Pörög a line-up - Socfest

Pörög a line-up

Olvasási idő: 4 perc

Napról-napra több fellépő nevét árulják el a RockPart szervezői. Unatkozni biztos nem fogunk, mindenki rátalálhat a saját szájízének megfelelő muzsikára, hiszen változatos programmal készülnek Szemesen.

Alvin és a MókusokLegutóbbi cikkünkben már beszámoltunk a nemzetközi és a magyar fellépők soráról, de azóta – természetesen – újabb nevek kerültek fel az idei RockPart Fesztivál line-upjára. Tovább erősíti a punk-rock vonalat az Alvin és a Mókusok, valamint a Rózsaszín Pitbull. Életem első “csak a barátokkal megyek” koncertje pont egy Alvin volt a PeCsa-ban, ami elég jóra sikeredett. A zenekar 1993 óta működik, 13 nagylemezük van. Jelenlegi tagok: Pásztor István (ének, gitár), Csoma Viktória (vokál, basszusgitár) és Szirota Márió (vokál, dob).

Rózsaszín PitbullA Rózsaszín Pitbull kicsit erősebb falat. Főként politikai és kissé aberrált, szexuális töltetű dalszövegeikkel hívták fel magukra a figyelmet, bár a felszín alatt általában mély, filozófiai tartalom bújik meg. A szövegviláguk azt a szerepet próbálja betölteni a zene világában, amit a South Park vagy a Family Guy a rajzfilmeknél. 1995 óta zenélnek, a zenekar megalakulásának története egy koncertélményhez köthető, amely annyira borzalmas volt, hogy a négy alapító tag (Kassai Gábor – ének, Czene András – basszusgitár, Murka Zsolt – szólógitár, Lelovics Roland – dobok) szinte mindenféle zenei előképzettség nélkül megalapította a Rózsaszín Pittbull avagy a macskám dzsörzé blúz nevű zenekart.  A cél továbbra is a szövegközpontú zene, amely társadalmi és politikai problémákra próbál rávilágítani. Jelenlegi tagok: Jepy (ének), Fenyvesi Barna (ének), Kunos Péter (basszusgitár), Nagy Imre (dob) és Méhn Zoltán (gitár).

AkelaUgorjunk át a trash és heavy metál irányzatra. Lesz farkasfalkáskodás, vagyis jön az Akela is. Aki esetleg nem ismerné őket, az 1990-es évek egyik legnépszerűbb thrash/heavy metal együttese volt Magyarországon. Nevüket Rudyard Kipling – A dzsungel könyve című művének egyik szereplője, a farkasvezér Akela után vették fel, több dalukban fő metafora a farkaslét. Az együttes Katona „Főnök” László énekes egyedi hangvételű, hétköznapi küzdelmeket leíró dalszövegeiről és sajátos énekstílusáról, valamint gyakori botrányairól közismert.

moby_dickTovább erősítve a trash-életérzést, fellép a ’90-es évek szintén ikonikus bandája, a Moby Dick. Első három albumukkal (Ugass kutya! – 1990, Kegyetlen évek – 1991, Körhinta – 1992) teremtették meg a máig tartó népszerűségüket. A Moby Dick 1999-től három éven keresztül nem létezett, de 2002-es újjáalakulásuk óta folyamatosan koncerteznek és lemezeket készítenek.

Ehhez kapcsolódóan fűzném hozzá, hogy fellép a Bloody Roots is, ami Schmiedl Tamás, a Moby Dick frontemberének projektje. Az elképzelés egy tradicionális thrash-lemezanyag létrehozása volt, főként gyors, lendületes dalokkal, és mindezt nem egy szűk zenekari tagság keretein belül, hanem kibővített, meghívott zenész- és alkotógárdával. Kétévi, kitartó munka és előkészületek után 2010-ben kiadták első albumukat, Isten kezében címmel, majd 2012-ben Az ígéretek földjén névvel a második lemezüket, ami a megjelenés hetében a 4. helyen nyitott a Mahasz-listán.

leander-risingMetálnál maradva: Leander Rising. Nem csoda, ha ismerősen cseng a név, hiszen 2015-ben az együttes bekerült A Dal eurovíziós nemzeti show elődöntőjébe, a Lőjetek fel című dalukkal. A banda 2009-ben alakult, Leander néven, 2011-ben egy sikeres nyári fesztivál turné után a Sony Magyarország is felfigyelt rájuk, leszerződtetve őket. 2012 márciusában debütált első nagylemezük, a Szívidomár. Nyáron megjelent a lemez angol változata (Heart Tamer), először online, majd 2012 novemberében lemezes formában is. A zenekar 2012 nyarán megváltoztatta a nevét Leander Rising-ra. 2014 szeptemberében jelent meg az Öngyötrő című, második albumuk.

kowalsky-meg-a-vegaUtoljára hagytam a meglepetés zenekart, aki nem más, mint a Kowalsky meg a Vega. A magukat “zsivány pop”-nak nevező banda ’99-ben alakult, első lemezük 2003-ban jelent meg, Pimasz Grimasz címmel. További albumok: 2005 – Vegasztár, 2006 – Forradalom Rt., 2008 – Szemenszedett Igazság, 2010 – Ötcsillagos, 2011 – Az évtized lemeze. Itt meg is állok egy pillanatra, mert 2011 tavaszán jelentős változások történtek a zenekar életében. A megszólalás tökéletesítése érdekében nyolctagúvá bővültek, aztán a zenészek jöttek-mentek, végül öten maradtak, így a jelenlegi felállás a következő: “Kowalsky” Balázs Gyula (ének), Szórád “Jimmy” Csaba (basszusgitár), Vajda “Sóder” Péter (dobok), Vidák Róbert “More” (akusztikus gitár) és Vajda “Carlos” Tamás (gitár). 2014-ben jelent meg a Még nem Éden korong, ami azonnali siker lett a lemezpiacon: három héttel a megjelenés után aranylemezzé vált, hat hét múlva pedig már a platinalemez státuszt ünnepelhette a zenekar.

Summázva pörög a ‘Part fellépőlistája, szép komótosan araszolunk az augusztus felé, addig pedig türelemmel várunk, és természeten legközelebb is jelentkezünk a friss hírekkel.

RP_plakat