Szilveszteri buliajánló - Socfest

Szilveszteri buliajánló

Olvasási idő: 2 perc

Az év utolsó estéjén bulizni meglehetősen kockázatos dolog, nem pusztán az ilyenkor ránk leselkedő pirotechnikai veszélyek, hanem az utcán hömpölygő tömeg, illetve annak a szokásosnál is komolyabb alkoholos befolyásoltsága miatt is. Ha hihetünk az időjósoknak, a 2015-ös év utolsó éjszakája meglehetősen hideg és csapadékos lesz, ami tovább erősíti a zárt térben történő ünneplés mellett szóló érveket. Szilveszteri bulit azonban szinte minden szórakozóhelyen, kocsmában tartanak Budapesten, nagyban megnehezítve ezzel a megfelelő hely kiválasztását, amihez alábbi kis szubjektív ajánlónkkal igyekszünk segítséget nyújtani.

Fennállásának első éve alatt a főváros egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált a kazinczy utcai Tesla. Az est fellépői Nigel Stately, Moon, Used Disco, Immi V, Goyah és Mr. Vasovski lesznek. Érkezzetek időben, hiszen a romkocsmákkal szegélyezett utca vélhetően tömve lesz 2015 utolsó éjjelén a Teslába pedig 23:50-ig féláron lehet majd bebocsátást nyerni.

A Toldi Klub meglátása szerint 2015 a rap és trap zene nagy esztendeje volt, ezért úgy gondolták, hogy az év utolsó napját a stílus előtt tisztelegve kívánják megünnepelni. A Line up a Toldi szilveszteri rappelős, trappelős buliján a következő lesz: Cadik, Lil Sagittarius, DJ N1CE, High Love, UFFALO STEEZ, Passed, DJ Slanki, Myamo, Skrude, BA10.

A Rákóczi tér közelében megbúvó S8 Underground Clubban immár negyedik alkalommal rendezik meg az Akela együttes fellépésével farkasordító szilveszteri bulijukat. A farkasok szilveszterén a Maugli mostohaanyjáról elnevezett legendás zenekar mellett további nyolc fellépő fogja szórakoztatni a rocker falkát utolsó 2015-ös koncertjük alkalmával.

A dob utcai Lámpásban várhatóan meghitt családias hangulatban igyekeznek szintén kevésbé mainstream, mint inkább undorgrund hangulatban búcsúztatni az óévet. Az ingyenes újévköszöntő táncos mulatságon a DJ-pult mögül Lay DNA és Ramses Hoppa fogja a balkan, gipsy, reggae, rock és elektronikus zenei palettáról a lehető legszínesebbé varázsolni a vendégek utolsó idei éjjelét.

Reméljük, hogy a Városliget átépítése ellenére a következő és az azutáni években is még sokáig a megszokott helyen bulizhatunk majd a Dürer Kertben és a hely bezárásáról felmerülő pletykák alaptalannak bizonyulnak. A Dürer Kert hatalmas szilveszteri bulival készül a Normafa, az Y-Production és a Psybaba közös rendezésében. Az est sztárfellépője az izraeli illetőségű Space Buddha mellett a lengyel Adam Faz lesz. A két külföldi sztárvendég mellett a három szervező csapat külön saját színpadokon fogja felvonultatni kedvelt hazai lemezlovasaikat. A Psybaba stagen többek között Irgum Burgum, Psybaba Allstars, Alien Hardware, illetve Nasgul játszanak majd. A Normafa stagen Adam Faz mellett, Palotai és Ludmilla, Krueger és Zera, illetve Norm és Siet is helyet kapnak majd az este folyamán. Space Buddha live setjéhez a felvezetést, illetve a levezetést pedig Botond, Hruscsov, Green Cosmos, Sasa & Tiaen és Yury szolgáltatják majd a Dürer 2015-ös szilveszteri buliján.

Vigyázzatok magatokra és egymásra! Szórakozzatok önfeledten, ugyanakkor felelősségteljesen az év utolsó éjjelén is! Mindenkinek Boldog Új Esztendőt Kívánunk!