Hang, fény, víz, hangyák: Fishing On Orfű 2013

Olvasási idő: 3 perc

Kispál-feldolgozásokkal indult, majd a mai magyar alternatív zene legfontosabb képviselőivel folytatódott az idei Fishing On Orfű programja. A konklúzió: Lovasi Andrásék bőven meg tudták tölteni a négynaposra duzzadt fesztivált úgy, hogy közben még nyaralásra is jusson idő. Beszámoló az eltelt négy napról, objektivitás és kiegyensúlyozottság nélkül, úgy, ahogy mi láttuk.

Először is: szerelmes lettem Péterfy Boriba. Persze mondhatjuk, hogy már késő, mégis a 2013-as Fishing On Orfűig kellett várni, hogy megtörténjen, aminek meg kellett történnie. A Vámpír és a Téged nem félévenkénti egyszeri eldúdolása után valamivel jobban elmerültem a témában, és megállapíthatom: ha Péterfy Bori a színpadra lép, onnantól kezdve bizony…ott van. Pont. Hogy ennek nincs értelme? Nos, ilyen a szerelem. Inkább beszéljenek a fotók, de vigyázat: erotikától túlfűtött képek következnek!

peterfy

peterfy2

Az idei Fishing On Orfű legnagyobb újdonsága persze a nulladik nap volt, amellyel egyrészt a fesztivál immár négynaposra duzzadt, másrészt pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy három évvel a Kispál és a Borz feloszlása után ismét belekóstolhassunk a régi életérzésbe. Bár – ahogy Pásztor Anna, az Anna & the Barbies énekese fogalmazott – a teljes magyar alternatív zenei szcéna a Kispál köpönyegéből bújt ki, egészen más műfajból is érkeztek feldolgozások a gálaműsorra. Fluor Tomi például meglehetősen furcsán hatott a színpadon, miközben Kispált adott elő, főleg úgy, hogy még hangszerek is voltak körülötte, de ki kell emelnem Ganxsta Zolee Emese-rapjét is, ami különösen ütősre sikerült. A végén persze összeálltak egy nagy fotóra, és megérkezett Beck Zoli is a Hang és fénnyel, amivel a 30Y énekese hozni tudta a kötelezőt. Apropó 30Y: az egész fesztivál programjának legnagyobb hiányosságai éppen ők voltak, bár a keddi budapesti Szentimentálé-koncert adott némi kárpótlást és persze felvezetést is az orfűi dömping előtt.

fluor3

Noha a Péterfy Bori-féle vallomásommal felborítottam a kronológiai sorrendet, és előreugrottam a csütörtök estére, ha a Fishingről emlékezünk meg, vétek pusztán a koncertekről szót ejteni. Persze nem mehetünk el a hangyacsaláddal töltött éjszakák diszkrét bája mellett sem, de most elsősorban a napközbeni időszakra gondolok, amely nemcsak alvásra és józanodásra való. Orfűn ugyanis az ember a fesztiválozás mellett még nyaral is, hiszen a délutáni fürdőzés, hamburgerzabálás és önégetés a Balatonon eltöltött órákkal is képes versenyre kelni. A parton éppúgy családias a hangulat, mint a kempingben: a kisgyerekes szülőktől a tizenéveseken át a középkorúakig mindenki képviselteti magát, úgy, hogy közben senki sem érzi magát kellemetlenül, és úgy, hogy a “családias” ebben az esetben teltházat jelent.

nyaralas

A pénteki nap kétségkívül legnagyobb baklövése volt, hogy egyszerre kezdődött a Quimby és az Ivan and the Parazol. Persze választhattam volna az utóbbit, mert igazán kíváncsi voltam, hogy szól élőben az, ami YouTube-on már megvett, de győzött az örök igazság: a Quimby az Quimby. És nem is kellett csalódnom, hiszen Líviusék ezúttal is fantasztikus bulit csaptak az orfűi nagyszínpadon. Nem szabad megfeledkeznünk a Heaven Street Sevenről és a Supernemről sem – nagyszerű volt a Gesztenyefák alatt, utóbbitól pedig valamiért az Elvileg európai országról szóló sorát jegyeztem meg a leginkább. Elvileg nem tudom, miért.

quimby

Talán az utolsó napi felhozatal volt a legerősebb, elsősorban a Kiscsillag – Vad Fruttik – Óriás – Intim Torna kvartettnek köszönhetően. Lovasi csúcsformában volt, ami a vele készült interjúnkból is kiderült, nem beszélve a Vad Fruttikról, amely a leghatásosabb látványt produkálta az összes nagyzenekar közül. Persze ők sem bíztak mindent a vizualitásra: a Nekem senkim sincsen csukott szemmel is üt, ha elég hangos az erősítő. És elég hangos volt.

Kevés rosszat mondhatok Orfűről. Az egyik kérdés, ami felmerül bennem, hogy a MÁV számára miért tart három óráig lejuttatni egy vonatot Pécsre, bár emiatt Lovasiék kevéssé hibáztathatók. Ha az utazással töltött órákból nem is, egy valamiből mindenképpen többet szeretnék jövőre: konnektorból. Hiába, az okostelefonok korszakában minden csoda csak egy napig tart, igaz, a Socfest olvasói így sem maradtak le semmiről, hiszen ők – feltehetően – velünk együtt szintén ott voltak Orfűn.

Jövünk jövőre is.