Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál - Socfest

Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

Olvasási idő: 3 perc

Kedd este új helyszínen – a korábbi szomszédságában – nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. A Magyar Kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen első alkalommal tartanak VOLT Fesztivált. „Mindössze pár hónapja volt a városnak, hogy a VOLT indulására elkészüljön a terület. Utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek. Negyed század után méltó körülmények között készülhettünk számos világsztár és százezernél több hazai- és külföldi vendég fogadására, hiszen a VOLT ma már az egyik legnagyobb turisztikai esemény idehaza“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Szombat estig százezernél is több vendéget várnak Sopronba. Jegyek még kaphatók a helyszínen és a www.volt.hu oldalon.

Világsztárok és a legnagyobb hazai kínálat

A VOLT 10 helyszínén összesen 200 program várja a látogatókat. A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot kíséri, amikor a Telekom Nagyszínpadon olyan legendás csapatok váltják egymást, mint a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot. A fesztivál EDM fronton is erős: a felejthetetlen partikat többek között a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse garantálja, de szervezők a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy a olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban.

A többi nap fő fellépői között van még a slágergyáros Black Eyed Peas, a gitárhős Slash, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, és itt ünnepli 15. születésnapját a jubileumi fesztiválshowt ígérő, számos vendégfellépővel kiegészülő Halott Pénz is. Mindeközben a VOLT büszkesége, hogy a hazai fesztiválok között a legtöbb magyar előadó itt lép színpadra.

Sopron megtelt

A VOLT Fesztivál hosszú ideje Magyarország egyik, a régióban viszont a legjelentősebb turisztikai vonzerőnek számító eseménye, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek hazai turisták Sopronba, és a környező országokból is több ezren látogatnak el hozzánk – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője. – Lassan megszokottá válik, hogy a városban hónapok óta lehetetlen szálláshoz jutni a fesztivál idején, a vendéglátók a megnövekedett kereslet hatására három-négyszeres áron adhatják ki a szobáikat ebben az időszakban, és már a közeli osztrák hotelek is megteltek – tette hozzá.

Gyerekek és családok a VOLTon

Fennállásának évei alatt a VOLT a legcsaládiasabb magyar fesztivállá vált. Rengeteg szülő érkezik a gyermekével, a szervezők pedig különleges, csak itt elérhető programokkal várják a legkisebbeket is – elég, ha csak a színfalak mögött tett látogatásra, a bábszínházra, vagy a színes-vidám pom pom partyra gondolunk.

A VOLT a 11 év alatti gyerekek számára sem ingyenes: csak az léphet be a fesztiválra, aki hoz magával egy rajzot, amit a Telekom VOLT Fesztivál ihletett. Ezeket a képeket kiállítjuk és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatjuk a vendégeinknek – mondta el Filutás Anna, projektvezető.

30 éve szabadon

A 2019-es VOLT Fesztivál önálló helyszínnel emlékezik meg a 30 évvel ezelőtt, Sopron mellett megtartott Páneurópai Piknikről. A helyszín könnyed, “fesztiválos” formában idézi meg ’89 és a határnyitás szellemét, főképp azokat a fiatalokat célozva, akik életkoruknál fogva keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappali közösségi, pihenő helyszín esténként házibulivá változik: egy KGST-gyártmány lakókocsiból létrehozott dj-pultból 80-as évekbeli zenék szólnak majd. A helyszín a 30 éve szabadon emlékév támogatásával és szakmai partnerségével valósul meg.

A VOLT ügye

Megszokott, hogy a VOLT minden évben zászlajára tűz egy olyan ügyet, amelyre a fesztiválozók figyelmét kívánja felhívni. Tavaly az Út a Mosolyért Alapítvánnyal összefogva az autizmus volt a központi téma, idén a Média Unióval együttműködve a “Minden tanár rocksztár!” elnevezésű kampánnyal a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára összpontosítanak. A Telekom VOLT Fesztivál sztárjai örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és vállalták, hogy videóüzenetben mondják el, mi mindent köszönhetnek kedvenc tanáraiknak.

Először használhatunk Apple Pay-t magyar nagyfesztiválon

Május 21. óta hazánkban is használható az Apple Pay. Már a magyar felhasználók is hozzáadhatják bankkártyájukat a Wallet alkalmazáshoz, hogy készüléküket a bankkártyaterminálhoz érintve fizessenek. A 27. Telekom VOLT Fesztivál lesz az első nagyfesztivál Magyarországon, amin az Apple Payt is lehet majd használni, a fesztivál integrált fizetési- és beléptetési rendszerét működtető Festipaynek köszönhetően.