Edith Piaf 100 - Socfest

Edith Piaf 100

Olvasási idő: 2 perc

Edith Piaf legnagyobb slágereit viszik színpadra, megidézve a legendás sanzonénekes drámai fordulatokkal teli életét, november 13-án a Kongresszusi Központban. A koncerttel a világ talán legnagyobb hatású énekesnője születésének 100. évfordulója előtt tisztelegnek.

Edith Piaf a sanzon királynője volt. Kevesen tudják, milyen személyes dráma húzódott meg a csillogás hátterében. A szülei alkoholisták voltak, a nagyanyja nevelte a kislányt. Az egyik bordélyházban nőtt fel, és az utcán énekelt és koldult, hogy éhen ne haljon. Az egyik párizsi varieté igazgatója figyelt fel a törékeny teremtésre és megnyitotta előtte a színpadra vezető utat. Néhány év leforgása alatt az egész világ Piaf lábai előtt hevert. Boldogsága nem lehetett teljes, a szerelme tragikus körülmények között meghalt.

Édith_PiafEgy nő kiáll a színpadra, egyszerű fekete ruhában, kicsi és törékeny. Megszólal a zene és a francia dal a lélekig hatol. Csak a nekrológokból és tanulmányokból tudhatjuk meg, hogy magáról énekelt. Ő volt Edith Piaf – írják a szervezők a koncerttel kapcsolatban, melyen többek között a Padam, Padam…, a Milord vagy a Nem bánok semmit sem is felhangzik majd. Edith Piaf születésének 100. évfordulója alkalmából Csákányi Eszter, Kútvölgyi Erzsébet, Kárász Eszter és Falusi Mariann állít az énekes-legendának emléket.

A műsorban francia nyelven hangzik el – többek között – a Padam, Padam…, a Mon manége á moi, a Milord, a Johnny, valamint a La Valse de l’amour című szerzemény. Magyarul szólal meg a Rózsaszínű élet, a Harmonikás, a Himnusz a szerelemhez, az Uram, a Bravo a bohócnak és a Nem bánok semmit sem című dal.  A duettek közül a Hulló falevelek/Autumn leaves angolul és franciául, illetve a Mire jó a szerelem?/Á quoi ca sert l’amour? magyarul és franciául hangzik majd el. Utóbbi sanzont görög származású férjével, Théo Sarapóval énekelte, akihez 46 évesen, már nagybetegen ment feleségül. A koncerten harmonikán és zongorán közreműködik Wagner-Puskás Péter, hegedűn Veér Csongor, Nemes Janó klarinéton, szaxofonon és fuvolán, Hudák Zsófia nagybőgőn, Kovács Norbert pedig dobon.

Jegyeket elővételben az alábbi linkre kattintva tudtok váltani.