Nagy Ervin - Socfest

Nagy Ervin

Cikkek máshonnan

„Néha jó okkal teszünk rossz dolgokat” – Vihar előtt filmkritika

A Vihar előtt –et hosszú várakozás előzte meg, én legalábbis számoltam vissza a napokat, hogy mennyit kell még aludni, mire végre láthatom az ígéretes thrillert. Az előzetes alapján úgy ítélhettük meg, a sztori jó, az összevágott két és fél perc teljesen behúzta a nézőt, ráadásul nem akármilyen színészgárdát vonultattak fel: az Oscar-díjas Matthew McConaughey és…

Maurer Fruzsina | Film | 2019. január 30

A Hetedik alabárdos az Urániában – Összhang-sorozat

A Hetedik alabárdos humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az „örök statiszta” szerepből a teátrum vezető rendezőjévé válik. Innentől nem csak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd. A filmet akadálymentesített formában, siketek és nagyothallók számára is élvezhető módon vetítik az Urániában, az Összhang-sorozat keretében. 

| Film | 2017. szeptember 21

A testről és a lélekről tavasszal a mozikban

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett. A testről és a lélekről 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba az Inforg-M&M Film gyártásában, a Mozinet forgalmazásában.

| Film | Mozi | 2016. december 05

Az őrület határán – Mundruczó: Demencia

Mundruczó Kornél és a Proton Színház darabja arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történik akkor, ha bezárnak egy európai hírű magyar pszichiátriai intézetet és utcára teszik az ott élőket.

Dorka Anett | Színház | 2015. november 02

Újabb magyar film a felnőtté válásról

December 3-án mutatják be a magyar mozik, a Wednesday Group forgalmazásában Horváth Lili első nagyjátékfilmjét, a Szerdai gyereket, ami egy 19 éves anyát mutat be.

| Film | 2015. szeptember 28