VIII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra - Socfest

VIII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra

Olvasási idő: 2 perc

Idén immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a patinás gyulai Várkertben a Kolbász – és Sódarmustra. A rendezvény, mely minden évben az szezonnyitónak számít a gasztro-kulturális fesztiválok között, fantasztikus nagykoncerteket, sokszínű programokat és három napos bevezetést kínál a Hungarikummá nyilvánított Gyulai Kolbász világába. Ezen a hétvégén minden a finom húsokról és a jókedvről szól!

Március 16-án pénteken délelőtt kilenc órakor kezdődik a fesztivál, ahol már megtekinthetőek, kóstolhatóak és vásárolhatóak lesznek a Kiállító Sátorban elhelyezett ízletes húsipari különlegességek. Fél tíztől sonkasaccolás indítja a programok kavalkádját, majd Sztojka Tibi műsora szórakoztatja a rendezvényen ebédelőket. Délután kettőkor “Hentesinas kerestetik”. Majd Törő Tilla és zenekara látható, hallható. A hivatalos megnyitót követően a fesztivál szakmai oldalaként, megemlékeznek a 150 éves Gyulai Húsiparról. Ezt követően Petri László (LACKÁS) akusztikus műsorával indul a hangulat. Majd a PoleDance rúdfitness lélegzetelállító műsora alapozza meg a bulit a nyolc órától induló Hevesi Tamás nagykoncertre, azt követően Galambos Lajos és zenekara csábítja a vendégeket mulatozásra.

A szombati napon már a délelőtti órákban ínycsiklandozó ételbemutatókra kerül sor. Lesz tradicionális, igazi gyulai és csíkszentmiklósi disznóvágás, Karcagi birkapörkölt főzési bemutató, sonkasaccolás. Tíz órakor a Gyulahús Kft. válogatottja kolbászkészítő versenyre hívja ki a megmérettetést vállaló csapatokat. A jó gyulai ebédhez a talpalávalót a The Boys húzza. Délután kettőkor ismételten “Hentesinas kerestetik” programmal kedveskednek a szervezők a fiataloknak, majd kora délutántól indulnak a koncertek. Helyi tehetségek veszik birtokba a színpadot: a The Whatevers és a Chain Bridge Pop lesz látható. Hat órakor a gyulai Synema mutatja be a nem mindennapi zenéjét, este nyolctól pedig a Wellhello első gyulai szuperkoncertje koronázza meg a napot. Akinek azonban még ez sem lenne elég, a tíz órakor kezdődő retro discon mulathat hajnalig.

Vasárnap sem lesz hiány az étvágygerjesztő fogásokból. Délelőtt kézműves foglalkozások várják a gyerekeket, a színpadon az Energy Dance Cool Táncszínház fergeteges műsorát láthatják. Kora délután Bodrogközy Rita messze földön híres gyermekműsora szórakoztatja majd a kicsiket. Délig a belépés kicsiknek és nagyoknak egyaránt ingyenes. A szervezők idén is kiemelt fontosságúnak tartják a minőségi magyar húsipari ételek, hungarikumok épszerűsítését. A rendezvény családi napjának délutánján, négykor a magyar könnyűzene méltán népszerű alakja, Papp Rita és Bodnár Attila ad műsort. A fesztivál záróakkordjaként pedig a legendás 100 Folk Celsius énekel majd minden korosztálynak.

Egy biztos, aki ellátogat családjával március 16. és 18. között Gyulára, garantáltan tele hassal és feledhetetlen, örök élményekkel távozik majd a VIII. Kolbász – és Sódarmustráról!