Újra felbőgnek a rotorok Budapest szívében - Socfest

Újra felbőgnek a rotorok Budapest szívében

Olvasási idő: 2 perc

Idén kilencedik alkalommal látogat Budapestre a Red Bull Air Race versenysorozata. A július 16-17-i hétvégén nézők ezrei figyelhetik a rakpartról és a hidakról, ahogy a 14 pilóta a Duna felett repülve száll versenybe a másodpercekért. A Red Bull Air Race 70. futamának izgalmait a magyar repülősport legendája, Besenyei Péter is élőben követi majd, sőt a levegőben is láthatja a közönség.

Lélegzetelállítóan izgalmas küzdelemre számíthatnak azok, akik július 16. és 17. között kilátogatnak a Red Bull Air Race soron következő, budapesti futamára. A magyar főváros szívében rendezett verseny sajátosságát az adja, hogy a pilóták a Lánchíd alatt átrepülve, 2-3 méterrel a Duna felett kezdik a pilonokkal övezett pályát.

Leírhatatlan érzés elrepülni a híd alatt és a Parlament gyönyörű épülete előtt. Számomra az egyik legkedvesebb élmény a 10 évvel ezelőtti budapesti futamon aratott győzelmem – mondta Steve Jones, a Red Bull Air Race Világbajnokság versenyigazgatója.

budapest_bonhomme_2

A szezon közepét jelző futam különösen nagy jelentőséggel bír idén, hiszen az eddigi három versenyen három különböző pilóta diadalmaskodott, így a sorozat végéig még mind a 14 pilóta esélyes lehet a végső győzelemre. Ha a tendencia folytatódik, akkor ismét olyan csapat győzhet, amelyiknek eddig még nem sikerült. Jó példa erre a Red Bull Air Race csibai futama, ahol a kiváló japán pilóta, Joshide Muroja élete első hazai futamgyőzelmét szerezte meg, vagy a német Matthias Dolderer váratlan spielbergi diadala.budapest_bonhomme

Budapesten szintén esélyes lehet Martin Sonka, aki 2010-es debütálása óta négyszer is dobogóra állhatott, köztük legutóbb a csibai futamon végzett második helyen. A cseh versenyzőt sok rajongó kíséri el a magyar fővárosba, így Sonkán nagy lesz a nyomás. Szintén nagy reményekkel indul a sikerre éhes osztrák pilóta, Hannes Arch, akinek a kisujjában van a budapesti pálya, hiszen már kétszer sikerült itt nyernie. Arch legfőbb kihívója a kétszeres világbajnok amerikai Kirby Chambliss lehet, aki jelenleg második a ranglistán, csupán 10 ponttal lemaradva a tabellát vezető Matthias Dolderer mögött.lanchid_chambliss

A versenyre kilátogatók Besenyei Péterrel, a magyar repülősport ikonikus alakjával közösen, élőben kísérhetik figyelemmel a Red Bull Air Race 70. futamát. A Tribün Buda belépőjegyek teljesen elfogytak a hétvége mindkét napjára, míg napi és hétvégi Sky Lounge és Race Club prémium belépők, valamint Tribün Pest belépők még megvásárolhatók a www.gpticketshop.hu weblapon.arch