Felpörgött az EFOTT - Socfest

Felpörgött az EFOTT

Olvasási idő: 2 perc

A nulladik napi Ganxsta születésnap után szerdán 100%-os üzemmódra kapcsolt az EFOTT fesztivál, amit nem csak a rengeteg program igazolt, hanem az a több tízezer ember is, aki átélte.

Galériánk az első napról »

_DSC0311Mire megérkeztünk az Anna and the Barbies zúzott a nagyszínpadon, amibe belehallgathattunk, amíg átsétáltunk a sajtóbejárattól a kemping felé. Ez felért egy kisebb túrával, de erről majd később részletesen beszámolunk. A sátorozásra kijelölt terület már ekkor szinte betelt. Így készüljetek fel, ha még csak mostanság indultok, nagyon nehéz lesz sátorhelyet találni!

A “kis kirándulásunk” után, a Kowalsky meg a Vega kezdésébe hallgattunk bele, amit hamar elnyomott az Alvin és a Mókusok kemény zúzása. Furán is hatott, hogy Alvinék nappal kezdtek játszani, de a hangulatot így is felpörgették. Még véget sem ért az előző koncert, mi már a Quimby felé orientálódtunk, akik orvosi utasításra – nagyhas-szindróma -, több lassú számot is bevettek a programba, a párok legnagyobb örömére.

_DSC0482A rengeteg fellépő miatt KRSA sem hallgathatta végig a szomszéd színpadon játszó bandát, felöltötte fehér öltönyét, és egy újabb másfél órás futómaratonba kezdett a PASO-val. Eközben a nagyszínpadon már a Brains kezdte a dallamos drum’n’bass muzsikáját. A két helyszín közt ácsorogva érdekes ska’n’bass-t hallgathattunk.

Az este koncertsorozatát a Paddy and the Rats zárta, akik egész délután klipet forgattak – és ittak -a fesztiválon, ezért mondhatni csatak részegen léptek a színpadra. Ettől függetlenül a zseniális jelzővel illetném a koncertet. Különösen azt a részét, mikor akusztikus gitárral játszott az énekes, ami miatt sokkal lágyabb volt a zúzás – ha lehet ilyet mondani.

Ma a Rauch arénában Children of Distance, Esti Kornél és PUF szórakoztat, a nagyszínpad műsorát 18 órától az Intim Torna Illegál indítja, majd a Kiscsillag, a Tankcsapda és végül a Vad Fruttik játszanak. A Kalinka színpadon eközben a Cadaveres, a Subscribe és a 30Y húzza el a közönség nótáját. Még a Fütyülős HÖOK arénában a mai mainstream felelősök: Wellhello, Hősök, Kelemen Kabátban; az esti bulit pedig Julia Carpenter prezentálja.

Nem késő még elindulni, a buli fergeteges lesz és mivel közel van Budapest, akár még vissza is értek holnap dolgozni (vagy akár ki a reptérre).