Világsztárokkal forrósít a SZIN - Socfest

Világsztárokkal forrósít a SZIN

Olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Ifjúsági Napok új fellépők bejelentésével igyekszik szebbé tenni hideg napokat: augusztus 23-26. között ugyanis a „napfény városában” játszik Inna, az Enter Shikari és Naugthy Boy is, a legnagyobb hazai fellépők mellett.

 

A SZIN minden évben a nyár megkoronázása, így a szervezők mindig igyekeznek feledhetetlenné tenni a nyár utolsó nagy buliját. Ez idén sincs másként, a most bejelentett nevek a nyár legforróbb koncertjeit fogják prezentálni.

Nemzetközi fellépők

Inna, nem csak megjelenésével, de hangjával is kitűnik. A romániai énekesnő 2008-ban futott be Hot című albumával, amivel egész Európát meghódította, sorra tarolt tüzes dalaival a Dance toplisták élén. Munkásságát egy seregnyi díjjal is elismerték, két díjat is hazavihetett az MTV Europe Music Awards-on, az MTV Romania Music Awards-on pedig sorozatban 13 díjat zsebelt be. Az „Eurodance királynőjének” is kikiáltott énekesnő Youtube-on a legtöbbet megtekintett romániai előadó, február elején megjelent vadiúj dala, a Gimme Gimme is már ötmillió megtekintés felett jár. A dal egyébként Inna készülő új nagylemezét hivatott beharangozni, melyről biztos bemutat pár számot a SZIN közönségének is.

Szinte nincs olyan klubokban jártas ember, aki ne ismerné Naughty Boy Sam Smith-szel közös La La La című dalát, amely meghozta a brit producer számára az ismertséget. Shahid Khan – azaz Naughty Boy – 2013-ban jelentette meg debütáló, Hotel Cabana albumát, amely a második helyen robbant be a brit toplistákon. Naughty Boy az egyik legkelendőbb producer, dolgozott Beyoncé-val és több ízben Emeli Sandéval is, de a brit BBC Music Awards díjkiosztóján még George Michaellel közös munkájáról is beszélt, ami sajnos már nem valósulhat meg. Készülő új lemezén így is neves előadók működnek közre, akik közül Mike Posner, DNCE, Emeli Sandé és Dua Lipa nevét is említette a gálán. Szegedre egy exkluzív live show-val és legnagyobb slágereivel érkezik, hogy megtáncoltassa az egész Tisza-partot.

A kicsit keményebb zenék kedvelői most füleljenek! A most bejelentett külföldi előadók között harmadikként az Enter Shikari fellépésének örülhetünk. A brit csapat egyedülálló módon ötvözi a post-hardcore-t, a metalcore-t és az alternatív metált az elektronikus műfajokkal, úgy, mint az elektronic, dupstep, trance és drum and bass. Ezek keveréke garantált recept egy energikus és őrült koncerthez. A zenekar utoljára 2015-ben jelent meg új lemezzel, a The Mindsweeppel, néhány hónapja pedig Hoodwinker című klipjükkel rázták fel a kedélyeket.

Hazai nevek

Persze – a világsztárok mellett – kedvenc hazai csapatainkból sem lesz hiány. Már biztosan ott lesz a SZIN-en a Punnany Massif, Majka & Curtis, a Wellhello, a Halott Pénz, a 30Y és táncolhatunk Irie Maffia-ra és Brainsre. Visszatér a Tisza-partra a megújult Intim Torna Illegál, a Depresszió és sokak kedvence, a Tankcsapda is már biztosan fellép az idei SZIN-en. Hamarosan pedig még több tucat jobbnál-jobb előadóval gazdagodik a SZIN fellépőinek névsora, úgyhogy érdemes követni az eseményeket és már most beszerezni a kedvezményes bérleteket. Mert a nyár SZINesen az igazi.