Underground verspárbaj a Trafóban - Socfest

Underground verspárbaj a Trafóban

Olvasási idő: 2 perc

Slam Poetry. A kortárs költészet eme lázadó, underground vadhajtása máshol nem is születhetett volna, mint Amerikában. Füstös lokálokban gyülekező, meg nem értett fiatal költők olvasták fel verseiket a kocsmaszínpad közönségének, akik nem osztották azt a véleményt, miszerint a nagy költő csak halála után válik híressé. Az estekből később versenyek lettek, így kialakult egy új műfaj, a maga szabályaival, majd népszerűvé vált tengeren innen és túl.

A slam poetry friss, élő, tömény költészet, némi rap-jelleggel és a stand-up comedy elemeivel megfűszerezve. Ez ugyanis több mint szavalás, nem elég jól írni. A művet tudni kell előadni, a többi költővel harcot kell vívni, a közönséget le kell nyűgözni. Mindezt nagyon rövid idő alatt. A poétának három perce van, hogy nevettessen, megdöbbentsen, elgondolkodtasson, szórakoztasson. Amikor kiáll a színpadra, hogy párbajozzon, fegyverei a verssorok, az előadásmód és egy szál mikrofon. Bírái a közönség, a művésztársak, meg persze az utókor.

Magyarországon 2006-ban rendezték az első Budapest Slam-et, költők és rapperek csatáját a Műcsarnokban. A nagy sikerre való tekintettel létrejött egy Slam Poetry Budapest elnevezésű közösség, amely rendszeressé tette az egyre nagyobb tömegeket vonzó verspárbaj-performanszokat. Többnyire a hónapok utolsó csütörtökén gyűlt össze a hazai slammer társadalom színe-java, hogy versben vívjon meg egymással.

Ez év október 7-én rendezték az első hivatalos Országos Slam Poetry Bajnokságot a Trafóban. Az aranyérmes Süveg Márk, az Akkezdet Phiai formáció Saiid-ja lett, ő képviselheti hazánkat az antwerpeni European Poetry Slam Network összeurópai megmérettetésén.

 

 

A második helyezett Simon Márton, költő lett.

 

 

A bronzérmet a Magyar Nemzet slammer újságírója, Pion István kapta.

 

 

Olyan nagy nevek is részt vettek a versenyen, mint Müller Péter Sziámi, Szkárosi Endre József Attila díjas író, műfordító, vagy az Akkezdet másik nagy arca, Újonc, vagyis Závada Péter, aki nem mellesleg a Kossuth díjas szociológus, író, Závada Pál gyereke. Az Ameoba zenekar a dallomokkal, a Kiégő Izzók és Vj Vajna Balázs (Lee Unflyable) pedig vizuális elemekkel fokozta az amúgy is vibráló hangulatot.

Az első három helyezett három önálló estet rendezhetett a Cafe Budapest időtartama alatt valamelyik népszerű, budapesti kocsmában, Slammer Solo elnevezéssel. Ha lemaradtatok ezekről, vagy a bajnokságról, akkor se búsuljatok!  A slampoetry.hu-n mindig értesülhettek arról, mikor és hol lesz a következő találkozó. Legközelebb október 16-án Pécsett a Csinos Presszóban és október 25-én Budapesten a Mika Tivadar Mulatóban eshettek ámulatba a rímfaragó ripacsoktól.