Az Istenek ítélkeznek felettünk - Socfest

Az Istenek ítélkeznek felettünk

Olvasási idő: 3 perc

Perceink vannak dönteni egy ember életéről. Elvileg nem szólhatnak közbe az érzelmek és érdekek. Van, aki teljesen máshogy látja a helyzetet mint mi. Szemére vetjük, hogy hibázott korábban vagy elfogult, ezért nem tud jól dönteni. A megbeszélés után viszont muszáj aláhúzni egy nevet és a többit letörölni a tábláról.

Nem egy hatalmas színházban ülünk, hanem egy kis teremben, amiben egy orvosi iratokkal telepakolt asztal és pár szék van. Minden kis megmozdulás tőlünk pár méterre történik, így nem is egyszerű nézőként, hanem tanúként veszünk részt az „istenek tanácsán”. Ebből a helyiségből nem is lépünk ki, csak a külvilágból jövő hangok és említések mondanak bármit is a falakon túli történésekről.

DSC_1730

Fotók: Varga Krisztina

Az ülés tárgya, hogy melyik páciens kapja meg az új szívet. Minden betegnek más az előélete és más oka van arra, hogy megkapja vagy pont hogy ne az életet jelképező szervet. Még nehezebb az ügy azzal, hogy a döntéshozóknak is van előéletük és okuk a választásaik mögött. Ebben a komplex érdekhálóban forgunk mi, izgulva az egyik betegért, majd egy felszínre került információ után haraggal várva, hogy kihúzzák a nevét.

A történetben megjelenő orvosok is csak emberek, mégis döntésüktől más emberek élete függ. Mind küzdenek saját problémáikkal is. Ann, a pszichiáter épp lányát gyászolja, aki öngyilkos lett. Jack pedig saját harcát vívja a halálos betegséggel, a rákkal szemben. Mindannyiuk döntését pedig a program és a kórház jövője is befolyásolja, a karrier vágy, és a pénz, amivel az egyik döntés kecsegtet.

Minden színen lévő karakter perspektívája megérdemelne egy külön előadást, de egy kamera is bővíti a darab változatosságát. Az ülést ugyanis a történet szerint dokumentálják, így a kamera is rögzíti az eseményeket. Élőben, feketén-fehéren látjuk az asztal mellett készülő felvételt, ezzel minden ráncot, haragos pillantást és gúnyos megjegyzést jól látunk. Viszont elhangzanak olyan beszélgetések is, amik előtt le kell állítani a gépet.

DSC_1793

A döntést meghozták, mi nem változtathatjuk meg. Csak annyi marad nekünk, hogy utólag ítélkezzünk és hálát adjunk azért, hogy nem kellett ahhoz az asztalhoz ülnünk és otthagyjuk emberségünk egy darabját.

A szervátültetések ügye akkor kezdett érdekelni, amikor egy barátom édesapja is érintetté vált a dologban. És minél többet tudtam meg arról, hogyan történik a szerencsések kiválasztása, akik végül új szervet kaphatnak, annál tisztábban láttam, hogy minden ilyen orvosi döntés: hatalmas és egyedi dráma, ahol a tudományon, a tényeken, a leleteken kívül oly sok más tényező is szerepet játszik… – nyilatkozta új darabjáról Az utolsó óra című, nagy sikerű dráma szerzője.

Az előadásról készült további képeinket itt láthatjátok.

Mark St. Germain: Istenek tanácsa

DSC_1576Fordította: Csáki Judit

Ann Ross: Borbás Gabi

Nella Larkin: Söptei Andrea

Dr. Kiera Banks: Bánfalvi Eszter

Dr. Jack Klee: Dunai Tamás

Dr. Gorman: Őze Áron

Dumber atya: Márton András

Dokumnetációs munkatárs: Dicső Dániel

 

Dramaturg: Morcsányi Géza

Díszlettervező: Enyvvári Péter

Jelmeztervező: Sántha Borcsa

Rendező asszisztens: Őri Rózsa

Rendező: Valló Péter

 

Első bemutató: 2016. január 28. Rózsavölgyi Szalon

Az előadás hossza 80 perc szünet nélkül.