Végre bemutatja a Hiperkarma a Délibábot - Socfest

Végre bemutatja a Hiperkarma a Délibábot

Olvasási idő: 2 perc

Végre eljön ez a nap is, hogy a Hiperkarma bemutassa az újjáalakulásuk óta elkészített második nagylemezét, a Délibábot. A neves eseménynek május 18-án a Budapest Park ad otthont.

Hiperkarma

A mára 17 évessé cseperedett zenekart 2000-ben hozta létre Bérczesi Robi, miután a korábbi bandája feloszlott. Ezzel az új csapattal valami olyasmit hozott létre, amire nehéz szavakat találni. Egy alter rockbandát, olykor kegyetlen, olykor melankolikus szövegekkel. Az első időszak (2000-2007) két albuma valahogy olyan “mély” volt, sokszor érthetetlenül elhadart ám komoly gondolatokkal.

A 2011-es relaunch után a korábbiakhoz hasonló hangvételű albummal, a 2014-es Konyharegénnyel jelentkeztek, bár volt néhány jel arra, hogy a srácok kezdenek megszelídülni. Ezt bizonyítja a Pont című nóta is, ami sokkal vidámabb hangvételű, mint a többi.

Délibáb

A 2017-es megjelenésnek több “előjele” volt. Például címadó Délibáb és a Szóbaszó című dalok megjelenése. Bár a komolyabb mondanivalót megtartották, a nóták hangvétele valahogy sokkal vidámabb lett, mint korábban.

Nos, az előző mondat pont úgy sikerült, mint anno az irodalom órákon, “a vajon mit gondolt az író…” kezdetű okfejtés. Bérczesi Robi ugyanis konkrétan fejtegeti egy interjúban, hogy a Délibáb szövege viszonylag hasraütés-szerűen született és

Írás közben nem vezérelt semmiféle mondanivaló, nem gondoltam közben semmilyen „üzenet”-re. Ez lett belőle.

A dallamot pedig egy egyszerű intuíció hozta létre. Míg ez a két dal 2016-os szerzemény, addig az album következő következő dalai (Másé voltam mindig, Tudnod kell) már 1998-ban elkészültek valamilyen szinten, még a Blabla zenekar Csillagtelep című albumához. Érdekes, hogy közel 20 évet kellett várni, de gondolom erre az albumra fértek rá mind zeneileg, mind tartalmilag. Különlegességekből viszont nincs hiány:  A Megünnepelni jó dal címét például Müller Péter Sziámi javaslatára lett ez. A Szó-ba-szó című opusz címe egy létező, Scrabble-hez hasonló játék neve, a félreértések elkerülése végett. A szöveget pedig Robi 11 kábult évé alatt össze írogatott foszlányok összessége. Mindenképp érdekes, különösen ennek az információnak a tudatában hallgatva.

Az album legidősebb dala az 1994-es Újra délelőtt, ami Robi első szerzeményei közt  szerepel. A nótát egyszál gitárra találta ki és épp emiatt sosem játszották koncerten. Az új albumra viszont teljes hangszereléssel került.

Jó végre című számot Bródy János Ezek Ugyanazok című dala inspirálta. A hegedűbetét miatt pedig annyira jól hozza a country stílust, hogy a Coton Eye Joe  refrénjét is simán rá lehet énekelni. Robi elmondása szerint ennek a dalnak a harmadik versszaka az üzenet,

ami üzenet, bár ez sem direktben íródott ilyenre, mégis afféle jövendölésként érzékelem, a közeli jövőre vonatkoztatva

Az utolsó előtti dal szöveg nélkül került az albumra, mert egyszerűen nem sikerült elkészíteni azt, de ami késik nem múlik. A záró nóta pedig Robi anyukájának kérésére és teljes mértékben neki is szól, és a legfiatalabb a sorban, mivel 2016 Karácsonyakor íródott.

Anyu arra kért, hogy írjak már valami egyszerűbbet, fülbemászóbbat. Elfogadtam a kihívást :)

Így áll össze ez a talán lágyabb hangvételű, kicsit új, de a fentiek tanulsága szerint régi lemez, és azt is megtudhattuk, hogy azokat a sorokat, amit mi mondanivalóként értelmeztünk, mennyire nem is annak szánta a “költő”.

A “valósághagyó” koncertig pedig nézegessetek Hiperkarma koncertfotókat:

Hiperkarma #Robi40 – szeptember 16.