felel meg nekünk jobban.