A hangszerek királynőjének audienciája - Socfest

A hangszerek királynőjének audienciája

Olvasási idő: 2 perc

Maga a hangszerek királynője, az orgona tart egész napos audienciát március 23-án, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az Orgonatúra a hangszercsalád számos arcát, stílusát hivatott bemutatni neves művészek és unikális produkciók segítségével.

Orgonatura_Dr_Lonnie_Smith_cMarkSheldonSzombaton, március 23-án 10 órától az érdeklődők mindent megtudhatnak a hangszerek királynőjéről a Művészetek Palotája Üvegtermében és Előcsarnokában. Lehetőségük nyílik a víziorgona, az orgona pozitív, a harmónium és egy orgonaszimulátor kipróbálására is. Megismerkedhetnek az orgonakészítés közben használt szerszámokkal és orgonasípot is fabrikálhatnak.

11 órától Fassang László, a Müpa orgonájának legavatottabb ismerője mutatja be a 6-12 évesek számára is közérthető és élvezetes módon a hangszerek királynőjét. 12.30-tól olyan fiatal művészeknek biztosítanak lehetőséget, hogy kipróbálhassák az orgonát, akik vették a bátorságot és egy saját hangfelvétellel pályáztak fellépőnek!

Stephan von Bothmer

A koncertsorozat egyik legizgalmasabb előadásának ígérkezik Stephan Graf von Bothmer előadása 19.30-tól. A német orgonaművész Fritz Lang legendás Metropolisát kíséri a hatalmas hangszeren! A Dr. Lonnie Smith Trió nem csupán a dzsessz szerelmeseinek kínál felbecsülhetetlen élményt a Fesztivál Színházban (21.30-tól), de mindenkinek, aki kíváncsi egy darabka könnyűzene-történetre a Hammond-orgona emblematikus alakjától.

Pálur JánosAz orgonaturistáskodásra a városban is adódik lehetőség: 14 órától Pálúr János az orgona és az improvizáció kapcsolatába, illetve egyéb műhelytitkokba vezeti be az érdeklődőket a Fasori református templomban. 15.30-tól Bach, az orgona legnagyobb mestere lesz központi témája Finta Gergely és Mekis Péter előadásának a Deák téri evangélikus templomban, ahol a hangszer észak-német mestereivel ismerkedhetünk. 17 órától az Avilai Nagy Szent Teréz-templomba sétálhatunk át, ahol Szabó Balázs ül azon orgona elé, amelyen egykor maga Liszt Ferenc is muzsikált. Nem véletlen, hogy épp a zseniális zeneszerző áll majd a koncert középpontjában. A templomi koncertek moderátora Fazekas Gergely – a belépés mindhárom rendezvényre ingyenes!

Ha részt vettél az eseményen, és van kedved megosztani az élményeidet, itt az alkalom! Jelentkezz be az oldalunkra, hogy legyen a Te beszámolód a főoldalon!