Szépen alakul a RockPart '14 - Socfest

Szépen alakul a RockPart '14

Olvasási idő: < 1 perc

Május 7-én indult a RockPart hivatalos facebook oldalán az amatőr bandák válogatója. Összesen 26 amatőr zenekar jutott át a rostán, akik a 7 kiadó helyre a közönség szavazataival kerülhetnek be. Közben bővül a fellépők sora is, amit a RockPart honlapján követhettek figyelemmel.

rp_kollazsAz amatőr zenekarok közül kettő hely már gazdára talált, az első nyertes a Let the Cigar Die. A tiszakécskei zenekar stílusa stoner rock, de számaikban a kőkemény metálos blueson kívül még a hard core, a punk és a modern metál egy-két jellegzetessége is megtalálható .

A második fellépő a szegedi Bad Taste, akik így vallanak magukról:

Disznó rock ’n’ roll banda, nem annyira zenészekből, mint inkább zúzni piálni és bulizni szerető emberekből áll, akik megegyeztek egymás között, hogy ki milyen hangszeren játsszon. Tematikájuk a Pokol, Halál, Sör, P*na paralelogramma élein mozog.

Mindkét zenekar a csütörtöki napon lép fel. Ezen a napon a Basket Case zenekar zárja a programot, akik hazánk legjobb Green Day tribute bandája. A fesztivál jelenlegi fellépő sorát az alábbi linken tekinthetitek meg, idén is elég húzósnak ígérkezik a felhozatal.

A válogató mellett javában zajlik a nyereményjáték, amelyben egy gitár a jutalom. Hogy mitől különleges egy gitár? Attól, hogy a kedvenc zenekarod dedikálja! A játék feltételei a következők: a RockPart hivatalos facebook oldalának kedvelése, valamint a fesztiválra jegy/bérlet vásárlása május 31-ig. Játékra fel!