Jótékony Diákrektor csapatok - Socfest

Jótékony Diákrektor csapatok

Olvasási idő: 2 perc

A hagyományoknak megfelelően a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata a Pécsi Egyetemi Napokhoz kapcsolódóan idén is meghirdette a Diákrektor választást. Az izgalmakban bővelkedő játékon minden kar egy 15 fős csapattal képviseltetheti magát, amelynek élén a Diákrektor jelölt áll. A március 6-án indult verseny során a résztvevőknek a PEN kezdetéig különböző feladatokat kell teljesíteniük, majd a játék a PEN ideje alatt is folytatódik (például: Sportnap, bemutatkozás a Barbakán téren és felvonulás a Bőrgyárig stb.)

A csapatok a játék kezdete óta számos alkalommal bizonyították rátermettségüket, eltökéltségüket és kreativitásukat. Idén mégis talán a jótékonysági programok álltak/állnak mindenki szívéhez a legközelebb. Ennek során a csapatok a legkülönfélébb ötletekkel álltak elő, és a programok megvalósulása során nem egyszer bizonyították, hogy az egyetemistákat nem csupán a bulizás érdekli, hanem a másokon való önzetlen segítés is közel áll hozzájuk. Voltak, akik hajléktalanoknak osztottak vacsorát, míg mások „Zöld az Út a Győzelemig!” címszó alatt megtisztították az utat a 48-as tértől a Bőrgyárig. A csapatok jótékonysági gyűjtéseket is szerveztek, illetve volt, aki a Gyermekklinikán igyekezett felvidítani a beteg gyerekeket zenével és csokoládéval. Tetteik minden esetben túlléptek a feladatok egyszerű megoldásán, itt már jóval többről volt szó: elhivatottságról. A csapatok megmutatták, hogy a fiatalok, az egyetemisták milyen sokat tudnak tenni azért, hogy jobb legyen a minket körülvevő világ.

A még le nem zajlott jótékonysági események:

[facebook_event id=316465028481968 float=right]PENgerészek – Általános Jogtudományi Kar csapata

Szerdán az egész csapat kivonul a Misina Állatmenhelyre, ahol ételt osztanak az állatoknak.

POTEns PENis – Általános Orvostudományi Kar

Időpontjuk: április 18.

PENcészet – Művészeti Kar

A Bóbita Bábszínházas megmozdulásuk április 20-án lesz. Április 21-ig amikor csak tudnak, utcazenélnek, majd 22-én átadják az összezenélt összeget a Misina Állat- és Természetvédelmi Egyesületnek.

Már lezajlott programok:

PENily Guy – Természettudományi Kar csapata

Április 12-én a Férfi Éjjeli Menedékhelyen (Pécs, Gomba u. 7.) 18 órától vacsorát osztottak a hajléktalanoknak, saját készítésű paprikás krumplit kenyérrel, teával.

[facebook_event id=523204807722214 float=right]Cirka de Muffalo – Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

“Keleti Cirkusz”, a Cirka de Muffalo önkéntes délutánt szervezett a Pécs keleti városrészében élő fiatalok számára.

PENgerészek – Általános Jogtudományi Kar

 

MacPENdrinks – Közgazdaságtudományi Kar csapata

Zöld az Út a Győzelemig!” címszó alatt megtisztították az utat a 48-as tértől a Bőrgyárig. „Elborzadtunk azon a több mint 100 kg szeméten, amit összeszedtünk.” – mesélik.

PENiátorok – Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar

Április 2-9 között gyűjtést tartottak a PMMIK aulájában (a gyűjtés mindenre értendő: ruha, könyv, játék stb.) Szortírozva a felajánlásokat, minden a rendeltetésének megfelelő helyre fog kerülni általuk.

Ápr. 3.: Ételosztás a Széchenyi téren

Ápr. 4.: A Biokommal karöltve a város rendezése (graffiti eltakarítás, közterület-rendezés)

Ápr. 7.: Az egészség világnapja és a Víz világnapja: Torna a Szent István Téren, gyümölcsosztás

Ápr. 8.: Az emberszeretet világnapja: FREE Hugs Pécs utcáin!

FelPÖNderítők – Egészségtudományi Kar csapata