Electrocore a Ruhr-vidékről - Socfest

Electrocore a Ruhr-vidékről

Olvasási idő: 2 perc

Hosszas várakozás után végre Budapesten is bemutatkozik a Ruhr-vidék electrocore sikerzenekara, az Eskimo Callboy! A júniusi fesztiválturnéját egy exkluzív és fülledt klubkoncert kedvéért megszakító zenekar már az új dalait is megmutatja a hazai közönségnek – a fülledt teltház pedig épp annyira borítékolható, mint a hatásos breakdownok és a közönséggel való singalong egész este.

Az Eskimo Callboy története valóban egy európai sikersztori, hiszen a formáció épp akkor alakult meg, amikor a Rise Records és a trance-szel, elektronikus betétekkel kísérletező újkori metalcore-zsáner látszólag elérte saját határait, és friss impulzusra volt szüksége a rajongóknak. Ilyen értelemben a lehető legjobbkor volt Sebastian „Sushi” Biesler és zenekara a legjobb dalokkal, mert Európa válaszaként, a Callejon mellől kinőve a srácok záros határidőn belül meghódíthatták Japánt, Oroszországot, Kínát és Amerikát is. A sors fintora, hogy a ‘Bury Me In Vegas’ megjelenését követően alig egy évvel a zenekar már teltházas koncertet adhatott a szélhámosok mekkájában. A saját dalok áttörésén túl persze a Katy Perry-féle California Gurls átirat, vagy a Skrillex-újragondolásuk is többmilliós nézettséget hozott a srácoknak, akik aztán olyan zenekarokkal turnézhattak a világ különféle kontinensein, mint az Asking Alexandria vagy a Papa Roach. Az Y-generáció megszólításán túl persze az Eskimo Callboy kiérdemelte azt is, hogy akár a Wacken nagyszínpadán – rajongói lánykéréssel egybekötve –, akár a Full Metal Cruise fedélzetén bizonyíthasson az idősebb korosztálynak is.

És mivel a zenekar élő teljesítményének záloga az, hogy a srácok egyáltalán nem veszik magukat komolyan a bulizásban, a siker borítékolható volt itt is, a Redfield-től egészen a japán Warner-ig és a méltán patinás Earache Recordsig jutott a német banda, akik a német Metal Hammer Awards-on is idejekorán kiérdemelték az év tehetségének járó díjat.

Fotó: Christin Kersten (Metal Hammer Awards 2014)

Azóta az Eskimo Callboy lényegében minden európai keményzenei fesztivál line-upjának a felső soraiban tanyázik, a nyugat-európai turnéjuk többezres helyekre tette ki a megtelt táblát, a téli időszak pedig most az új lemez írásáról szól. 2017-ben a zenekar új kiadvánnyal rukkol majd elő, amiről már az A38 Hajón is hallhatnak ízelítőt a rajongók, természetesen mindazon kedvencek mellett, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az Eskimo Callboy hazai bemutatkozása.