Sétáljunk Budapesten! - Socfest

Sétáljunk Budapesten!

Olvasási idő: 2 perc

Mindennap arra járunk, vagy épp ott lakunk, mégsem ismerjük a házak, a környék történelmét. Lehetne ez is a felhívás része, amelyben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sétákat szervez a főváros belvárosi utcáiba invitálja az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai című rendezvény keretein belül.

Tavaly a két nap folyamán két sétán vettünk részt, amiknek a végére lejártuk ugyan a lábunkat, de rengeteg olyan információval lettünk gazdagabbak, amit máshonnan nem tudhattunk volna meg. Tudtátok például, hogy a mai VAM Design alatt egy hatalmas borospince volt? Vagy egy vele szemben lévő épületben bordélyházat üzemeltettek? Az alábbi sétákon nem csak száraz tények, hanem érdekes és vicces sztorikon keresztül ismerhetjük meg a városunkat.

Az események regisztrációhoz kötöttek, amelyet a kiraly.gabriella@bkik.hu  címen tehettek meg.

Ráday utca

A Ráday utca Budapest egyik karakteres belvárosi utcája, ahol a vendéglők, a kávézók és a hangulatos teraszok kínálatán túl, sokféle kulturális-művészeti tér, kiállítóhelyek, könyvesboltok, filmes műhelyek, stúdiószínházak programjai teremtik meg a “Kultucca-hangulatot”.

A sétákon, amelyek szombaton (szeptember 21-én) 14 órától és vasárnap 10 órától kezdődnek, Lukács Emília vezetésével ismerhetjük meg a Kálvin tér, a Bakáts tér, a Boráros tér és a Ráday utca épületeinek történetét. Beleértve a helytörténeti gyűjteményt. A séták nagyjából másfél órásak és a Kálvin térről indulnak.

Jelentkezni a kiraly.gabriella@bkik.hu címen lehet.

P1000671Király utca

Az utca rendkívüli történelmi múlttal rendelkező épületeit Kalmár György vezetésével ismerhetjük meg szombaton 10 és 13 órakor a Király utca Deák tér felőli végén lévő élelmiszerüzlet elől indulva. Megtekinthető a városban eredeti helyén épen maradt gettófal, de rengeteg információt hallhatunk – többek közt – a ma oly’ népszerű Gozsdu udvarról és a VAM Design-ról a két és fél órányi séta alatt.

Jelentkezni a kiraly.gabriella@bkik.hu címen lehet erre a sétára is.

KultUnio Negyed

Vasárnap 10 és 14 órakor, előbb Dr. Ramotsa Julianna, majd Margitta Nóra kalauzol minket a Zsidó negyedbe a Wesselényi utca 7. elől indulva. Megtekinthetjük többek közt a Dob és Kazinczy utcák találkozásánál álló zsinagógát, a Zara hotelt, érdekes információkat kaphatunk a Klauzál térről, a Fogasházról és a Szimpla kertről is.

Jelentkezni itt is a kiraly.gabriella@bkik.hu címen lehet.

A szecesszió gyöngyszemei és a Falk Miksa utca

Végül pedig még két sétát ajánlunk szombatra. 14:15-kor a Falk Miksa utca és a Balaton utca sarkáról indul egy rövid, 45 perces, az utca és a környék rejtelmeit bemutató séta, amelyet Mezősi Eszter vezet.

Majd 15 órakor a Magyar Szecesszió Háza elől, Balázs Kata vezetésével ismerhetjük meg a környék szecessziós épületeit. Ez a séta is 45 perces.

Jelentkezni továbbra is a kiraly.gabriella@bkik.hu címen lehet!

[facebook_like_button]