Bátorkeszi, bor és Kispál - Socfest

Bátorkeszi, bor és Kispál

Olvasási idő: 3 perc

Május második hétvégéjén került megrendezésre a tizedik Bátorkeszi Borfesztivál. Ezen a jeles alkalmon megismerkedhettünk a dél-szlovákiai – vagy felvidéki – borvidék legjobb boraival és egy újabb felejthetetlen koncertet hallgathattunk meg a Kispál és a Borz tematikus koncertsorozatából.

11187824_1572799276302702_6338710365676493371_oKülönös izgalommal vártuk még decemberben a fesztivál időpontjának bejelentését, majd a jegy- és szállásfoglalás után az indulás napját. Pénteken megérkezve a helyszínre pedig újra megragadott az a hangulat, amit már tavaly is szerencsénk volt átélni. A fesztivált a falu egyik szőlős dűlőjén rendezték, kint a pincék között, ami miatt eleve egy különleges feeling övezi az eseményt.

Péntek délután a pincék előtti standok megteltek jobbnál jobb borokkal, majd az ízletes nedűre vágyó közönséggel. A hangulatot a Kicsi Hang verséneklő együttes koncertje kezdte fokozni, majd Caramel járatta csúcsra. Természetesen már péntek este rengeteg Kispál-rajongó megérkezett a helyszínre, akik egy rögtönzött Kispál-énekléssel próbálták meg elnyomni a színpadon tevékenykedő DJ Batyi műsorát. De ez csak a bemelegítés volt a másnapi, igazi fesztiválhangulatra.

11169733_1572799742969322_1187347402578871657_o

A pénteken még egy átlagos fesztiválnak tűnő esemény szombatra teljes fordulatot vett. Ugyan a tömeg is megnőtt – köszönhetően az esti koncertnek -, de újfent megtapasztalhattuk a vidék vendégszeretetét. A pincék jó része látogatható volt, olykor még némi kóstoló is belefért a rengeteg információ közé, amit a borászoktól hallhattunk. Több helyen bográcsban főztek, amit az éhesebb látogatók bőszen el is fogyasztottak. De természetesen mindenhol a bor volt az első. Akadt olyan borász, aki némi borral kínálta a portája szélén vidáman ücsörgő fiatalokat. Újra beleszerettünk a helyszínbe.

Tagadhatatlan persze, hogy a Kispál és a Borz fellépése vonzotta oda a közönség nagyobb részét, ám őket megelőzte még a Sorbonne Sexual és a Royko Passage zenekar, akik méltó felvezetésnek bizonyultak az este kilenc után pár perccel a húrok közé csapó bandának.

A Kispál és a Borz fennállásának a középső időszakában megjelent 3-4 lemezről válogattak. Lovasi szerint, aki minden eljátszott számot ismer és szeret, azzal komoly bajok vannak, mert ezek a dalok annyira különbözőek. Élőben persze az összes élvezhető, még akkor is, ha egy-két dalt tényleg nem kedvelünk, vagy esetleg nem ismerünk. A hangulat ismét zseniálisra sikerült. Lovasi átkötőszövegei megint jól sültek el – volt olyan, hogy felkonferált valamit, majd egy másikat, mintha elfelejtettek volna zenélni. A zenekar legismertebb számai ebből az időszakból talán a Ha az életben és az Emese, de a két órányi koncertbe szerencsére rengeteg szám fért bele.

11165271_1573172012932095_8525649949742554191_n

Az estét a Jóvilágvan zenekar fellépése zárta, ami az egyik pincénél került megrendezésre, de sajnos róluk már lemaradunk, mert indult a buszunk a szállás felé.

UPDATE: sajnos a Jóvilágvan koncertjéről nem csak mi csúsztunk le, mivel kevés volt az áram, nem is tudtak fellépni.

A fesztivál viszont ismét fergeteges volt, így szinte biztos, hogy jövőre újra ott leszünk.

Úgy érzem, hogy azoknak, akik a koncerten kívül a minőségi bort is kedvelik, mindenképp ajánlott elmenni Bátorkeszire. A táj, a hangulat és maguk az emberek olyan magával ragadóak, hogy meg merném kockáztatni azt a kijelentést: hogyha véget ér a Kispál hároméves, tematikus koncertsorozata, akkor is szívesen visszalátogatok.

A fotók a Bátorkeszi Borfesztivál Facebook oldaláról származnak.