Capa in Color - Socfest

Capa in Color

Olvasási idő: 2 perc

A magyar származású, világhírű, háborús fotós fekete-fehér képeivel vívta ki hírnevét. Ezúttal azonban a nevével fémjelzett Kortárs Fotográfiai Központban a színes képeiből láthatunk egy kiállítást szeptember 20-áig.

robertcapaportreCapa, Friedmann Endre néven Budapesten látta meg a napvilágot, külföldön tanult, majd 33-ban zsidó származása miatt emigrálni kényszerült. A fotózást Berlinben sajátította el, így Párizsba költözése során tovább építhette ügynökségi karrierjét.

Első nagyobb haditudósítását a 36-os spanyol polgárháborúról készítette francia megbízóinak. Ezt követően az összes nagyobb háborús eseményről tudósított (a japánok kínai inváziójától kezdve, a második világháború európai hadszínterein át, az első arab-izraeli háborún keresztül egészen Indokínáig). Korai halála is háborús övezetben, egy taposóakna által érte 54-ben.

1947-ben alapította meg több kortársával (David „Chim” Seymour, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és William Vandivert) közösen a fotográfus tagok közös tulajdonát képező Magnum Photo hírügynökséget, amely a mai napig nemzetközileg elismert név a szakmában.

A Magnum a gondolkodás közössége, közös emberi tulajdonság, kíváncsiság a világban zajló dolgok iránt, valamint tiszteletben tartása annak, ami éppen történik, és a vágy ezek vizuális leírására.”– így nyilatkozott az ügynökségről Henri Cartier-Bresson társalapító.

Capa képeit főleg fekete-fehér filmre készítette. A Kodachrome elnevezésű első színes filmet 36-ban dobták piacra. Capa már 38-ban el is kezdett ezzel dolgozni, de minden eseményen két gépet használt, egyet fekete-fehér, egy másikat pedig színes filmmel. Az újságok többsége eleinte megmaradt a fekete-fehér képeknél, hiszen ekkoriban még drága volt egy színes lap előállítási költsége, így Capa képeiből a köztudatban főleg a fekete-fehér felvételei maradtak meg.

capapicassoA mostani kiállítás éppen ezen, kevésbé ismert színes felvételekből mutat be egy válogatást az International Center of Photography jóvoltából. Amerika után először hazánkban láthatja az európai közönség a ritka felvételeket, amelyek a budapesti Capa Központból Párizsba utaznak majd tovább.

A színes technikának köszönhetően Capa meg tudta újítani munkásságát. Jól látható a különbség a fekete-fehér és színes képei stílusában, ábrázolásában és témájában. A színes képek között is találunk háborús fotókat, ezek azonban inkább az emberek bemutatását szolgálják, nem a csatatéren történteket, hanem az összecsapások közötti időszakot örökítik meg.

Az új stílusnak és technikának is köszönhető, hogy Capa egyre több megbízást kapott a LIFE és a Holiday magazintól, így a háborúk közti időszakban magazin fotózással (többek között turisztikai, divat fotók) is foglalkozott. A kiállítás szerves részét képezik a megjelent magazinok egyes példányai, valamint Capa személyes levelezése, amelybe szintén bepillantást nyerhetünk.

A Capa in Color társkiállításaként Robert Capa barátjának és szerkesztőjének, John G. Morrisnak a fotói is láthatóak a „Valahol Franciaországban – 1944 nyara” című tárlaton.