Ízelítő a májusi koncertmajálisból - Socfest

Ízelítő a májusi koncertmajálisból

Olvasási idő: 2 perc

Májusban a pörgés nem áll meg, a majálishangulat egész hónapra kitart. Szubjektív válogatásunkban ezúttal is számos DJ-t említünk, de a soul és akusztik hangzás is helyet kapott válogatásunkban.

Május 14-ének péntek estéjén a világhírű brit zenei producer, James Holden fog zenélni az A38 hajón. A főállásban a Border Community kiadó igazgatójaként ténykedő úriember olyan kiváló előadóknak egyengette pályáját már a kezdetekkor, mint az Extrawelt, Ricardo Tobar, Luke Abbott vagy Nathan Fake. Az IDM, minimál techno stílusú zenéjében sok hatást ötvöző 35 éves brit DJ két évvel ezelőtt megjelent Inheritors című lemezén skót népzenei elemeket, illetve angol komolyzenei hatásokat is igyekezett ötvözni egymással.  Holden tehát továbbra sem hajlandó letérni arról az útról, amely abba az irányba vezet, hogy a legkülönfélébb stíluselemeket, a lehető leginnovatívabb módon olvassza egybe az elektronikus zenében.

Május 16-án Scooter koncert lesz a Budapest Parkban. Az EDM zene német apostolai sokadszorra vendégeskednek hazánkban, ahol immár több mint két évtizede töretlen népszerűségnek örvendenek. A hatalmas döngetős partyval kecsegtető estén Baxxterék előzenekara a Kozmix lesz, a koncertek után pedig a rave, techno, house zenei műfajok hazai veterán lemezlovasai fognak zenélni.

Május 21-én Akua Naru amerikai neosoul énekes-rappernő fog fellépni az A38 hajón. Hazája legendás soul, hip-hop énekesnői nyomában járva Akua nehéz utat választott magának, aminek legutóbbi állomása The Miner’s Canary című albuma, amellyel tavalyi fellépését után ismét ellátogat hozzánk. Akua előtt Sena fogja lázba hozni a közönséget énekhangjával.  A ghánai-magyar származású énekesnő az idén tízéves Irie Maffia oszlopos tagja két éve jelentette meg második szólóalbumát.

Szintén május 21-én este a MÜPÁban lehet meghallgatni az MR2 Akkusztik+ elnevezésű rendezvényt, melyen az After Crying zenekar a budafoki Dohnányi Zenekarral fog közös koncertet adni. A majd harminc éve alakult zenekar a kezdetektől fogva komolyzenét hoz létre modern eszközökkel és stílusokkal ötvözve, amely kellő komolysággal és művészi igényességgel fest le mély érzelmeket és örök érvényű gondolatokat. Egyfajta progresszív-heavy-klasszikus metál zeneként is definiálhatnánk, de felesleges a stílusmeghatározás, mert az ilyen zenékhez csak őszintén, prekoncepciók nélkül lehet közelíteni ahhoz, hogy az ember ezen határain átlépve tökéletesen át tudja élni, a különleges magyar zenei élményt.

Május 22-e és 24-e között kerül megrendezésre második alkalommal a Harmadik Ember Fesztivál az R33-ban.  A pszichedelikus és kísérleti, jazz, rock, metál, indusztriális illetve elektronikus zene lelkes hazai művelőinek és hallgatóinak éves találkozójának szánt rendezvény valóban hiánypótló és támogatandó kezdeményezés. Az esemény mindhárom napján két színpadon, színpadonként legalább féltucat előadóval lehet számolni, akik között a hazai underground szintér idősebb és ifjabb zenészeinek emblematikus alakjai egyaránt felbukkannak. A külföldi “sztárfellépők” közül a kísérleti doom-drone rockzenét játszó kanadai Nadja az első napon este tíz órától lesz látható és hallható. A második napon szintén este tíz órától a görög származású Calf fogja instrumentális poszt-rock zenéjével révületbe ejteni a közönséget. A külföldi underground szintér tehetségei közül vasárnap előbb a szerb YusYus fogja dark-ambient stílusú dalaival tiszteletét tenni az R33-ban, akit majd a földolyó másik feléről, Japánból származó Unii asszonyság fog követni, műfajilag hasonló, de kísérletibb jellegű számaival. A látogatóknak bármelyik napon érkezzenek is, garantáltan olyan sokrétű, unikális, underground zenei élményben lesz része, amire ritkán nyílik lehetőségük kis hazánkban egy fesztivál keretein belül.

Május 27-én lép fel a Művészetek Palotájában Bassekou Kouyate & Ngoni Ba. Az együttes frontembere Mali fővárosában Bamakoban kezdett el a ngoni nevű ősi nyugat afrikai húros hangszeren játszani a nyolcvanas években. Jelenlegi együttesével nyolcéves fennállásuk alatt négy albumot adtak ki, közülük a legújabbat az idén. A nálunk ezúttal harmadszor vendégeskedő zenekar fellépett már a Royal Albert Hallban, koncerteztek Béla Fleckkel, két éve megjelent Jama Ko című albumukat az európai világzenei rádiósok és több szaklap az év albumának ítélte.