Tömegeket vonzott a Kicks R Good - Socfest

Tömegeket vonzott a Kicks R Good

Olvasási idő: 2 perc

Közel 1500 ember, több száz pár cipő, számtalan kiállító, színes programok – szombaton negyedik alkalommal került megrendezésre a sneaker és streetwear kultúra egyetlen, nemzetközi színvonalú hazai rendezvénye, a Kicks R Good. Az egész napos fesztiválon a divatos sportcipők megszállottjai nem csupán a legmenőbb újdonságokra vadászhattak, de cserélhettek, jótékonykodhattak vagy éppen játszhattak is. A nagyszámú érdeklődők között olyan ismert arcok is felbukkantak, mint Iszak Eszti és párja Dobrády Ákos, Ada vagy Kiss Ádám.

_DSC0124Az egyre népszerűbb egynapos fesztivál ezúttal a Millenáris D épületébe költözött, ahol az adás-vétel mellett a játékos feladatok, egy snekaer-miniakadémia, hűsítő koktélok és az urbánus zene nagyjai  is helyet kaptak.

Szerencsére évről évre színvonalasabb a rendezvény, izgalmas programokkal és újdonságokkal, őrületes hangulattal. Sikeresen zártuk az idei felvonást, hiszen idén a hőség ellenére is közel 1500 ember látogatott ki hozzánk, és sok cipő talált új gazdára. A Millenáris az eddigieknél exkluzívabb környezetet nyújtott, erős látványvilággal, több installációval, neves kiállítókkal – kezdte Perjési Roland, a KRG egyik megálmodója. A Puma bemutatta az őszi kollekciójának krémjét, volt életnagyságú Jordan bábú. A programok közül talán a cipőszínező fal volt a legnépszerűbb, ahol sok szép alkotás született, de sokan megnézték a Puma szerencsekerékkel ellátott fotófalat, vagy a kosárra dobó falat, ahol a legjobbak ajándékot kaptak – folytatta Roland.

Bár a fesztivál még csak most ért véget, a szervezők tele vannak újabb ötletekkel:

Jövőbeli terveink között szerepel egy-egy külföldi esemény is, Bécs és Prága az első számú célpontok. Emellett saját készítésű termékekkel is készülünk, többek között egy egyedüli szabadalommal: egy különleges sarokvédővel, cipőfűzőkkel, lábápolókkal, szarvasbőr radírral, amely olyan cipők ápolására szolgál, amelyeket nem érhet víz – mondta ízelítőül Roland.

A BOMBA által támogatott rendhagyó eseményen olyan izgalmas újdonságok is helyet kaptak, mint a Vans vagy a New Era Disney kollekciója, a BP Clothing BP Cage – The Lost Wear kiállítása, vagy a Tisza cipő egyedi brandinggel ellátott Mini Cooperje. A nap egyik legnagyobb durranása pedig a Nike monumentális ledfal-installációja volt, ahol egyedi élményfotókat készíthettek a résztvevők.

További képek itt.