Idén is lesz nulladik nap! - Socfest

Idén is lesz nulladik nap!

Olvasási idő: < 1 perc

Jó szokáshoz híven idén sem marad el a nyitóest a Rockmaraton Fesztiválon. Van, aki már reggel leérkezik és beáll a sorba, hogy amint kitárulnak a “kapuk” eltudja foglalni a számára legmegfelelőbb sátorhelyet.

Persze nem szó szerinti sorban állásról van szó, elég lazán szokott eltelni a várakozás. Ülünk, mint nyuszi a fűben, iszogatunk és beszélgetünk. Na jó, néha kiabálunk. Oké oké nem néha, a lényeg az, hogy nagyon jó hangulatú már a várakozás is. Több olyan ismerősöm van, akikkel kb. egy évben egyszer találkozom, és az pont a Rockmaraton. Nem csak a haverok várnak a nulladik napon, bemelegítő koncertek is lesznek!

Megelőzve a “Beengedtek a nulladik napon, ugye?” kérdéseket, amiket minden évben kapunk tőletek, már jó előre szólunk: gyertek bátran, július 10-én 15.00 órától indulunk! Jól tudjátok, hogy fontosnak tartjuk, hogy a közkedvelt nevek mellett lehetőséget adjunk kisebb bandáknak is, és bemutathassuk a helyi rock/metal színteret: a nulladik napon 10 dunaújvárosi zenekarral várunk titeket: Ayahuaska, Band in the Pit, Born Again, Jolly Jackers, Morhord, Ragadozók, Rodinia, RockBox, The Morning Star, Warchief – írja a Rockmaraton Fesztivál facebook oldalán.

Kövessétek figyelemmel a híreket, hiszen még rengeteg zenekar vár bejelentésre, most pedig emlékezzünk vissza, milyen volt a tavalyi beköltözés.