VIII. Budapesti Cseh Sörfesztivál - Socfest

VIII. Budapesti Cseh Sörfesztivál

Olvasási idő: 2 perc

8 év. 8 éve, hogy valami elindult Budapesten. Egy mozgalom, mely a már ismert és kevésbé ismert kisüzemi cseh söröket és a csodálatos cseh kultúrát hivatott bemutatni. Június 24-től július 5-ig ízlelhetitek a legkülönlegesebb cseh söröket a Szabadság téren megrendezendő VIII. Budapesti Cseh Sörfesztiválon.

8 év bizony sok idő. Évről-évre egyre többen jöttetek el és egyre többen éreztétek úgy, hogy részesei szeretnétek lenni ennek a nyári forgatagnak. Ezalatt a 8 év alatt évről-évre próbáltunk megfelelni annak az egyre növekvő elvárásnak melyet megköveteltetek tőlünk. Idén úgy döntöttünk, hogy ugyan még nem lépett jubileumi korba a Budapesti Cseh Sörfesztivál, mégis egy nagyobb helyszínre visszük a rendezvényt, hogy még kényelmesebben, még több kiállítóval, még különlegesebb élményben lehessen részetek.

Engedjétek meg, hogy első sorban bemutassuk azokat az igazi különlegességeket, melyekkel nagyon ritkán találkozhattatok magyar rendezvényeken. Ilyenek lesznek többek között a Purkmistr, a Kout, a Brevnov, a Kocour és a Sveti Norbert mikró sörfőzdék sörei.8-Budapesti-Cseh-Sorfesztival flyer

Továbbá a következő sörfőzdék már biztosan ott lesznek a VIII. Budapesti Cseh Sörfesztiválon: Ferdinand, Hubertus, Bud1795, Zubr, Litovel, Opat, Svijani, Primator, Pernstejn, Krusovice, Bernard, Breznak, Holba, Cerna Hora, Jezek, Havlicku Brod, Chodobar, és még sorolhatnánk. Továbbá lesz egy kifejezetten magyar kézműves remekeket árusító “Magyar ház”, egy “Nemzetközi ház” valamint, egy “Best of” házra keresztelt árusító hely, ahol a személyes kedvenceinket kóstolhatjátok. Emellett cseh sörökből készült párlatkülönlegességeket, egyéb cseh párlatokat és cseh röviditalokat kóstolhattok a VIII. Budapesti Cseh Sörfesztiválon.

Éhezni és unatkozni sem fogtok. Profi vendéglátósok, elfogadható árakkal várnak majd titeket kifejezetten cseh sültekkel, knédlivel és számos egyéb a fesztiválokon kedvencnek számító étkekkel. Emellett lesz sörtotó, sörsprint és sörverseny. Ahogy azt már nálunk megszokhattátok, idén sem a zenéé lesz a főszerep, így a kiállítókkal kényelmesen elbeszélgetve tudtok majd meg minél többet kedvenc söreitekről.

Belépő: HELLÓ! Ott találkozunk!

Megközelítés:
BKV-val a 2-es (kék) metró Arany János utcai megállójától 3 percnyi gyalogútra.