Visegrádi WAMP - Socfest

Visegrádi WAMP

Olvasási idő: 2 perc

A tavasz kezdetével közel egy időben startol idén a WAMP a Millenárison. Az év első dizájnvásárán majd száz tervező termékeivel várják a szervezők az érdeklődőket, s ezúttal nem csupán magyar alkotók, de a Visegrádi országokból érkező kreatív tehetségek is bemutatkozási lehetőséget kapnak majd. Természetesen megnyílik a gasztro szekció is, ahol helyben fogyasztható friss finomságok mellett temérdek igényesen csomagolt élelmiszer közül is válogathatnak majd a látogatók.

Forrás: www.remini.sk

Forrás: www.remini.sk

A Millenáris D csarnokában egy, a Nemzetközi Visegrádi Alappal közösen szervezett projekt eredményeképpen fergeteges vásárra számíthatnak a dizájnrajongók. A hazai tehetségek mellett ugyanis a régió több mint húsz designere is kiállíthat Budapesten. A többségükben itthon még ismeretlen alkotók közül a helyi viszonyokat jól ismerő kurátorok válogattak. Az Urban Market ajánlására Szlovákiából például két, porcelánékszereket és más porcelántárgyakat készítő márka is érkezik, a Minka és az L.K. minilab. A Remini vagány füzeteket és naptárakat hoz, a Mile helyes gyerekholmikat, s jó néhány divatmárka is képviselteti magát: a DEARFRIENDS streetwear stílusban, a Divarush laza szabadidő holmikban erős, a Varsity Project karakteres férfi és női vonalat visz, a Handmade by lilian pedig kötött kiegészítőkkel érkezik.

A lengyel alkotók közül Nina Woroniecka válogatta ki a WAMP-hoz leginkább passzoló tehetségeket, akik között ott lesz a formatervezett hajkeféket készítő Cztery Szczotki, a Marmolada rétegelt lemez kisbútorai, a Przemaski természetfotói és kedves kerámia lakáskiegészítői, és a Well Done kizárólag természetes anyagból készülő ajándéktárgyai. A M.A.M Airbag légzsákból készülő táskákkal, a Pina rétegeltlemez-ékszerekkel, a Mamapiki pedig vagány női ruhákkal várja a wampolókat.

Nem csupán a WAMP készül az új szezonra, de a divattervezők is erre az alkalomra időzítik legfrissebb kollekcióik debütálását. Az Artista, a Ballon Showroom, a Camou vadonatúj darabjai mellett a WAMP-on még kevéssé ismert alkotók is szerepelnek majd. A Licorice karakteres, a felelős gondolkodás jegyében született, újrahasznosított gumi hulladék ékszerekkel, a Nebouxii pedig szuper öltözék kiegészítőkkel: vagány zokni családdal és fából, illetve betonból készülő csokornyakkendőkkel készül.

Eve_by_Remenyi_Eva_-_a_honap_tervezoje

A Hónap Designere márciusban Reményi Éva márkája, az EVE lesz. A hangsúlyos ékszereket kínáló brand tervezője szerint az ékszer egyenrangú magával a ruhával, s ennek megfelelően látványos, mégis minimalista formákkal hódító, ezüstözött és réz darabokkal várja a szokatlan kiegészítőkre vágyókat. A brand évente több kollekciót is piacra dob, a nyári hónapokra szánt nyakláncokkal, fülbevalókkal és karkötőkkel ezen a WAMP-on találkozhat először a nagyközönség.

Első ízben mutatkoznak be a WAMP-on az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákcégei. Az egyéves Diákvállalkozási program keretében a diákok dizájntermékeket állítanak elő, értékesítik azokat, versenyekre és vásárokra járnak, s megtanulják, hogyan lesz az álomból valóság, a termékből márka, a forgalomból profit. A márciusi dizájnvásáron a műfűből készülő használati tárgyakat kínáló, a városi zöldterületek fontosságát hirdető Pixty Wonders, a LED izzóval ellátott, szőrös és kényelmes alvást segítő csőpárnákat kínáló Naff&Paff, valamint az elromlott elektronikai cikkek kábeleiből készülő karkötőket és nyakláncokat előállító Second Way diákvállalkozásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

A belépő 500 Ft, amely teljes egészében levásárolható.