Animascope 3.0 - Socfest

Animascope 3.0

Olvasási idő: < 1 perc

A Budapesti Metropolitan Egyetem idén harmadik alkalommal várja immáron hagyományos koraőszi mustrájára az animációs műfaj iránt érdeklődő közönséget színes vetítési programmal és informatív szakmai beszélgetéssel az Átrium Film-Színházban.

Az elmúlt tanév diplomafilmjeiből és évközi gyakorlataiból válogatott anyag a szakma és a társintézmények számára is betekintést kínál az animációs képzés munkájába. 10 diplomafilm, 4 vizsgafilm; az alkalmazott műfajok területéről: 3 trailer, 3 szignálfilm, 2 könyvtrailer, valamint a különböző műfajokat reprezentáló évközi gyakorlatok kerültek a vetítési programba. A rendezvény alkalmat teremt a fiatal tehetségek bemutatkozására, a műhely szellemiségének, szándékainak közvetítésére, valamint reprezentálja azt a törekvést is, amely a klasszikus és kortárs technológia konstruktív kapcsolatában, kreatív újragondolásában képzeli el a műfaj jövőjét.

A válogatásban számos fesztiválsikert láthatnak az érdeklődők; többek között Dell’Edera Dávid az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon (zsűri díja) és a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon (CineNewWave kategória, „A legszebb képi világért” különdíj) díjnyertes, az Umbrella Stúdióval koprodukcióban készült diplomafilmjét, a Balkont. Dávid legfrissebb sikere, hogy a 22. bristoli Encounters Rövidfilmes és Animációs Fesztiválon Cartoon d’Or jelölés díjat kapott, ami azt jelenti, hogy versenghet a jövő évi Cartoon d’Or-ért, vagyis a legjobb európai animációs rövidfilmnek járó elismerésért is. Bemutatják továbbá a Bárczy Örs fesztiválról fesztiválra utazó, szarvasos animációját, a Hey Deer!-t, valamint a nagy sikerrel futó Libri könyvtrailereket is.

A vetített animációs filmek alkotói közül a szakmai beszélgetésben többen is megszólalnak majd, így hallhatjuk az animáció alapszakon frissen végzettek közül Szakály Rékát, Pataki Szandrát, Orosz Tinát, valamint a mozgóképművész mesterszak animációs mozgóképtervező specializációjának képviseletében Albrecht Anettet, Kolop Anitát, Szász Lillát, Barkóczi Noémit és Rödönyi Csillát is.

Az eseményt Báron György DLA Táncsics Mihály-díjas filmkritikus nyitja meg.

A szakmai beszélgetést Kiss Bea rádiós újságíró vezeti.

Időpont: 2016. szeptember 29. (csütörtök) 18:30-21:30

Helyszín: Átrium Film-Színház, 1024 Budapest, Margit körút 55.

A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében!