Százezer forint egy gyümölcsfacsaróért – a Juicero startup - Socfest

Százezer forint egy gyümölcsfacsaróért – a Juicero startup

Olvasási idő: 3 perc

A tech startup fogalmat sokszor hallhattuk mostanában: egy csapat fiatal, néhány laptoppal és egy újító ötlettel belevág az üzleti életbe. Ennek a világnak lett paródiája a Juicero nevű gyümölcsfacsaró.

A tech startup fogalma

Kezdjük a startup kifejezéssel. A startup egy fiatal, kisméretű vállalat, amely általában befektetők pénzéből vagy kölcsönből marad fenn és egy eddig ismeretlen, új ötleten alapuló termékkel szeretne piacra lépni. Egy ilyen céget támogathat kifejezetten új cégek iránt érdeklődő befektető, bank, vagy crowdfunding formájában a vállalat sikerét kívánó emberek tömege az interneten keresztül. A tech pedig arra utal, hogy a vállalat műszaki cikket, hardvert vagy szoftvert akar értékesíteni.

A startup vállalkozások törékenyek, de egy jó tervvel és befektetővel naggyá válhatnak.

A mai világban már nem okoz gondot, hogy egy új ötlet hírét elterjesszük és több millió embert érjünk el, sok a nagytőkés befektető, aki keresi az új lehetőségeket, jóval több dolgot le tudunk gyártani, mint régebben és bizonyos termékek virtuálisak, azaz egy apró irodából is világszintűvé válhatnak az interneten keresztül. Ezekből következik, hogy az ötlet és a kreativitás értéke nő.

A tech startup világa tele van kreativitással, sikerrel és néhány furcsa ötlettel.

Nem az a kérdés a globalizáció korában, hogy meg lehet-e oldani a tömeggyártást vagy a világ másik végében élő érdeklődőket el lehet-e érni egyáltalán, hanem az, hogy mire van piaci kereslet (vagy mire tudunk létrehozni keresletet egy kis marketinggel) és milyen tervvel tud az ember előállni. Ma már mindenre van egy eszköz, ami könnyebbé teszi az adott feladat elvégzését, ezért ha valaki a modern technológiai lehetőségeket kiaknázva valami teljesen újat tud alkotni, akkor sok érdeklődőt találhat.

Juicero, a tech startup-ok bohóca

A Juicero megálmodója 120 millió dollárt, azaz 33 milliárd forintot gyűjtött össze, hogy létrehozza a gyümölcsfacsarók új generációját (sőt, a tulajdonos, Doug Evans Steve Jobs-hoz hasonlította magát, mert annyira fontos számára a tökéletesség). A munkája eredménye ez, a következő képen látható nagyon elegáns gép, amibe a mellette látható tasakokat kell beletenni, hogy friss gyümölcslevet kapjunk. Még Wi-Fi is van rajta, mert minden csomagot ellenőriz, hogy rendben van-e (nem hívták-e vissza vagy nem járt-e le a benne lévő alapanyag).

A Juicero rávilágított az emberek okoskütyü őrületére.

Nagyon nagy nevek és pénzösszegek sorakoztak fel a Juicero mellett, például Kleiner Perkins, aki támogatta a Google-t, az Amazon-t, a Twitter-t és az Electronic Arts-ot és a The Wall Street Journal az egyik legnagyobb befektetőnek nevezte a startup-ok területén. A probléma az, hogy mint kiderült egy ember gyorsabban ki tudja préselni a tasakból a levet, mint a gép, és ez a Bloomberg.com-on megjelent információ felkavarta az állóvizet. A készítők szerint a találmányukkal kényelmesebb, higiénikusabb a gyümölcslékészítés, ráadásul ellenőrzi a csomagokat, így ez nem gond, de azért nem meglepő, hogy két befektető is kifejezte az ellenérzéseit. Arról nem is beszélve, hogy a Juicero 400 dollárba, átszámítva 110 ezer forintba kerül, internetkapcsolat nélkül nem hajlandó préselni, a tasakjai terhelik a környezetet (nem újrahasznosítható műanyagok) és darabonként 7-10 dollárba (kb. 2000-2700 forintba) kerülnek.

Természetesen a tasakpréselő gyümölcslékészítőnek menő honlapja van és a modern kütyükre jellemző marketingje. Fiatal szereplők, royality free hangulatú zene, egy nagy és tiszta lakás, felíratok a videón…

Azért fontos a Juicero történetét megjegyeznünk, mert nagyon jól mutatta meg azt, hogy néha milyen utakra tud tévedni a technológiai újításokra vadászó társadalom. A Juicero bevetette a legújabb kütyükre jellemző kommunikációt és formatervezést, mindenféle forradalmi újításokat ígért és nevezhetjük „okos-gyümölcsfacsarónak”, azaz az „okos”-mániát is követte. Maga az eszköz a csillogó külső és trendi hatás mögött nem rejtett hasznosságot. Csak van rajta net és úgy néz ki, mintha az IPhone tervezői elkalandoztak volna a műszaki osztályon. Ennyi.

A bukás után jól esik egy sikertörténet is. Az okoshangfalak egyre népszerűbbek Amerikában és egy nap talán hozzánk is eljutnak. Ismerd meg őket ebben a cikkben!