A Balaton nyáron sokkal szabadabb - Socfest

A Balaton nyáron sokkal szabadabb

Olvasási idő: 3 perc

Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a jelenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani. A szervező VOLT Produkció Kft. a tavaly debütált B my Lake és STRAND – Nagyon Zene Fesztivál mellett idén is több új rendezvényt indít útjára. A közel 20 eseményt felvonultató programhoz 2014-ben a Művészetek Völgye, az ARTplacc, a KULTKIKÖTŐ és a MasterCard Balaton Sound is kapcsolódott, de lesznek sportesemények és képzőművészeti programok is. A Nagyon Balaton fő médiapartnere idén is az MTVA.

Egy évvel ezelőtt kettős céllal indítottuk el a Nagyon Balaton rendezvénysorozatot és a We Love Balaton portált. Egyrészt láttuk, hogy a Balaton Régióban egyre-másra indulnak olyan vállalkozások, programok és szolgáltatások, amelyek nem kapnak komolyabb médianyilvánosságot, nem jutnak el szélesebb közönségrétegekhez. Célul tűztük ki, hogy a rendelkezésünkre álló publicitást és médiafelületeket arra használjuk, hogy a Balaton Régió legjobbjait ismertebbé tegyük. Másrészt a Balaton legnagyobb eseménye, a MasterCard Balaton Sound alapítóiként úgy láttuk, számos olyan program hiányzik a Balatonról, amelyek még vonzóbbá, még élettel telibbé tehetnék ezt a gyönyörű helyet, nemcsak itthon hanem külföldön is. A tavaly útjára indított B my Lake fesztiválunkat azóta Európa legjobb új fesztiváljának választották, a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztivált pedig érezhetően nagyon várja a hazai közönség. – mondta Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője.

Amíg tavaly az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli napokra korlátozódott a Nagyon Balaton kínálata, addig idén júniustól októberig zajlanak jobbnál-jobb programok, az egész régióban.

Június 6-án Tihany és Szántód között a Balaton közepén kapcsolódik össze két komp, amelyen a Csík Zenekar ünnepi koncertjével, a Balatoni Hajózási Zrt-vel közösen nyitjuk meg a Nagyon Balaton-t. Egy héttel később Siófok Fő terén indítjuk el  interaktív VB-Teraszunkat, ahol nemcsak meccset nézni és szurkolni lehet, de különféle sportprogramok is várják a közönséget. A nyár során három alkalommal, három helyszínen – Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön – jelentkezünk a Nagy Csobbanás című ingyenes, családi fesztiválunkkal, ahol koncertek, sportprogramok, játékok várják a családokat. Augusztus 8-án Omega Oratórium címmel Kóbor János és zenésztársai egy izgalmasnak ígérkező koncertet mutatnak be a Siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, a legnagyobb Omega-slágerekkel. Folytatódik együttműködésünk a Füredi Borhetekkel: idén már 10 koncertet delegálunk a nívós fesztiválra. – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője.

A balatonföldvári KULTKIKÖTŐ színes, kulturális programkínálatával egyedülálló színfoltnak számít. Június közepétől szeptember végéig színházi előadások és koncertek zajlanak a közel 1000 fős, hangulatos helyen.

Július 10-én indul a Balaton legnagyobb fesztiválja, a MasterCard Balaton Sound, amelyre várhatóan napokon belül minden bérlet elfogy – az előrejelzések szerint 120.000 vendég érkezik idén Zamárdiba, Európa legjobb közepes méretű fesztiváljára.

Július 12-20-a között negyedik alkalommal ad otthont Tihany az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amely a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából újra a keleti és a nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a művészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül.

logonagyonbalatonA Nagyon Balaton alapítóinak örömére idén a Művészetek Völgye is kapcsolódik a rendezvénysorozathoz. Az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal  és  helyszínekkel  találkozhatnak  Kapolcson  és  környékén.

Idén 3. alkalommal rendezik meg a Palóznaki Jazz és Bor Pikniket, melyen a kiváló hazai jazz előadók mellett olyan fellépők is helyet kaptak, mint a modern zenei irányzatokat ötvöző DePhazz. A zenei programok mellett képzőművészeti és családi eseményekben is részt vehetnek a látogatók.

A múlt évben debütált B my Lake fesztiválra idén – augusztus 18-tól 21-ig – a tavalyinál is nagyobb érdeklődés jellemző. Az év elején a hollandiai Groningenben a Yourope Fesztiválszövetség által díjazott butikfesztivál a balatonvilágosi Club Aliga Üdülőközpontban száznál is több hazai és nemzetközi dj-t vonultat fel, amelyre itthonról és Európa több pontjáról érkeznek vendégek.

A zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 20-án a Tankcsapda 25. születésnapi koncertjével indul, a fellépők között pedig John Newman, a Papa Roach, a Parov Stelar Band, a Knife Party és Dub FX is megtalálható ugyanúgy, mint a Nagy-Szín-Pad című “tehetségmutató” verseny legjobbjai.

Október 10-12. között Siófokon tartják a Balatoni Halfesztivált, amely méltó zárása a 2014-es Nagyon Balaton sorozatnak.

Hamarosan további információkat olvashattok a különböző programokról.