Gyermekotthon alkotásai is díjat nyertek - Socfest

Gyermekotthon alkotásai is díjat nyertek

Olvasási idő: 2 perc

Az V. Gyerekeszem Filmfesztiválra beérkezett több mint száz alkotásból ebben az évben is díjat nyertek a hűvösvölgyi Gyerekszem filmszakkörben készült az Új Európa Alapítvány által támogatott munkák: az Angyalok és Démonok valamint A nagy fordulat. A Fesztivál idei helyszíne a Műcsarnok volt, ahol az aktuális kiállítás múzeumpedagógiai programjai is kapcsolódtak a workshoppal, konferenciával, jelmez és sminkbemutatóval színesített eseményhez.

onodigyerekA filmek értékes díjakért versenyeztek, amelyeket idén nemzetközi zsűri ítélt oda. Tagjai voltak: Detlef Fluch operatőr, vágó, médiapedagógus (Németország), Domonyi Rita dramaturg és Schwechtje Mihály filmrendező. Az elmúlt évekhez hasonlóan diákzsűri és a közönség is osztott ki díjakat.

2015-ben is a megszokott három kategóriában lehetett pályázni, a Kicsi a bors, de erős 6-12 éveseknek, az Ifjú titánok 12-19éveseknek, és a Gyerekszem, öregszem azoknak, akik már elmúltak 19, de a filmet még 19 éves koruk előtt készítették. A  verseny díjátadó gálájának házigazdái Till Attila és Réz Ági voltak.

Mindhárom kategóriában a fődíjakon kívül a legjobb animációs film díja és a legjobb fikciós film díja is gazdára talált, de a korábbi évekhez hasonlóan sok különdíjat is kaptak a filmesek.

A legtöbb, fesztiválra beadott alkotás filmes műhelyekben készült, akárcsak a hűvösvölgyi gyermekotthon két alkotása, amelyek a személyiségfejlesztést célzó Gyerekszem filmszakkörben születtek.

A két film két különböző évben készült, és mindkét alkotás olyan témákat vet fel, amelyek feldolgozása nemcsak a nevelőotthonban élő gyerekek számára okoznak olykor problémát: a Nagy fordulat a szegénység és a gazdagság paradoxonát, az Angyalok és démonok az élet és a halál kérdését választotta. Mindkét téma jó alap a gyerekek személyiségének fejlesztésére és a feszültségek oldására is.

A nagy fordulat különdíjat kapott a Kicsi a bors, de erős kategóriában. Alkotói: Varga Oszkár, Jónás Lajos, Jónás Roland, Fehér Géza

Az Angyalok és démonok Czibi Andrea és a Hűvösvölgyi Filmcsoport munkája, különdíjat nyert az Ifjú titánok kategóriában.

A díjátadót a Műcsarnokban 2015. május 8-án pénteken rendezte meg a Gyerekszem Egyesület. Az Új Európa Alapítvány nemcsak a szakköröket támogatta, de két díjat is felajánlott a fesztiválon, az egyiket A nagy fordulat kapta, a másikat pedig Papp Zsuzsanna: Önmagam című alkotása nyerte el az Ifjú Titánok kategóriában.

A hűvösvölgyi filmszakkörösök az alapítvány támogatásával tavasszal ellátogattak a HBO filmcsatorna új sorozata, az Aranyélet forgatására, ahol Ónodi Eszter kalauzolta őket és válaszolt a sokszor igen váratlan kérdéseikre.

Az Aranyélet ugyanis egy krimibe oltott családi dráma, melynek középpontjában egy kívülről idillinek tűnő család áll, akikről kiderül: a látszat náluk nem csupán néha csal. A nevelőintézetben nevelkedett gyerekek számára kérdések sokasága merült fel a látottak során, melyekre a színésznő türelmesen válaszolt, megértve, hogy a válaszoknak igazi súlya van a fiatal kollégák számára.