A Sziget egy nagy, közös ünnep

A naptárba mindenki írja be: augusztus 8-15-ig Sziget! A jegyek gyorsan fogynak, érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert idén kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, ami tavaly jelentkezett 25. alkalommal, idén viszont 25 éves

A Sziget fesztivált az idei évben első alkalommal fogja Kádár Tamás főszervező és a mögötte álló új tulajdonos lebonyolítani, az eddig megszokott Gerendai Károly helyett. Gerendai továbbra is segíti a fesztivált tanácsaival, annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen és, hogy fennmaradjon a folytonosság is, de idén is lesz már számos olyan dolog, amiben pozitív változást fog tapasztalni a sziget közönsége az augusztus 8 és 15-e között tartandó fesztivál alkalmával.

A világ egyik legnagyobb és legismertebb fesztiválját idén 8,6 milliárd forintos költségvetéssel rendezik, ami 12 százalékkal nagyobb az előző évinél, és ebből a keretből csak a Nagyszínpad fellépőire közel egy milliárd forinttal jut több. A plusz ráfordítás meg is látszik a Nagyszínpad headliner során, amelyben olyan aktuális világsztárok sorakoznak, mint Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo vagy az Arctic Monkeys. A fesztiválra az ötnapos bérletek már el is fogytak, de a tavalyi sikeres próba után, idén is lehet kapni 3 napos bérleteket, bármely egymást követő három napra, amelyekből korlátozott számban még állnak rendelkezésre.

További fontos technikai újításnak számít majd, hogy a korábban ismert Festipay fizetőkártya idéntől beépül az RFID chipekkel felszerelt karszalagba, így megszűnik a korábban a kártyáért fizetett 500 forintos letét is. Immár fizetőeszközként is funkcionáló karszalagunkat, a Sziget mobil-applikációján keresztül, akár sorban állás nélkül is feltölthetjük kívánt összeggel. Továbbá lehetőségünk lesz majd akár egyérintéses bankkártyával, illetve mobil telefonnal is fizetni a fesztivál területén.

Sziget idén meghirdetett LOVE REVOLUTION – a Szeretet Forradalma kiáltványát. Ennek keretében a Sziget négy kiemelt célt tűzött a zászlajára, ahogy azt a kiáltványban is fogalmazták:

„A “szeretet forradalma” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.”

A Love Revolution egyik üzenete a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés, amire idén a korábbinál is nagyobb energiát fordítanak a szervezők. A tavalyi év nagy újítása volt például az, hogy miután a szervezők több ezer köbméter vizet használnak pormentesítésre, ballaszt tartályokba súlynak, vagy egyéb célokra, ezt a mennyiséget nem ivóvízből, hanem a Duna vizéből fedezték. Az idei évtől már a hulladék mennyiségének csökkentésére is nagy hangsúly kerül. Bevezetésre kerül a Re:pohár – azaz a visszaváltható pohár – rendszer, aminek a segítségével mintegy másfél millió eldobható műanyagpoharat szeretnének kiváltani. Idén is szelektíven gyűjtik a PET palackokat, az ALU dobozokat, a kartont és a vendéglátóhelyek pultjában képződő üveghulladékot.

A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. A szervezők fontosnak tartják, hogy a színpad programja tükrözze a világzene multikulturális – és gyakran multinacionális – jellegét, a különböző kultúrák egymás iránti nyitottságát, tiszteletét és gazdagító befolyását. Ezt képviseli a francia sanzon, az angol punk, az algériai rai és a spanyol flamenco fúziójával iskolát teremtő francia Les Négresses Vertes, mely most lép fel először Magyarországon, harminc évvel ezelőtti Mlah albumának slágereivel. Az angol Transglobal Underground és az arab gyökerű Natacha Atlas huszonöt éve kezdett együtt dolgozni, és most újra összeállnak, közös lemezeik – mint például a jelképes című Dream of 100 Nations – „best of”-ját kínálva. A nagy múltú klasszikusok közé tartozik a finn Värttinä is, mely most úgy érkezik a Szigetre, ahogy eddig soha: a híres finn rapper, Paleface társaságában. A svéd Garmarna tizenöt év hallgatás után jelentkezett a “6” című új albummal 2016-ban, hogy bebizonyítsa, töretlenül a legjobb skandináviai zenekarok közé tartozik.
A tangó és az elektronikus alapú tánczenék híveit két együttes is kényezteti. A Plaza Francia Orchestra ott folytatja, ahol a kultikus Gotan Project abbahagyta,a  másik társaság, a belga-argentin El Juntacadáveres a tangó és a hip-hop fúziójával tűnt ki.
A világszerte kedvelt rezesbandák közül két német társaságot látunk vendégül: a rockos alapú LaBrassBanda már többször bizonyított a Szigeten.
A legjobb minőséget kapják az afrikai zenék rajongói is. A kongói Jupiter & Okwess a legvadabb afrorockot játssza, és a múlt év egyik legsikeresebb afrikai albumát jegyezte Kin Sonic címmel. A francia-tunéziai Ifriquiyya Electrique 2017 egyik legnagyobb szenzációját keltette rituális zenéjével, az archaikus sivatagi banga hagyományt forrasztva össze ipari- és zajrockkal.
A mediterrán dallamok rajongóinak az olasz Canzoniere Grecanico Salentino, a francia Mon Côté Punk és a spanyol Hora de Joglar okozhat felejthetetlen élményt, a közép- és kelet-európai bandák közül pedig a német Bukahara, a lengyel Warsaw Village Band, a tuvai Hartyga, a horvát Kries és az ukrán Onuka ajánlott.
A Közel-Kelet legnagyobb durranásait sem kell nélkülöznünk. Az isztambuli Baba Zulát a török pszichedelikus rock és az orientális dub fúziója tette legendássá, az izraeli Jewish Monkeys pedig a klezmert, a kabarét, a rockot és a skát gyúrta ellenállhatatlanul szórakoztató egységbe.

Az Európa Színpad presented by Ibis programjának összeállításakor minden évben az egyik legfőbb cél, hogy olyan feltörekvő és már nagyobb népszerűségnek örvendő zenekarokat mutasson be, akik hazájukon kívül még kevésbé ismertek, és a Szigetes fellépésük által lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra egy nagyobb, nemzetközi közönség előtt. Ebben az évben is marad a tavaly jól bevált struktúra, hogy a Sziget Europe Talents nemzetközi tehetségkutató győztesei egész héten az első két programsávban lépnek fel, őket követi a színpad hivatalos programjaként napi öt fellépő.

A Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál színpad, mint a magyar zene nagyszínpada idén is a hazai zene krémjét vonultatja fel, jön például a Lóci Játszik, a 30Y, az Intim Torna Illegál, a Cloud9+, a Bohemian Betyars, a Margaret Island, a Hiperkarma, a Blahalousiana, a Szabó Balázs Bandája, a Bagossy Brothers Company, az Ivan & the Parazol, a Fran Palermo és az Esti Kornél. A Kendrick Lamar napra pedig egy különleges produkcióval készülnek, melyet a feltörekvő magyar hip-hop előadók alkotnak majd, ’Pesti Műszak’ néven.

A Hungarikum falu idén újra a Szigetre varázsolja a magyar vidéket, hogy a fesztiválra érkező külföldiek ízelítőt kaphassanak a magyar hagyományokból, virtusból, ételekből és italokból.
A szentendrei Skanzen a szerelem sátrát hozza a Szigetre. A szigetlakók párválasztási játékban ismerkedhetnek egymással és szerelmi ajándékot készíthetnek. Az érdeklődők a témát körüljárva napközben kézműves műhelyekben készíthetnek szerelmi ajándékokat, kipróbálhatják a Skanzen népi játékparkjának különleges játékait és szívrabló magyar táncokkal ismerkedhetnek a délutáni tánctanításokon is. Esténként aztán a táncházban ki-ki úgy járhatja, ahogy délután tanulta.

Az Afro-Latin-Reggae Falu a Sziget Fesztivál 2018-as Love Revolution tematikájának legautentikusabb helyszíne idén még több különleges programmal várja a Sziget-látogatókat. A One Love Village-ben garantált a végig konzisztens közösségi hangulat és a pozitív afro-karibi-raszta zene. Vegán ételekkel, társadalom- és környezettudatos üzenetekkel, valamint kényelmes,”chillezős” terekkel inspiráljuk a minőségi közösségi együttlétet. Az idei zenei felhozatal olyan csemegéket tartogat a látogatók számára mint Mike Love spirituális rastafari előadó, aki a műfaj sajátosságait más zenei stílusokkal – flamenco, jazz, blues, r&b, pop, soul – ötvözi, vagy éppen a Samory I & The Black Heart Band egyenesen Jamaikából, aki amúgy a műfaj egyik legnagyobb fiatal tehetségének számít. Fellép Ubuhle be Afrika, az egyik vezető dél-afrikai előadóművészeti társulat, Claudia Masika kenyai énekesnő, valamint a szenegáli Ballet Camara társulat is, továbbá vendégünk lesz többek között G Ras & The Fyah Rebels, a Los Orangutanes cumbia zenekar.

Karaván Sátor a Sziget új helyszíne egy olyan interaktív tér, ahol a koncerteket a fellépő művészekhez kötődő dokumentum- és játékfilmek vetítése, kulináris bemutató és szakmai találkozások kísérik.
A Karaván sátorba olyan együtteseket, énekeseket hívtak meg, akik egy-egy országon belül egy etnikai kisebbséghez tartoznak, évtizedek óta ebben a kisebbségi létben élnek vagy több identitást is a sajátjuknak vallanak, de megtartották jellegzetes kultúrájukat.
Augusztus 9-én, a nyitónapon, egy autentikus rádzsasztáni cigány együttessel, a Dil Mastanaval kezdik a programot, amelyet a francia La Caravane Passe zenés-színházi produkciója követ „Le vrai-faux mariage”, vagyis „Igaz-hamis esküvő címmel”, amely egy megakoncert tizenhét zenésszel, táncossal, artistával, egész estés programot kínálva az érdeklődőknek.
A sátor első koncertjein magyar együttesek lépnek fel: Poklade, Dűvő, Fanfara Complexa, Szalonna és Bandája és a Fix-Stimm. Az est második koncertjén magyar és külföldi zenekarok mutatkoznak be, akik hagyományaikat megújítva, új hatásokkal gazdagítva képviselnek egy-egy kisebbséget. Ide olyan zenekarokat hívtak, mint Dzambo Agushevi makedón roma fúvós tehetség bandája, akiknek legújabb projektje egy Mamak Khadem nevű iráni énekesnővel való együttműködés, a híres romungro cimbalmos, Balogh Kálmán által vezetett Gypsy Cimbalom Band Magyarországról, vagy éppen Ialma, egy Belgiumban élő, de a spanyolországi Galíciából származó női zenekar.
Az est utolsó koncertjét olyan zenekarok adják, mint az erdélyi szászcsávási cigányzenét játszó Nadara együttes Romániából, a pugliai romákat képviselő Mascarimiri Olaszországból, a Parno Graszt, lovari roma együttes Magyarországról, a tadzsikisztáni zsidó kisebbséget képviselő Alaev Family Izraelből és a bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness Dél-Afrikából. Mind az izraeli, mind a dél-afrikai zenei program kiemelt programja a 2018-as Szigetnek.

Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden panorámás folyópartján, színes, óriás csillag-dekorációk és az óriás nyárfák hűsítő lombjai alatt, a mesés fényekkel és mámoros illatokkal elvarázsolt kertben, számos rekreációs program segíti a testi-lelki felfrissülést, hogy a buliforgatag közepette is megtarthassuk a lelki békénket. A már tradicionális délutáni jóga mellett különböző tánc-, kézműves- és zsonglőrtanfolyamon vehetünk részt, feltöltődhetünk energiával a Pránanadi sátorban, az agytorna kedvelői számára pedig izgalmas logikai játékokkal készül a Játszóház Projekt. Aki az önismeret útját járja éppen, de valami mozgásra vágyik, akkor látogassa meg a Táncterápia és a kontakt improvizációs tánc workshopokat!

A Cirque du Sziget évek óta fontos eleme a fesztivál változatos programkínálatának. A szervezők idén igyekeztek egészen különleges újcirkuszi előadásokkal kedveskedni látogatóik számára, így a 900 férőhelyes cirkuszi sátor színpadán megelevenedik Guinea, Marokkó és Kambodzsa varázslatos világa is. Afrikából a Groupe Acrobatique de Tanger csapata érkezik Halka című előadásával, melyet öt napon át (augusztus 10-14. között) 20:00 órától, míg az Afrique en Cirque élőzenével kísért előadását minden nap 23:30-tól tekinthetik meg az érdeklődők. Ázsiából a Circus Phare Khmer Metal című darabja színesíti a kínálatot minden nap 17:00 órától. Ahogy a visszatérő látogatók a korábbi évek során megszokhatták, a Baross Imre Artistaképző diákjai is színpadra lépnek minden nap 14:15 órától egy különleges produkcióval, melyet Samuel Tétreault, a világhírű 7 Fingers kanadai cirkusztársulat igazgatója és társalapítója koreografált. A szabadtéri színpad ezúttal is különleges hangulattal és interaktív előadásokkal várja a fesztiválozókat. Augusztus 10-e és 14-e között minden nap 15:15 és 21:40 között az angol Etta Ermini Dance Theatre, az olasz La Sbrindola és a The Loser Show, valamint az egyenesen Japánból érkező ACE-K kápráztatja el a nézőket. A szabadtéri színpadot minden nap 20 perces tűzzsonglőr show zárja.

Az idei Fidelio Színház- és Táncsátor a korábbi évekhez hasonlóan több színpadon, egész napos programmal, a Love Revolution gondolatának jegyében várja az idei szigetlakókat. A reggeleket közös, frissítő és pezsdítő tánccal kezdik, ahol mindenki vérmérsékletének megfelelően mozgathatja meg előző éjjel megfáradt tagjait, ezt követően pedig a fedett sátor és a szabadtéri színpad a hazai és nemzetközi kortárstánc-szcéna legjavát vonultatja fel, miközben bemutatkozási lehetőséget kínál feltörekvő társulatok számára is. A programhelyszín egyik kiemelt napjának számít augusztus 13-a, ugyanis aznap kerül megrendezésre a Koreai Est, mely keretein belül – már kora délutántól kezdődően – három koreai produkció lép színpadra.

A Magic Mirror sátor, a Sziget minden szempontból egyik legkülönlegesebb helyszíne 2018-ban is arra törekszik, hogy minél sokrétűbben mutassa be az LMBTQ közösség változatosságát. A Magic Mirror idén is mindenkihez szól: egyrészt azokhoz, akik otthont és „safe space”-t keresnek, másrészt azokhoz, akik szeretnék megmutatni, fontos számukra, hogy nyitottsággal forduljanak a többi ember felé, és nem törődnek azzal a szűklátókörű megkülönböztetéssel, amely csak hátráltatja az emberek egymás mellett élését. A Magic idei programja mindennek fényében a lehető legszélesebb spektrumát mutatja be a queer kultúrának, amelyen itt minden olyan művészeti megnyilvánulást érthetünk, amely túllép a meleg-heteró ellentétpáron. Számos hazai véleményformálón, aktivistán, művészen túl a nemzetközi porondról velünk lesz többek között Hassan – drag queen nevén szimplán csak Cupcake -, libanoni színész és performer, aki manapság Berlinben él, valamint feltűnik a pódiumon a Bellaugello Gay Country House megálmodója és alapítója – a brit születésű Alec Furtek, aki Olaszországba álmodott új, szabad életet magának és vendégeinek egy 400 éves farmot meztelenbarát boutique hotellé alakítva. Náluk – ahogy a Magic Mirror sátorban is – egyetlen szabály van: légy önmagad, és hagyd másoknak is, hogy önmaguk lehessenek!