Budapest A Cappella Fesztivál - Socfest

Budapest A Cappella Fesztivál

Olvasási idő: 2 perc

Izgalmas nemzetközi produkciókkal és a műfaj legjobb itthoni előadóival jelentkezik Budapest  friss zenei fesztiválja, a tisztán vokális, de térben, időben és műfajban szerteágazó zenéket felvonultató Budapest A Cappella Fesztivál. Program a Hangvető szervezésében, a Dunapest (kortárs összművészeti fesztivál) részeként lesz látható a Várkert Bazár Öntőház udvarán, június 17-19. között.

Könnyed nyár esti szórakozást ígér Budapest zenei fesztivál kínálatának egy friss gyöngyszeme, a hangszer nélküli énekes zenéket, a grúz polifonikus férfikartól, a megénekelt zimbabwei történeteken át, a finn folk hopig felsorakoztató Budapest A Cappella Fesztivál. A tavaly hagyományteremtő szándékkal indult rendezvény – a nagy érdeklődés miatt – időben is, programban is bővült. Az immár három napig tartó esemény a hazai fellépők mellé nemzetközi együtteseket is kínál.

Jön például a fin Tuuletar mely meggyőző bizonytéka annak, hogy a természetközeli finn hagyományból is születhet valami igazán vagány és városi. Négy lány, négy erős egyéniség a beatbox és a finn folk lenyűgöző mixével érkezik a fesztiválra.

Akinek már volt szerencséje a bolgár többszólamú énekléshez, az tudja, milyen átható és különleges ez a hozzánk egyszerre közeli, mégis vonzóan más dallamvilág. Ezt képviseli hűen és tehetséggel az Abagar, négy fiatal énekesnő képzett hangján megszólaltatva.

Az éneklés öröme hatja át Vusa Mkhaya, a Bécsben élő, zimbabwei származású énekes-dalszerző zenéjét. Dalai témája gyakran az “ubuntu” eszmeiség, ami emberiességen és a legtágabb értelemben vett emberi közösségen alapul. Zenéjében néha felsejlenek az ország közelmúltjának sötétebb pillanatai, de koncertjein a zene örömteli és felszabadító élménye kapja a főszerepet.

Grúziából érkezik és hozza el nekünk a grúz polifónikus ének csodáját az Alaverdi. A különleges élmény garantált, amit az UNESCO által is elismert grúz polifónia egyedi hangzása ad, népviseletbe öltözött férfiak előadásában a komoly színpadi jelenlét mellett vokális poénokkal fűszerezve.

A Kongero pedig hozza azt a letisztult eleganciát, ami a svédek védjegye. Hibátlan pontossággal fonódik össze és kiséri egymást a négy női hang, bepillantást adva a svéd népdalok többnyire kedvesen indázó, néha visszafogottan melankolikus világába.

A zárónap sztárvendége Mamadou Diabaté. A New Yorkban élő Diabaté a jazz szintéren is fel-felbukkan, de elsősorban a 13. századig visszanyúló griot hagyomány modern mestere. Nemcsak továbbviszi Mali zenei hagyományát, de mint egy igazi mesemondó, albumról albumra új elemeket fűz zenéjébe.

Természetesen az a cappella műfaj itthoni képviselői is fellépnek majd a fesztiválon, így érkezik majd a hazai a cappella pop kiemelkedő együttese a Fool Moon. A közönséget elbűvölő játékos sárm és szvinges lazaság megtévesztő lehet: a Fool Moon úgy könnyed, hogy pontos és maximalista. A végeredmény: férfi énekhangon megszólaló színtiszta pop.

A Jazzation több, mint tíz éve képviseli a magas színvonalú a cappella éneklést hazánkban. A három női és két férfi hang egyenként is megállja helyét a színpadon, de kifejezőerejük együtt összeadódik. Legyen az jazz, népzene vagy pop, a Jazzation kifinomult és értékes produkcióval szórakoztatja hallgatóságát.

A Romengo régen kiérdemelt babérokat aratott a Hangvető által Budapestre hozott WOMEX15 nyitógáláján, ahol Lakatos Mónikamágikus hangja és az autentikus szatmári oláh zene a nemzetközi szakma egyöntetű csodálatát vívta ki. A sok munkával beérett elismerés és külföldi meghívások után is ugyanazzal a szerénységgel és hitelességgel játszanak, zenéjük hatása mégis elsöprő.

A borítókép a Pitch Perfect című amerikai a capella film egyik  jelenetét ábrázolja! Kizárólag csak illusztráció!