A legkisebb sem számít - Socfest

A legkisebb sem számít

Olvasási idő: 2 perc

Végzős hallgatóként a szakdolgozatom megírásához készítek kutatást, amely során fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztató cégeket keresek fel, hogy megismerjem, hogyan választják ki a jövőben náluk dolgozó, megváltozott munkaképességűeket. Felkerestem hazánk egyik vezető áruházláncát, akik büszkén hirdetik, hogy ők egy fogyatékos-barát munkahely.

Mégis amikor egy ilyen fontos társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kutatással fordultam hozzájuk, süket fülekre találtam. Hozzáteszem, csupán egy másfél órás interjúról lett volna szó, nem raboltam volna a munkaidejükből sokat. Míg bármilyen for-profit szervezethez fordultam korábban szívesen segítettek, hiszen fontosnak tartották a témát, még akkor is, ha ők nem nyertek díjat érte.

Ezek után érthető módon lepett meg a kék-piros logós áruház nemleges válasza, amely a következőképpen szólt:

„Köszönöm, hogy megtisztelte Központunkat 2013. január 21.-i webes felületünkön tett megkeresésével. Számunkra nagyon fontos, hogy megismerjük Vásárlóink igényeit, és amennyiben lehetőségünk van rá, segítségükre legyünk esetlegesen felmerülő kérdéseikben.

Kérésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tudom Önnek nyújtani: Vállalatunk, csak akkor tud segítséget nyújtani magányszemélyeknek szakdolgozat írásában, ha a diák/hallgató nálunk tölti le a szakmai gyakorlatát (több hetet/hónapot). 

Szíves elnézését szeretném kérni, amiért ilyen módon nem tudok segítségére lenni.” /Panaszkezelési Asszisztens/

A válaszlevél rendkívül udvarias hangvételben utasít el, legalább ezért dicséretet érdemelnek a munkatársak. Ez azonban azt jelenti, ahhoz, hogy a témában információt szerezhessek tőlük, legalább pár hetet ingyen kellett volna dolgoznom, hiszen mint azt tudjuk, a hazai gyakorlati helyek többsége nem jár juttatással. További gondom még, hogy kutatási témám nem tartozik szervesen az áruház munkájához, vagyis mégis milyen gyakorlatot végezhettem volna náluk a szükséges információk megszerzéséhez?! Mindez azonban nem lényeg, hiszen sokan dolgoznak saját szakterületükön kívül eső helyen. Én is feláldozhatnék persze egy hónapot az életemből a nemesebb cél érdekében…

tesco.hu

http://tesco.hu

Amiért azonban a válasz kisebb felháborodást keltett bennem, és amiért végül arra szántam magam, hogy leírom a történteket, egészen egyszerű okból kifolyólag a cég szlogenje. Hiszen az a vezető áruházlánc, aki azt hangoztatja, hogy „A legkisebb is számít.”, ebben az esetben engem, az egyik legkisebbet, semmibe vesz. Mindezt úgy, hogy kérésem sem volt teljesíthetetlen.

Ezúton küldöm tehát válaszomat a kedves áruház vezetőségnek.