Pécsi Egyetemi Napok 3. nap - Socfest

Pécsi Egyetemi Napok 3. nap

Mi is belevetettük magunkat a PEN forgatagába. Első galériánkban a péntek este készült képeket láthatjátok. Többek között fellépet a Subscribe, a Heaven Street Seven, a Tankcsapda, a Magashegyi Underground,  a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega és Andro. 

puzser alszikAmint otthon letettük a “lantot”, felültünk az első IC-re, és irány Pécs, hogy három év után ismét a Bőrgyár flaszterját koptathassuk. Érkezésünkkor már tartott a HS7 koncert, és lassan kezdődött a Subscribe. Betértünk az egyik sátorba, ahol Puzsér Róbert pihent, hogy enyhítse az alkohol hatását a következő, stand up fellépése előtt, amelyet a ZEN&Roll színpadon adott. A pihenő azonban nem bizonyult sikeresnek, mert fellépését a közönség  negatívan fogadta. Későbbi videó összeállításunkban ebből is láthattok majd részletet.

A Nagyszínpadon a Tankcsapda következett, amely a legtöbb látogatót vonzotta az este folyamán, de így is elmaradt a fesztiválozók létszáma az előző napi teltsátras Punnany Massif koncerthez képest. Eközben a Converse Színpadon a Magashegyi Underground állt a közönség elé. A 30Y zenekar idén nem lépett fel a fesztiválon, de Beck Zoltán egy szám erejéig együtt énekelt Bocskor Bíborkával. A Magashegyi után a Kowalsky meg a Vega táncoltatta meg a népet.

A Tankcsapdát a Vad Fruttik követte, akikkel nemrég készítettünk interjút új lemezük bemutatója után, amelyről most a pécsiek is hallhattak pár számot. Végül Andro zárta a színpadon az estét. Mi is innen tértünk nyugovóra a hajnali órákban, az egyre fogyó fesztiválozókkal együtt. A napról készített képeinket itt láthatjátok. Hamarosan pedig felkerülnek a szombati zárónap fotói is.