Volt egyszer egy hatalmas erdő, aminek a szélén élt az erdőkerülő feleségével és három fiával. Egy szép napon a férfinak lánya született, az anya azonban belehalt a szülésbe. A kislánynak az egyik szeme zöld volt, mint a fű, a másik kék, mint a tenger, a haja pedig vörös, akár a tűz.
Az anya halála után az erdő lassan elkezdett megváltozni, a föld elszürkült, a fák elhullajtották leveleiket és elszáradtak, mindent benőtt a kóró. Azt mesélték a vándorok, hogy az erdő mélyébe egy boszorkány költözött, aki a jelenlétével mérgezi az erdőt. Az erdőkerülő és a gyerekei még évekig kitartottak, de végül minden táplálék elfogyott, így elhatározták, hogy elhagyják az erdőt. Utolsó éjjelükön a kislány a faház falának rései között beszűrődő kék fényre ébredt, aztán hirtelen velőtrázó sikoly hallatszott. Az apa és fiai kirontottak a házból, a lány pedig elbújt a hústároló pincében. A ház leégett, amikor a lány előjött apját halva találta, a teste összeszáradt. Bátyjait hallotta kiáltozni a távolból, ahonnan a hanggal együtt kék fény távolodott az erdő mélyébe.
A lány elbujdosott az erdőben, csinált magának egy fészket, bogyókat és szentjánosbogarakat evett, mert csak azokat találta a sötétben. Egyik éjjel éppen lefekvéshez készülődött, amikor denevérraj támadt rá. Ijedtében elsikoltotta magát, mire szentjánosbogarak repültek ki tucatjával a szájából, amik elijesztették a denevéreket. A bogarak az erdő közepe felé repültek, a lány követte őket. A szentjánosbogarak egy barlangba vezették, melynek mélyén egy alak körül kezdtek el kőrözni. A lény odalépett a lányhoz, tetőtől-talpig szőrös volt, patás lábakkal és szarvakkal. Ő volt az erdő faunja.
A faun megígérte a lánynak, hogy gondját viseli. Elmondta, hogy apját lidércek ölték meg, majd elrabolták a testvéreit, akiket elátkozott a banya. A faun megtanította a lányt, hogyan készítsen gyógyító főzeteket, egy helyre az erdőben pedig bokrokat növesztettek a magokból, amik a lány zöld szeméből potyogtak ki. Télen a faun elvitte a lányt egy sziklához és elmondta neki, hogy a bátyját ebbe a kőbe zárta a banya. A lány kék szeméből szomorúságában patakzott a könny, ami befolyt a szikla repedésebe és miután megfagyott megrepesztette azt. A kövek alatt megtalálták a bátyját, akit elvittek magukkal a barlangba. Tavasszal hatalmas esőzések voltak, amik kimosták a talajt az elültetett bokrok alól, a gyökerek között pedig megtalálták a másik fivért. Ő elmondta, hogy a harmadik fiút vaskórók nőtték körbe és tartják fogva. Megkeresték a helyet, a lány ráterítette haját az elátkozott kórókra, amik attól megolvadtak, így megmentették az utolsó testvérüket is.
Ismét eljött a tél, a faun pedig elvezette őket a boszorkány tanyájához. Lidércek hada támadt rájuk, de a faun megbénította őket. A fivérek gyorsan rávetették magukat a banyára, lefogták, a lány pedig betakarta őt a hajával, amitől az elpárolgott. Ezzel végleg megtört az átok, ami az erdőt sanyargatta. A lány és a fivérei ezután háborítatlan és hosszú életet éltek együtt az erdőben, amíg meg nem haltak.
Illusztrációt készítette: Varga Miklós