Decemberben Fismoll a hajón - Socfest

Decemberben Fismoll a hajón

Olvasási idő: 2 perc

A lengyel pop egyik legnagyobb – és immár beváltott – ígérete Fismoll, a mindössze huszonegy éves gitáros-énekes-dalszerző, akinek dalait több millióan nézték/hallgatták már meg a YouTube-on. Az elegáns, finom kamarapopot játszó Fismoll két éve már fellépett a Sziget fesztiválon, ezúttal az A38 különleges fekvésű kiállítóterébe tér vissza december 18-án, új nagylemezével.

A mindössze huszonegy éves Arkadiusz Glensk, azaz Fismoll már túl van két nagylemezen, számtalan zenei díjon és jelölésen, jó pár hatalmas slágeren – ami azért is meglepő, mert Fismoll nem kifejezetten “slágerzenét” játszik. Sokkal inkább egyfajta finom, meghitt, “szerzői” kamarapopot, ami talán a legjobban Bon Ivere-re vagy Ólafur Arnalds törékeny világára emlékezet.

Fismoll maga elsősorban a Sigur Rós és Ben Howard hatását emeli ki – az előbbi azért is különösen fontos, mert amikor két éve Fismoll berobbant a lengyel könnyűzenébe, egy interjúbeli vicce miatt több kritikus is azt hitte, hogy valóban izlandi gyökerei vannak. Annyi bizonyos, hogy a klasszikus gitárt tanult, de énekesként autodidakta Fismoll-nak fantasztikus tehetsége van az atmoszférateremtésre – minden beszámoló kiemeli, hogy koncertjein teljesen minimalista eszközökkel képes akár több ezer embert is feszült figyelemre hangolni.

Fotó: Jedrzej Guzik / Fismoll

Fotó: Jedrzej Guzik / Fismoll

Első slágere, a 2013-ban (19 éves korában!) megjelent Let’s Play Birds már többmilliós nézettséget gyűjtött a YouTube-on, és Fismoll azóta a lengyel fesztiválok egyik legfontosabb fellépőjévé, már-már headlinerévé vált. Második lemeze idén nyáron jelent meg, és a meghitt, akusztikus hangszereken előadott, Fismoll falzettjével megtámogatott dalok továbbra is nagyon erősek. Lengyelország egyik legnagyobb dalszerző-előadó tehetsége, a huszonegy éves Fismoll ezúttal az A38 Hajó kiállítótermében mutatja be új dalait és “régi” slágereit.

Jegyár: 1900 Ft, elővételben: 1200 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.