Seether a Dürerben! - Socfest

Seether a Dürerben!

Olvasási idő: 2 perc

Eddigi jó tizenöt éves pályafutása során a Seether példásan lett generációja és műfaja egyik legtöbbre tartott, a benne lakozó erőt azonban teljesen még mindig ki nem aknázó zenekara. Amikor először meghallottam a Remedy című számukat, konkrétan Kurt Cobain jutott az eszembe. Az énekes hangja kísértetiesen hasonlít, ugyanaz a stílus, de mégis egyedi a zene.

SeetherAz 1999-ben alakult Seether zenekar a dél-afrikai Pretoria városában kezdte pályafutását. Eleinte Saron Gas néven futottak, 2000-ben Fraglie címmel adtak ki egy albumot. 2002-ben meghozta a befutást (a Creed vagy a Drowning Pool kiadójánál megjelent) első stúdiólemezük, a Disclaimer. Két évvel később jött a Disclamer II és született egy, az Evanescence énekesnőjével rögzített Broken slágerszerzemény. Személyes kedvencem, a Karma and Effect album 2005-ben láttam meg a napvilágot. Ez a lemez három kisalbummal is büszkélkedhet, valamint a Remedy elfoglalta az első helyet a US Mainstream Rock Charts-on. A soron következő lemez a 2007-es Finding Beauty in Negative Spaces. Az album a Billboard 200-on a 9. helyen debütált, és már az első héten 57.000 példányban kelt el. A Fake It szintén a US Mainstream Rock Charts vezetője lett, valamint a Modern Rock Charts élére is került. Ez a lemez két díjat is hozott a zenekarnak: South African Music Award – Best Rock: English, MTV Africa Music Award – Best Alternative Artist. A 2011-ben megjelent Holding On To Strings Better Left To Fray az amerikai nagylemez-lista második helyéig kapaszkodott. Kiadtak egy albumot Seether: 2002-2013 címmel, amelyen a legjobb dalaik, kiadatlan demóik, filmzenei számaik és három új szerzemény szerepelt. Legutóbbi lemezük 2014. július 1-jén került a boltok polcaira Isolate and Medicate néven.

A gyors befutás és kiégés helyett a Seether mindig is a lassú haladásban hitt: így történhetett, hogy kezdő poszt-grunge együttesből az idők során fokozatosan lett egy megbecsült és széles körben elismert produkció, amely mindig is a minőségre törekedett. Eszköztárában leginkább súlyos, jólesően kaparó gitártémákat és sokszor érzelmes, szenvedélyes melódiákat keresztező – a Nirvana és a 90-es évek alt-rockjának örökségét büszkén viselő csapat eddigi kiadványaival nem okozott csalódást. Lelkiismeretes munkamoráljuk mindig is a saját malmukra hajtotta a vizet, amelyet a közel ötmillió eladott hanghordozó, valamint a lelkes rajongótábor is alátámaszt. December 5-én a Skalar Music Hungary jóvoltából a Dürer Kert-ben adnak koncertet, vendég zenekaruk az orosz Prana. Jegyek kaphatók az alábbi honlapon. További információk és facebook esemény: itt.