Velence - Socfest

Velence

Szombat az EFOTT-on – Stíluskavalkád a Nagyszínpadon

Margaret Island, Majka, Tankcsapda és a Scooter (DE). Szombat este a pop-rock legkülönbözőbb stílusai váltották egymást az EFOTT Nagyszínpadán, aminek megfelelően a közönség összetétele koncertről koncertre változott. Szombat délelőtt Velencén az időjárás a nagy klasszikushoz nyúlt, és megélhettük Vivaldi: Négy évszak című művének valamennyi tételét. A fesztiválozók az esőkabáttól a lazább tavaszias öltözeten keresztül eljutottak…

Attila Csizmadia | EFOTT | 2019 - Velence | 2019. július 19

Az Instagram világsztárja is az EFOTT-ra látogat

Az 51 éves olasz milliárdost ma már szinte az egész világ ismeri. Vagyonát 500 millió dollár köré tippelik, Instagram követői pedig egyenesen odavannak érte – mind a 12 millióan. Naponta posztolt képei 200 000 like alatt meg sem állnak, de a fél milliós kedvelés sem ritka. Stílusa és tánctudása összetéveszthetetlen, Velencére érkezését pedig legújabb hóbortjának köszönhetjük:…

| EFOTT | 2019 - Velence | 2019. március 20

Velencei tömegnyomor

Velence kitűnő adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy mágnesként vonzza a budapesti strandolni vágyókat. A napokban ott jártunk és felmértük a terepet, az eredmény viszont kiábrándító. Ahogy beüt a hőség Budapest népe hirtelen a vízpartra vágyik. Néhány éve még több ingyenes megoldás létezett a főváros környékén, ám ezekhez sosem volt egyszerű eljutni, vagy épp nem voltak legálisak….

Petik Tibor | Helyek | 2018. augusztus 19

Ismét rekorddal zárt az EFOTT

Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT, amely minden eddiginél erősebb lineup-ot mutatott fel. A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató, vasárnap estére pedig megdőlt az eddigi csúcs: idén 115.117 ezer ember fesztiválozott.

| EFOTT | 2018 - Velence | 2018. július 16

Itt az első EFOTT név!

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit.  

| 2018 - Velence | 2018. január 10

EFOTT 2017 élménybeszámoló – nemzenei programok

Tavaly egy péntek-szombat-vasárnap erejéig már sikerült tesztelni ezt a fesztivált, a 2016-os és az idei élmények is arról tanúskodnak, hogy az esemény egyre jobban felzárkózik a nagyok sorába, míg közben megőrzi családias jellegét. Kevés külföldivel találkoztunk, a Sziget-rendezvényeken megszokott hömpölygő tömeg is leginkább a pénteki napra volt jellemző, az árakat abszolút rendben találtuk, az infrastruktúra,…

Dorka Anett | EFOTT | 2017 - Velence | 2017. augusztus 01

EFOTT 2017 – élménybeszámoló – zenei programok

Életem első végig ott alvós fesztiválja volt a 2017-es EFOTT. Az eredetileg főiskolásoknak és egyetemistáknak megrendezett, ma körülbelül bárki által látogatott rendezvény helyszínéül idén harmadjára is Velencét választották. Bár itt-ott találkoztunk némi kellemetlenséggel, sokkal több pozitív meglepetésben részesültünk, a “Csak szabadon” életérzésben történő felhőtlen lebegés pedig bőven kitartott hat napig, és nem csak Sean Paulnak…

Dorka Anett | EFOTT | 2017 - Velence | 2017. július 31