Szerpentin parti és tűzijáték - vége a Szigetnek - Socfest

Szerpentin parti és tűzijáték – vége a Szigetnek

Olvasási idő: 2 perc

Ahogy már olvashattátok, az idei Sziget sok szempontból fordulópontot jelentett. A teltházas bulikon igen sokszínű volt a zenei kínálat, a poptól kezdve a folkon és a hiphop-on át egészen a punkig. A koncertek mellett rengeteg program várt még a szórakozni vágyókra.

Ezeken kívül különböző érdekvédelmi szervezetek és civil sátrak épültek, például a Menhely Alapítvány, az Adóhivatal, a transzneműek sátra, az azonos neműek házasságkötő „terme” vagy a lelki pont, de rabbihoz is lehetett fordulni 10 forintért.  A sokféle ételárust, gyümölcsös standot vagy a csecsebecséket kínáló bódékat nem is említve. A ruházatunk lecserélésén kívül pedig a Yakuza tetováló szalonban varrathatott magára valami szépet, aki kedvet érzett hozzá, de az Életrevaló sátorban testfestésre is lehetőség adódott, ami lássuk be, részegen olykor megbízhatóbb megoldás, mint a tetkó.

Vasárnap javában tombolt a Sziget, újfent rengeteg ember érkezett, és ami jó hír, még a kultúr- és egyéb tevékenységekre is nagy volt az igény, egészen a zárásig. A Lumináriumba például egész héten nem sikerült bejutnunk, hacsak nem próbáltuk volna áttörni valamivel a több méteres sort.

Vasárnapig 5-600 pár „házasodott össze”, de utolsó nap erre is folyamatosan akadt érdeklődés (ez a Sziget egyik legrégebbi “találmánya”). A világfaluban az élet a már megszokottra hasonlított; fekete nők afrofonásokat vállaltak, karibi zene mellett kongások adták az ütemet, de összefutottunk AGA-val, azaz A. Gergely András kulturális antropológussal is. A Fideliónál néptáncosok előadásába ütköztünk, amit a külföldiek érdeklődéssel figyeltek.

A tömeg leginkább mégis a nagyszínpad köré csoportosult, az is jól szórakozhatott, aki el sem mozdult onnan, a Triggerfingert a The Kooks követte, majd egy szerpentin-parti után az Outcast dübörgött. Záróakkordként pedig a sokak által várt Calvin Harris szólalt meg. Az A38 sátorban a 31 éves banda, a NOFX adott koncertet. A fellépések lezárásaként látványos tűzijáték előzte meg augusztus 20-át, a buli reggelig tartott, az utolsó napot mindenki igyekezett maximális gőzzel kiélvezni.

41Az idei Sziget látványosabb, mozgalmasabb, nagyobb és zsúfoltabb volt mint eddig bármikor. Örvendetes, hogy a Green Festival Bag-et (visszaváltható, telepakolandó szemeteszsák, ami a fesztiválkártya mellé jár, pénzlevonással – a szerk.) itt is sokan használták, sajnos leginkább a külföldiek. Ők viszont nem a visszajáró 500 forint miatt, hanem a fesztivál tisztán tartása végett. A Festival Bag gyűjtőpontokon naponta összesen kb. 400 szemeteszsák gyűlt össze, de vasárnapra ez a szám háromszorosára emelkedett.

Biztosak lehetünk benne, hogy jövőre hasonlóan izgalmas és változatos programokkal várnak minket az Óbudai-szigetre augusztus 10-től. Persze a nyári fesztiválszezonnak még nincs vége, jön a STRAND, az Alfa fesztivál és érkezik David Hasselhoff is Mogyoródra.

A Szigetes képeket itt nézhetitek meg: socfest.hu/fesztival/sziget