December 20-án mutatták be a Presznyakov-fivérek Európa-Ázsia című darabját a Bárka Színházban. A nyilvános főpróbán jártunk, és érdekes következtetéseket vontunk le a darabról.
Utcamusical – ez állt a színlapon. Sejthető volt, hogy énekelni fognak, a cím pedig arra utalt, hogy a határnak köze lesz hozzá. Igen, a darab az idegek határát súrolta. Vicces próbált lenni, meg látványos is, de pont a show-elemekre való koncentrálás tette unalmassá és értelmetlenné az egészet. Pedig a fél Bárka színészgárdája felvonult benne, és olyan zenészek ültek a zenekari “árokban” (ami tényleg paradicsomföld mélye volt), mint Lamm Dávid (delalamm) vagy Vidák Róbert. Ennek ellenére, azt kell mondjam, nem hiába távozott a közönség nagy része a szünetben.
A két kontinens határán (inkább az autópályán, mint az utcán), valahol az Ural-hegységben öt, az életben már elbukott ember italba folytja bánatát egy esküvő szimulálása révén. A kerekesszékes bankár, a cirkuszi bohóc, a lecsúszott úszónő, a népviseletben fontoskodó színésznő és egy miniszoknyás stewardess kétségbeesett játéka ez, rengeteg szexszel, töménytelen alkohollal és a társadalmi szabályok áthágásával. A sok Elvis felbukkanásáról nem is beszélve…
Minden prűdségtől eltekintve, tényleg zavaró, hogy Szabó Emília lába szinte végig terpeszben áll, amíg Jerger Balázs dudorodó farkát, Varga Anikó pedig kibuggyanó melleit mutogatja. De van itt gumibot, kinyomott szemű vodkaárus-lány és autóbaleset is, premier plánban. A darab egyetlen érdemi része Závada Jánosnak köszönhető, aki laza, improvizatív módon óriási alakít, és mindössze alig 11 éves. Viszi a hátán az eseményeket, és keretet ad a történet nélküli történetnek. Apja (Závada Pál, író) – aki szintén a közönség soraiban ült – őszintén büszke lehet rá.
A világszerte ismert, orosz Presznyakov testvérek (Oleg és Vlagyimir) viszont megbuktak, ahogy a karaktereik is a színműben. Komédiájuk és annak erőltetett megrendezése, túlgondoltra – de mégis gondolatok nélkülire -, bárgyúra és vontatottra sikeredett. Pedig a rongyrázást tükröző díszletek és jelmezek sok mindent sejtetnek az előadás elején. A fékező autók hangja ezzel szemben megtörik a varázst, hiszen fülsüketítően hangosak, és még a színpad hátulján található üreg sem kompenzálja a kudarcot, ahova olykor-olykor beugranak, majd eltűnnek a színészek: biciklivel, görkorival, bárhogy.
És, hogy kötelező-e a kortárs színháznak társadalmi kérdéseket feszegetnie (Anonymous csoport, világszabadság, hajléktalan-kérdés, alkoholizmus)? A válasz talán az, hogy csakis akkor, ha valódi tartalmat tud felmutatni, és igazi tükröt tár a nézők elé.