A néhány éve felbukkanó új sportőrület, a SUP-ozás egyre elterjedtebb és közkedveltebb kikapcsolódási forma – nem csak nyáron! A „Stand up paddling”-ot, vagyis állva-evezést bárki végezheti kor, nem és előzetes tapasztalattól függetlenül. Habár a legtöbben a Balatonhoz kötik a SUP-ozást, a Duna éppoly alkalmas erre a célra, így július elsejétől SUP túrák indultak Visegrádról, a Dunakanyar szívéből. Ha pedig a flow élményt kiegészítenénk egy kis adrenalin lökettel, a vár mögött végig suhanhatunk a lombok között az ország első Canopy pályáján, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre. Mindkettőt kipróbáltam, és egy biztos: még visszatérek!
Kissé megszeppenve állok az erdő szélén, miközben a túravezetőnk gyors és határozott mozdulatokkal rám adja a hevedert és a védősisakot, majd a kezembe adja a csigákból és kapaszkodóból álló szerkezetet, amivel majd – a drótkötélre helyezve – csúszhatok a fák fölött. Míg elsétálunk az indulópontra, Járási Botond, a Canopy pálya és a hozzátartozó kalandpark vezetője, tulajdonosa (és egyben túravezetőnk) beavat a Canopy eredetébe: az első Canopy pályát Costa Ricán, a Monteverde Cloud Forest Nemzeti Parkban építették, aminek jelenlegi használatával ellentétben nem a szórakozás volt az elsődleges célja, hanem az esőerdő kutatás. Innen származik az elnevezés is, ugyanis a „canopy” szó lombkoronát jelent.
–2005-ben nyitottunk meg. Magyarországon ez volt az első Canopy pálya,
bár a megvalósítása nem ment könnyen. Itt minden védett terület – mutat körbe Boti, miután felmászunk a legmagasabb és egyben indulási pontra. – Semmilyen munkagép nem jöhetett ide, így egy helikopter segítségével engedtük le a különböző pálya elemeket. A pálya több szakaszból áll, a legrövidebb 25, a leghosszabb 200 méter. Két év alatt készült el. – meséli, majd int, hogy indulás.
Ezután kezdetét veszi a „repülés”. Ahogy a helyére kerülnek a karabinerek, ellököm magam és suhanok. 12-14 méter magasban vagyok, alattam a sűrű erdő, körülöttem lombkoronák, előttem festői panoráma a Dunakanyarra. Ahogy egy-egy szakasz végén, két átcsatolás között körülnézek, látom a Fellegvárat, a komótosan hömpölygő Dunát, mindent betölt a madarak csicsergése: úgy érzem, a világ tetején vagyok.
Élvezem a száguldást, hogy az erdő mélyén süvítek, hogy néha el kell húznom a fejem egy-egy lombkorona elől. Átjár az adrenalin, a felszabadultság érzése, a csúszás pillanatában semmi nem létezik rajtam és a természeten kívül. Szabad vagyok.
A túra közben megtudom, Botinak szívügye, hogy minél több embernek megmutassa ezt az egyedülálló élményt. Míg én erősen kapaszkodom és megfontoltan lököm el magam a peremről, ő szabályosan elrugaszkodik és levetődik a köztes „pihenő pontok” egyikéről, hogy a gravitációnak és a csigáknak köszönhetően elszáguldjon a következő pontig. Olyan természetességgel mozog itt fönt, hogy megsaccolni sem tudom, hányszor mehetett végig a pályán. Ennek hála, egy percig sem bizonytalanodom el, tudom, hogy biztonságban vagyok.
–A körülbelül egy órás kaland mindig túravezetőkkel zajlik. Minden órában indítunk túrákat már két főtől is. Két kikötés van csupán: 12 éves kor és 40 kg fölött használható. A kalandvágyó kirándulókon túl kiváló program lehet cégek és csoportok számára csapatépítés gyanánt. – meséli Boti, aki a Canopy pálya mellett néhány évvel ezelőtt létrehozott egy kalandparkot, hogy azok se maradjanak élmény nélkül, akik még túl fiatalok a drótkötélpályához.
– A két program együtt tökéletes családoknak is, mivel gyakran úgy jönnek hozzánk, hogy a gyerekek a kalandparkot próbálják ki – természetesen vezetővel -, a szülők vagy nagyobb testvérek pedig a Canopyt.
Három nehézségi fokozatot lehet kipróbálni, így felnőttek számára is kihívást rejt magában. – Boti körbevezet a kalandpark területén, ahol felhívja a figyelmemet az akadályok természetbarát technikájára, így a fa növekedését, alakulását lekövetve képesek alakítani rajtuk.
>Az elérhetőségekről, árakról, csapatépítésről bővebb információ ITT található.<<
Még javában az előző élmény hatása alatt vagyok, amikor azon kapom magam, hogy a Duna-parton állok, és várom, amíg SUP-os túravezetőm, az outdoor.maffia túra- és programszervező vállalkozás alapítója, Gyurián Zoltán az utolsó simításokat is elvégzi a két felfújható deszkán, majd vízre teszi őket. Felveszem a mentőmellényt, a cipőmet eldugom egy fa alá, és feltérdelek a SUP-ra. Zoli szerint – bármily furcsa a két sport egy lapon említése – sí tudásommal előnyös helyzetben vagyok, hiszen ahogy síelés közben a legapróbb huplikat és mozgásokat is le kell követnem a lábaimmal, úgy a SUP esetében is reagálni kell a legkisebb hullámokra is. Teszünk néhány bemelegítő kört a part mentén, próbálgatom az evezőt, amit előzőleg már méretre állítottunk. Váltogatom az oldalt, próbálom felvenni a ritmust és igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy egy idő után fel kell állnom a deszkán – a hullámok ellenére is.
Persze elsőre nem nagyon sikerül. Amikor azt hiszem, már majdnem felegyenesedhetek, jön egy hullám, meginog a deszka, így gyorsan visszatérdelek. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ennyire labilisnak érzem majd magam. De amikor kissé megnyugszik a víz és a hajók is eltűnnek a környékről, sikerül felállnom, bár a lábaim remegnek, és úgy érzem, bármelyik pillanatban beeshetek, amit a víz hőmérséklete miatt ma inkább kihagynék.
De sikerül állva maradnom, és elindulunk Dunabogdány felé. Lassan, de biztosan evezünk a part mellett, egyre inkább érzem a technikát, és azt veszem észre, hogy élvezem. A Fellegvár – amely mögött nemrég sebesen száguldottam – most felettem magasodik. Miután elhagyjuk a Salamon-tornyot, átevezünk a Szigetcsúcsra. A Duna áradása miatt beevezhetünk a fák közé, lassan kerülgetjük a törzseket. Sehol egy lélek rajtunk kívül.
Ahogy beevezünk a Duna jobb ágába, nyugalom árad szét bennem. Melegen süt ránk a Nap, néha-néha felzúg a távolban egy motorcsónak, a figyelmemet a táj, a szemet gyönyörködtető zöld, a végtelen csönd és a lapátok vízbe érkezésének csobbanása köti le.
Azt hiszem, ez az igazi flow élmény. Már nem csodálkozom, miért szeret bele annyi ember ebbe a sportba.
–A Tisza-tavon SUP-oztam először három éve nyáron, és annyira megtetszett, hogy arra gondoltam: miért ne lehetne ilyet a Dunán is? Ilyen környezetben evezni, egyszerre kikapcsolódni és sportolni nagy élmény. Ráadásul könnyen belejön az ember, és akinek az állva evezés túl bizonytalan, evezhet akár térdelve vagy ülve, az élmény ugyanolyan intenzív lesz. Ha valakinek mégis túl extrém a SUP, akkor kenu bérlésére is van lehetőség, így a család minden tagja élvezheti a Dunakanyar pazar panorámáját a 2-3 órás túrán. – magyarázza Zoli, aki visegrádiként jól ismeri a környéket, nyugodt szívvel rábízhatja magát a SUP-ozni vágyó kiránduló.
Mikor elérjük Bogdányt, kicsit üldögélünk a parton, élvezem a kellemes fáradtságot, a nyári nyüzsgést a strandon, a retro zenét a háttérben. Majd felpakoljuk a deszkákat a kocsira, elindulunk vissza Visegrádra, én pedig még mindig iszapos lábbal, kissé leégett vállakkal arra gondolok, az ilyen napokért érdemes élni.
>Az outdoor.maffia további szolgáltatásaiért, programjaiért és részletekért katt IDE.<<