A hetedik fej te magad légy! - Socfest

A hetedik fej te magad légy!

Olvasási idő: 4 perc

„Sárkányok mindig lesznek” címmel nyitotta meg legújabb időszaki kiállítását a Petőfi Irodalmi Múzeum. A sárkányos tárlat 2016. november 6-ig lesz látogatható.

Komplett műsorral várta gyönyörű dísztermébe az érdeklődőket március 7-i kiállításmegnyitójára a Petőfi Irodalmi Múzeum. A kiállítás összeállításakor deklaráltan azt a célt tűzte ki a múzeum, hogy tárlatára minden generációt bevonzzon, amelynek sikeres megvalósítása már a hivatalos megnyitó ünnepség közönségében is tetten érhető volt. Ülőhelyet már vagy félórával a kezdés előtt sem igen lehetett találni; sokan a terem végében tolongtak, ki kisgyerekkel, ki fotómasinával a nyakában. A hatalmas érdeklődés vélhetően mind az örök érvényű témának, mind a megnyitó meghívottainak köszönhető volt: jómagam is nem kis részben a Boldizsár Ildikó, illetve Dragomán György névre kaptam fel a fejem, amikor kinéztem magamnak a programot.

megnyito2

Az ünnepségen elsőként a PIM főigazgatója, E. Csorba Csilla köszöntette az egybegyűlteket, név szerint kiemelve és egy-egy csokor virággal, ajándékcsomaggal üdvözölve mindazokat, akik hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez.

Ezt követte Boldizsár Ildikó előadása a sárkánytematika mesepszichológiai vonatkozásairól. Előadásából megtudhattuk, hogy a mesebeli királykisasszony-rabló lények – a közhiedelemmel ellentétben – eredendően egyáltalán nem voltak rosszak, sokkal inkább méltó ellenfelek, akik próbák elé állítják a hősöket. A sárkányattribútumok azonban folyamatosan változtak az évszázadok során, mígnem az irodalomba is visszatért az eredeti, „jó sárkány” formula, többek közt Süsü alakjában.

megnyito3

A boglyas hajú mesekutató, aki maga is számos mesekönyvet írt és szerkesztett, ezúttal sem okozott csalódást: előadása egyszerre volt informatív és élményszerű; szavait szinte itta a közönség, és nekem is folyamatos mosolyra húzta a számat. Majd mosolyom hamarosan nevetésbe váltott a sárkányos pólóban feszítő, népszerű író, Dragomán György kissé dadogó, ugyanakkor rendkívül szórakoztató stand-up-előadása hatására, aki önnön sárkánysága témakörét járta körül, nevének félreértelmezett jelentésétől kezdve a kisfiaival közösen játszott szerepjátékokig.

Az előadások között pedig Adorjáni Bálint színész kissé komolykodó felolvasásait hallhatta a közönség, nem feltétlenül a legszerencsésebben összeválogatva a felolvasásra szánt műrészleteket, amelyek számomra inkább megtörték, mintsem színesítették az egyébként felhőtlenül vidám hangulatú estét.

megnyito4

Végezetül Róka Szabolcs énekmondó interaktív mesemondása zárta az ünnepséget, akinek tátott szájú hahotára sarkalló előadásmódja révén már egy szem sem maradhatott szárazon. A tányérsapkás, lantos mesemondó szabályszerű kelléktárral készült az eseményre, szereplőit pedig a jelenlévők soraiból verbuválta és instruálta gyengéd erőszakkal, így sikerült szerepléshez egyáltalán nem szokott szerény személyemet is becastingolnia a rögtönzött performanszba.

kiallitas1
A történet végeztével aztán, a Bridget Jones-i kínosságú intermezzo hatására félig-meddig még sokkos állapotban vonultam át a tömeggel a tárlatnak helyt adó hátsó termekbe, ahol egy csodálatosan komplex és interaktív kiállításanyag fogadott, design elemeiben is következetesen a sárkánytematikát követve: maguk a falak élénk pisztáciazöldben pompáznak, a natúr fa enteriőrt pedig sárkányfog mintára cakkozták. A falakon is visszaköszönő kiállításgrafika Katona Klára iparművész keze munkáját dicséri.

kiallitas2

A labirintusszerű termeket megtöltő, rendkívül gazdag tárlat a lehető legteljesebb körűen mutatja be a feldolgozott témát, elsősorban természetesen az irodalmi, azon belül is a magyar irodalmi vonatkozásokra helyezve a hangsúlyt. A tárlaton – többek között – a következő szerzők szövegei szerepelnek: Áprily Lajos, Babits Mihály, Csukás István, Ferencz Győző, Jékely Zoltán, Jókai Mór, Kassák Lajos, Kodolányi János, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lázár Ervin, Móra Ferenc, Pilinszky János, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Takács Zsuzsa, Tompa Mihály, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor, Zalán Tibor. A kinagyított szövegrészleteken túlmenően számos kötetbe illusztrált könyv formájában is belelapozhatunk.

kiallitas3

Az irodalmi feldolgozásokon kívül azonban bőven találunk itt többféle kultúrából és történelmi korból merített mitológiai, bibliai, képző-, ipar- és népművészeti hivatkozásokat is, beleértve számos eredeti műalkotást, valamint más múzeumokból kölcsönvett műtárgyat, hogy a falak és vitrinek csak úgy roskadoznak bele; sőt, még a lábunk elé is jobb, ha műértő szemmel nézünk, mivel még a padlóban is antik görög vázatöredékek rejtőznek.

kiallitas4

S amíg a felnőttek felnőtt-szemmagasságban nézelődnek, addig a gyermekek és gyermeklelkű felnőttek sincsenek unalomra ítéltetve: közvetlenül a bejáratnál kreatív játszóház és teljes falnyi kifestő fogad, és a többi teremben is felbukkan egy-egy, kifejezetten fogdosásra és kipróbálásra szánt pecsétnyomó vagy átrajzolható dombormű, amelyek szuvenírként is remekül szolgálnak. Az egyik teremben pedig egy önismereti játékot is találhatunk, amelyből megtudhatjuk, mi a mi igazi, saját sárkányunk, amivel nekünk kell szembenéznünk és megharcolnunk.

kiallitas5

A kiállítás olyannyira szerteágazó, hogy ha tisztességesen végig akarnám nézni, valószínűleg kerülgetnivaló tömeg nélkül is órákig lekötne. Ahogy minden bizonnyal le is fog, amint visszamegyek, hogy nyugodtabb körülmények között is megemészthessem az élményt. Szerencsére erre november 6-ig még számtalan lehetőségem adódhat.

A múzeum keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között fogadja a látogatókat. A tárlatra 800 Ft-os felnőtt, 400 Ft-os gyerek, illetve 1.500 Ft-os családi jeggyel nyerhetünk bebocsátást.

További információk a PIM weboldalán és Facebook-oldalán.