Csütörtökön nyit a Park! - Socfest

Csütörtökön nyit a Park!

Olvasási idő: 4 perc

WeParádés nyitókoncertekkel – április 28-án – indítja a szezont a főváros „egész nyaras” fesztiválközpontja, a Budapest Park. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén megnövelték a nagyszínpad nézőterét, és nem csak a koncerteknek, de a hatalmas kivetítőknek köszönhetően a Labdarúgó Európa Bajnokságnak is „otthont ad”. Az izgalmas külföldi előadók mellett ezúttal is több hazai csapat tartja itt lemezbemutató koncertjét, dalpremierét, ünnepli évfordulóját vagy választja egyedüli fővárosi „klubkoncert” színhelyévé a Parkot.

Európa legnagyobb szabadtéri bulihelyén tavaly 330 ezren buliztak áprilistól szeptember végéig, sőt, a fennállása óta számolt egymilliomodik látogatót is köszönthettük. A szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, ezért több változáson is átesett a Park. Például megnövelték a nagyszínpad nézőterét, ezáltal több helyről, kényelmesebben lehet majd látni a koncerteket.

Biztos sokan megkérdeznétek, hogy mi lesz így a biztonsággal? Nos, lesznek bomba kapuk, átvizsgálás, természetesen biztonsági őrök is. Lehet, kicsit lassúbb lesz a belépés ezáltal, de a ti biztonságotok érdekében történik. Nagy táskát ne nagyon hozzon magával a közönség, habár lesz csomagmegőrző a bejárat mellett, de nagy csomagokat nem engedünk be a park területére – mondta Gerendai Károly.

CAM03008Nagyobb teraszokat építettek ki, és blokkosították a mellékhelyiségeket is, csökkentve ezzel a sorban állást. Megjelenik a helyszínek között a Sportkert, ahol hatalmas kivetítőkön többszázan követhetjük a nyár izgalmas sporteseményeit, az EB-n szereplő magyar fiúkat vagy a BL döntőt.

Mindig azt mondom, mikor a Budapest park téli álmát alussza, mi kiértékeljük az elmúlt évet, és arra törekszünk, hogy mindig megújuljon és még jobb legyen a következő. 2016 a sport éve, ezért létre hoztunk egy Sportkertet a bejárat mellett, ahol egy fixen telepített, óriás ledfalról lehet majd a közvetítéseket nézni – árulta el Rimóczi Imre. – Az arénatér és a teraszok nagyobbak lettek, a színpad új desing-t kapott, egy szürreális világot prezentál, hogy aki belép ide, tényleg úgy érezze, hogy kint hagyta a valóságot. Rájöttünk arra, hogy érdemes tömbösíteni, egy helyre össze sűríteni a dolgokat. A Domb alatt működik a TropFactory, de ide gyűjtöttük össze az összes kajás lehetőséget. A mosdókat koncentráltuk, így sokkal több hely lesz, valamint a Hoppá bejáratánál a női mosdóban kialakításra került egy kis sminkhely is. A RetroKert megmaradt, és mint civil rendezvény, minden hónap első vasárnapján a Mizo-Pöttömkert várja a legkisebbeket.

CAM03005A Parkot – mint eddig oly sokszor – idén is sokan választják „jeles” koncertjük színhelyéül, nézzük a felhozatalt részletesen

Mint ahogy már megszokhattuk, a Park ezúttal is egy parádés nyitóhétvégével nyomja meg a start gombot, április 28. és 30. között. Első nap Szabó Balázs Bandája húzza el a nótánkat hegedű romantikával és cifrázós rock and rollal, pénteken a hazai drum and bass nagyágyúja a Brains hozza mozgásba ugróizmainkat, míg szombaton a harmadjára is visszatapsolt, legendás német formáció, a Scooter indítja el menthetetlenül a szezont, hogy utána egész nyáron a legnépszerűbb zenekarok adják egymásnak a színpadot.

Így május 7-én mulathatunk a bulibáró, Kis Grófo első nagyzenekaros showjára, – ahol olyan vendégelőadók lesznek többek között, mint Majka&Curtis, valamint Pixa -, 19-én pedig ska-reggaeparty lesz Magyarország első számú ska zenekara, a PASO és a legendás reggae csapat, a Ladánybene27 tálalásában. „Gyere kislány, gyere, a disco klubban szól már a zene”- invitál majd mindenkit május 21-i koncertjére a Bëlga, 26-án pedig gyulafirátóti rapper, SubBassMonster szövegel a nagyszínpadon.

Május 22-én a magyar válogatottnak kívánunk jó utat az EB-re a Bon Voyage fesztiválon, ahol a szurkolás mellett olyan zenekarokra csápolhatunk, mint a Punnany Massif, a Brains, a PASO, az Ocho Macho, a Soerii&Poolek vagy a Firkin. Bár a lista még közel sem teljes, a hazaiak közül már biztosan megtáncoltat minket a Kistehén és a Biorobot június 2-án, 10-én zárja Országos Galaktikus pop turnéját a The Biebers, a Mary PopKids-zel karöltve, Parkban fellép – június 11-én az immáron negyedszázados Quimby is, június 16-án a legendás jazz-rock formáció, a Tátrai Band játszik a Kéknyúllal, a hónapot pedig Fábián Juli & Zoohacker zárja.

Idén is folytatódik a retro őrület a Budapest Parkban: a nyitóhétvége zárónapján, április 30-án a Scooter hozza el a legnagyobb házibuli slágereket, de a Total Dance Festival nyári kiadása is itt lesz. Június 4-én ugyanis bekapcsoljuk az időgépet és visszautazunk a ’90-es évek flitterekkel borított házibulijaiba a Total Dance Festival Cabrioval, ahol tiszteletét teszi LadyZee, azaz Mr. President, színre lépnek a Bestiák, Betty Love, a Happy Gang és természetesen ott lesz a Szomorú Szamuráj is, azaz jönnek az Ámokfutók. A retro hangulat újabb hullámként dupla dinamitként robbant a TNT, július 2-án.

Nem csak a hazai nagyok idecsábításában áll élen Európa a Budapest Park, hanem külföldi nevek terén is izmos felhozatalra számíthatunk. A nyár egyik legizgalmasabb bejelentése kétségtelenül a Foals koncertje, akik tavalyi eget rengető szigetes koncertjük után, most Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére térnek vissza, augusztus 17-én.

Június 7-én Kanada legnépszerűbb punk-rock bandája, a Billy Talent teríti le mindent elsöprő lendülettel a nagyérdeműt, előttük pedig a skate-punkot játszó Zebrahead melegít be. A Billy Talentes esten fellép még a londoni Counterfeit, élén Jamie Campbell Bowerrel, aki számos mozifilmből is ismerős lehet a nézőknek. Spanyolországból érkezik hozzánk az argentin és kolumbiai bevándorlókból verbuválódott világzenei formáció, a Che Sudaka. A metalcore rajongóinak már jó előre be lett vésve a naptárjukba június 14-e, amikor is egy este áll színpadra a Killswitch Engage, az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow.

Július 13-án Ky-Mani Marley és Gentleman érkezik hozzánk, akik egy közös nagylemez erejéig álltak össze, amit a tervek szerint a turné alatt tárnak a közönség elé. A végtelenül bájos ZAZ július 22-én tér vissza Budapestre könnyed, cirógató sanzonos dallamaival, aki ezúttal Párizs szellemét idézi meg számunkra, tavaly megjelent, Paris című feldolgozáslemezének dalaival.

Steve Vai, a háromszoros Grammy-díjas gitáros július 28-án kápráztat el bennünket virtuóz tudásával. Három évtizedes pályafutása során szinte minden műfajban megmártózott már, játszott Frank Zappa zenekarában és a G3-ban, zenélt az Alcatrazzal, a David Lee Roth Banddel és a Whitesnake-kel is. Passion and Wafefare című albuma 25 éves turnéjával érkezik most Budapestre.

Damian Jr. „Gong” Marley Bob Marley fia – az alma pedig nem esett messze a fájától: az ifjú Marley tehetsége már egész fiatal korában megmutatkozott, 2001-ben 158 hétig szerepelt a Billboard Top Reggae Album listáján, de második albumával egy Grammy-díjat is bezsebelt. Damian azonban nem csak dalai stílusával követi apja szellemiségét, hanem emberjogi aktivistaként is felszólal azokért, akikért kell, augusztus 30-án pedig mi is hallhatjuk a reggae király trónörökösét.

Ősszel sem maradunk külföldi retro-sztár nélkül: szeptember 17-én a Cheri Cheri Lady és a Sexy Sexy Lover alatt kaphat el a nosztalgia bennünket, a legendás Modern Talking énekese, Thomas Anders koncertjén, aki egy személyben hozza el számunka a ’80-as évek dicsőséges pop-diszkó korszakát.