Manga, fényfestés, háború. Ősi japán dalszövegek a Lett Nemzeti Opera énekeseitől, a dán Hotel Pro Forma rendezésében. Ez a War Sum Up. A Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik főattrakcióját Október 10-én mutatták be a Nemzeti Színházban.
Az egyfelvonásos, közel másfél órás előadást a rendhagyó szóval lehet leginkább jellemezni. A dán Hotel Pro Forma világszerte ismert meghökkentő, színházi produkcióiról. Bátran alkalmaznak különleges színpadi megoldásokat, a fényfestést és a legmodernebb technika által megteremtett vizuális effekteket. A zenében is a kortársat ötvözik a hagyományossal, ezúttal Kaspars Putniņš lett karmester, valamint a The Irrepressibles popzenekar által szerzett dallamok keverednek az előadás alatt. A modern köntösben örökérvényű témák jelennek meg: ez esetben a háború.
A darabnak nincs a szó szoros értelmében vett cselekménye, inkább érzéseket, hangulatokat fejez ki. A háború témáját három szereplő: a katona, a szamuráj(harcos) és a kém bemutatásával jeleníti meg. A színpad két szintes, mindkét szinten négy-négy tradicionális, keleti ruhába öltözött színészt látunk, akik hol állnak, hol ide-oda járkálnak a négyzet alakú, japán lakásbelsőre emlékeztető fülkék között. Néha mozdulatlanná dermednek, és élő szoborként olvadnak bele a díszletbe, miközben a szóló énekes dalol.
A szövegek japánul hangzanak el, magyar felirattal. A szervezők a XIV. század óta létező nó színház stílusában álmodták meg a darabot, ősi textusokat felhasználva. Ez a színház teljesen eltér a nyugatitól: nem történetet dolgoz fel, csupán jellemző karaktereket, élethelyzeteket, érzelmeket jelenít meg. A nézők ismerik a darabok témáját, ezért a lényeg nem a mesélés, hanem a központi téma minél kifejezőbb megjelenítése ének, zene, tánc és színpadi játék segítségével.
A War Sum Up színészei előtt és mögött átlátszó vásznak függenek, amelyekre fénnyel festett effekteket, jelenethez illő szövegeket és manga rajzokat vetítenek. A darab zenéjében ősi, japán dallamok és korhű hatások keverednek, a fények is erre a ritmusra mozognak. A színészek hol eltűnnek, hol újra felbukkannak a vizuális hatások erdejében. A vásznak előtt, a színpad előterében székek hevernek.
A darab elején egy szomorú, magányos nő énekel arról, hogy a világon folyton a jók szenvednek. Ezt követően megjelenik a katona, aki a csatából tér haza sebesülten, a harc borzalmairól dalol, a háttérben a háborús szindróma orvosi tüneteit feliratozzák.
A szamuráj felbukkanásakor elvörösödik a színpad, harcias zene szól, a vásznon a “harcos” szó szinonimáit olvashatjuk: lázadó, rebellis, gerilla, partizán, szabadságharcos. A szamuráj ezután sötét fények és szomorú zene kíséretében leszáll a holtak birodalmába, ahol a japán rajzfilmekből jól ismert szellemek veszik körül, szintén manga formájában.
Az utolsó jelenetben a kém alakja tűnik föl, ő az egyetlen nő. A kémkedés szótárszerű szakkifejezései után a vásznon manga-robotokat láthatunk, miközben a kémnő beleőrül a bűntudatba. A darab csúcspontján eljön a superwoman, vagyis egy nőnemű, de szívtelen, szupererős manga-robot. Az utolsó jelenetben a zene elcsendesedik, a színészek szinte láthatatlanná válnak a rájuk vetített üres raktárépületeket, csatatereket ábrázoló fotók fátyla alatt. A zene elhallgat, a színpad fényei kialszanak, és az immár üres vásznon az összedobált székek árnyéka egy tank képét rajzolja a fehér felületre.
A Hotel Pro Forma vezetője Kirsten Dehlholm. A társulat gyakorlatilag három főből áll: a művésznő, a technikai igazgató és a menedzser. Vendégművészekkel dolgoznak. A War Sum Up-hoz az inspirációt Kirsten japán kultúrához való vonzódása, valamint a dán katonák Afganisztánba vonulása felett érzett megdöbbenés szolgáltatta. Egy aktuális téma a japán kultúra elmeivel bemutatva, lettek és dánok tolmácsolásában. Ennél már csak a világbéke lehet nemzetközibb.