"Borban az igazság" - Socfest

"Borban az igazság"

Olvasási idő: < 1 perc

Idén november 15. és 17. között rendezi meg  a Budapesti Bevásárló és Tematikus Utcák és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közösen, a hagyományteremtő szándékkal létrehozott “Borban az igazság” című programsorozatot.

A programsorozat keretében Magyarország hat népszerű borvidékei mutatkoznak be, Budapest egy-egy helyszínén, ahol lehetőség nyílik a tájjellegű borok és sajtok megízlelésére, megismerésére.

– Liszt Ferenc tér – Balaton

– Falk Miksa utca és környéke – Tokaj

– Bartók Béla út – Etyek

– Ráday utca – Villány

– Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca – Alföld

– Király utca és környéke, KultUnio – Eger

A rendezvény számos művészeti értéket tartalmaz, de éppúgy megtalálhatóak a szórakozás, a kikapcsolódás elemei, képviselői is. A bor és a sajt két teljesen eltérő tőről fakadó élvezet, mégis kéz a kézben járnak: kialakult a szokás, az egyes borok sajtokhoz való társíthatósága.

Érdemes kiruccanni tehát, a főváros egyes pontjaira a november közepére eső hétvégén is!