Hajóra száll a Deti Picasso - Socfest

Hajóra száll a Deti Picasso

Olvasási idő: 2 perc

A Magyarországon élő örmény testvérpár által alapított Deti Picasso már-már legendásnak számít a világzenei-folkrock rajongók számára. Az együttes hosszú hallgatás után, némileg átalakulva tér vissza, hogy új lemezét bemutassa október 15-én az A38 Hajón. Előzenekarként pedig egy remek osztrák folk-punk-metál kvartett, a Gasmic Gilmore lép fel.

A Moszkvából származó, de jó ideje Magyarországon élő örmény testvérpár, Gaya és Karen Arutyunyan által alapított Deti Picasso valóságos kultuszzenekar – mind Oroszországban, mind itthon. Az örmény népzenét art-rockkal ötvöző, lehengerlő erejű együttes éppen sokszínűsége miatt dermedt egy időre tetszhalott állapotba – a nemzetközi tagság szétszéledt a világban, és nagyon nehéz volt működtetni a zenekart. Gaya és Karen időközben punk-varieté duójával, a Wattican Punk Ballet-vel koncertezett és jelentetett meg lemezeket. Aztán tavaly a Deti Picasso – immár átalakult tagsággal újjáéledt, egy A38-as “bemelegítő” akusztikus koncert, és egy váratlan sikerű crowdsourcing lemezfinanszírozó kampány után végre eljött az ideje, hogy megjelentesse új albumát.

facebook.com/detipicassoband

Fotó: facebook.com/detipicassoband

A Deti Picasso számára mindig is kulcskérdés volt – mind művészileg, mind érzelmileg – az anyaföldhöz fűződő viszony. Erről az új lemez sokatmondó címe – Motherland – is árulkodik. Időközben a zenekar persze rengeteget változott, de a csodálatos dalok ereje, a rock, a pop és az örmény népi hagyományok termékeny feszültsége, a frontleány-énekesnő, Gaya szuggesztív színpadi jelenléte ugyanaz maradt. A kortárs “világzene” egyik legkülönlegesebb produkciója, a Deti Picasso új lemezét mutatja be az A38 Hajón.

“Balkáni metálpolka” – nagyjából ezzel lehetne összefoglalni az energikus bécsi kvartett, a Gasmac Gilmore muzsikáját. Valahol félúton a valcer, a klezmer, a balkáni ritmusok és monumentálisra riffezett metál között, mintha csak a Gogol Bordello-t hallanánk. A 2002-ben alakult, és 2009-ben az Austrian Music Awards a legjobb befutó zenekarnak, illetve legjobb élő produkciónak választott Gasmac Gilmore Ausztria egyik legnépszerűbb világzenei produkciója. Elképesztően élettel teli, fantasztikus hangulatú koncertjei, lendületes, ska-punk-metál-balkán stílusokat ötvöző számai igazi fesztivál kedvencek. Nem véletlen, hogy az osztrák-német szcéna krémje boldogan zenél velük: Alexander Wladigeroff (Dunkelbunt, Fatima Spar és Shantel állandó zenésze), Pavel Shalman a Russkaja-ból és a DelaDapból és még hosszan sorolhatnánk.

gasmac-gilmore-2011

Fotó: Gasmac Gilmore

A koncert és Zajok a szomszédból sorozat támogatója az Osztrák Kulturális Fórum. A koncert és a Pesti Estek sorozat támogatója a Pesti Est. Jegyár: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.