Erősen kezd a Sound - Socfest

Erősen kezd a Sound

Olvasási idő: 2 perc

A Balaton Sound történetének legerősebb felhozatalát ígéri már a szervezők első bejelentése is. A most nyilvánosságot kapott nevek közt ott van a Nagyszínpad teljes headliner sora, így a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és DJ Snake és még öt nagy név ugyancsak a Nagyszínpadról. A kezdő csapat már megér egy hosszú hétvégét a Balatonon, de a szervezők ezzel még nem lőtték el az összes puskaport. Európa legmenőbb vízparti bulija jövőre július 4-8-ig tart.

Tíz nagyszínpados fellépővel jelentkezett a Balaton Sound, köztük a jövőre megújuló helyszín főműsoridős fellépőinek teljes névsorával.

„A Balaton Sound nemzetközi hírnevét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a felkérésünket” – mondja Fülöp Zoltán a Sound főszervezője. „Különös tekintettel arra, hogy a Nagyszínpad összes headlinere már ott van az első bejelentett nevek között” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a Sound másik alapítója

A szervezők a jó nevek mellé egy jó hírrel is szolgáltak:

December 7-én 12 órától egy 72 órás early bird akció is indul,

amikor 5 és 4 napos bérleteket illetve idén először meghatározott napokra szóló 3 napos bérleteket lehet kedvezményes áron vásárolni, emellett a 3, 4, és 5 napos V.I.P. bérletek és napijegyek árusítása is elkezdődik az ismert helyeken valamint az Akváriumban és online a balatonsound.hu oldalon.

De nézzük az első neveket! Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténete az amerikai The Chainsmokers elektropop-duóé: első lemezük egyből az első helyen nyitott a Billboard listáján, nyertek már Grammy-t is, Closer című dalukat pedig több mint egymilliárdszor streamelték Spotify-on. A világ egyik legismertebb DJ-producere a Grammy-díjas David Guetta, nevéhez számtalan klubsláger kötődik, legfrissebb albuma 2018-ban érkezik. A DJ Mag TOP DJ-it összesítő lista állandó dobogósai Dimitri Vegas & Like Mike, a belga DJ-producer páros megkerülhetetlen szereplői az elektronikus tánczenei életnek. Generációjának legnagyobb tehetsége a még mindig csak 21 éves Martin Garrix, a világ élvonalába tartozik, zsinórban másodszorra választották idén a világ legfontosabb DJ-jének.

A francia DJ Snake sokak számára a gigasláger Lean On társszerzőjeként lehet ismerős, de ezen kívül is a francia elektronikus zenei élet meghatározó alakja. A dance-EDM irányból a friss tehetség, Jonas Blue érkezik. Ausztrália leghíresebb DJ-producerei is képviselik magukat, a hölgy testvérpár Nervo és Timmy Trumpet személyében. A hip-hop, R&B vonalat erősíti az amerikai szupersztár Ty Dolla $ign, a holland élvonalból pedig a W&W tér vissza Zamárdiba.

A Balaton Sound Nagyszínpadán tehát idén minden idők legnagyobb sztárfelvonulása várható, amit már egy teljesen megújult, formájában és dekorációjában is új színpadon élvezhetünk. A szervezők a megújításra egy pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül majd ki.

A most induló jegyvásárlással egyidőben már a szolgáltatások is elérhetők. A szervezők az early bird akció keretében kedvezményes, 2 fős all inclusive csomagokkal is készülnek, benne 5 napos bérletek valamint szállás és transzfer szolgáltatás. A 3 ilyen csomagból – Sunset, Sunrise és Beach – lehet választani. A hagyományos kemping mellett a Beach kempingben telepített szállások állnak rendelkezésre emellett a Karaván kempingbe lehet érkezni saját lakókocsikkal, illetve itt található majd a Flexhotel Village és Podpads Village is. És idén is lesz transzfer: Siófokról és Balatonföldvárról indulnak majd buszok a Balaton Soundra.