Küldj magyar verset a Holdra! - Socfest

Küldj magyar verset a Holdra!

Olvasási idő: 2 perc

Egy magyar költő verse is felkerülhet égi kísérőnk kráterei közé a Puli Space Technologies és a Kultúrpart együttműködésének köszönhetően. A Puli csapatának, mint a  Google Lunar XPRIZE nevű nemzetközi verseny résztvevőjének a célja egy űreszköz eljuttatása a Holdra. A Puli robotja egyebek közt egy magyar verset is magával visz, a Kultúrpart internetes oldal olvasói dönthetik el, hogy melyiket.

A Puli Space Technologies a Google Lunar XPRIZE nevű kihívás magyar résztvevője. A GLXP egy harmincmillió dollár összdíjazású nemzetközi verseny, a résztvevők arra vállalkoznak, hogy eljuttatnak egy eszközt a Holdra, amely képes legalább fél kilométert megtenni ott, és nagyfelbontású képeket és videót visszaküldeni a Földre.

A Puli küldetése olyan új technológiák kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat megnyitva és minőségi szolgáltatásokat biztosítva a jövőbelátó befektetők számára, akik a világűr üzleti lehetőségeinek kihasználása iránt érdeklődnek. Először azonban demonstrálni kívánják képességeiket azzal, hogy legkésőbb 2015-ben saját készítésű egységet küldenek  kísérőbolygónkra, teljesítve ezzel a Google Lunar XPRIZE kihívását. Egységük leszállás után felderíti a közeli területeket, és nagyfelbontású felvételeket továbbít hozzánk a helyszínről és önmagáról. A GLXP tapasztalataira alapozva a felfutóban levő űripar meghatározó résztvevőjévé akarnak válni. Kiemelten fontosnak tartják a tudományos gondolkodásmód népszerűsítését, valamint ösztönzi a diákokat, hogy természettudományos, műszaki pályát válasszanak.

A Puli robotja egy költeményt is elvisz majd a Holdra, a feltétel az, hogy eredetileg is magyar nyelven íródott, max. 12 soros vers vagy versrészlet legyen. A javaslatokat a puli@kulturpart.hu email címre várják. A beérkező művekből egy öttagú zsűri választja majd ki azt a tizenötöt, amelyekből már a nagyközönség szavazatai alapján kerül ki a nyertes vers.

A zsűri tagjai: Molnár Piroska Kossuth-díjas színművész, Dr. Tarján Tamás irodalomtörténész, Turi Tímea és Fehér Renátó költők, valamint Dr. Pacher Tibor fizikus, a Puli atyja.

Beküldési határidő: január 1.

A díjnyertes vers beküldője értékes jutalomban részesül.

A játék részletei itt olvashatóak.

További információk ezen a linken, a Pulispace hivatalos honlapján, valamint a Facebookon.