Amerikai függetlenek és Tilda Swinton - Socfest

Amerikai függetlenek és Tilda Swinton

Olvasási idő: 3 perc

A ’71 című angol-ír drámával nyit és rendhagyó módon egy dokumentumfilmmel, Michael Madsen A látogatás (Visit) című alkotásával zárul a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. 2015. április 10-18. között öt helyszínen 34 nemzet 52 alkotását 8 szekcióba osztva láthatja majd a közönség Budapesten. Nyolc film vetekszik idén a Hullámtörők-díjért,melynek odaítéléséről Borislav Andjelic szerb filmkritikus elnökletével háromfős zsűri dönt, melynek magyar tagja Ragályi Elemér operatőr.A fesztiválra elővételben már válthatók jegyek.

Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic, melynek programja idén nyolc szekcióból tevődik össze. Az Amerikai függetlenek-ben hat film lesz látható, melyek közül a legizgalmasabb talán a Megmaradt Alice-nek (Still Alice) című felkavaró dráma, melyért Julianne Moore Oscar-díjat kapott, s mely hazánkban csak a Titanicon lesz majd látható! A film az Alzheimer-kór embert próbáló természetét ábrázolja és a családi összetartásról szól.

Hideg pólusok

Hideg pólusok

A Spring című amerikai horrorban a szüleit gyászoló fiatal Evan Kaliforniából Olaszországba repül, ahol beleszeret egy sötét titkot őrző lányba. A Feloldozás rendezőinek legújabb filmje Lovecraft munkáit idézi Richard Linklater stílusában – sötét humorral, nagy szívvel és zsigeri rettenettel tálalva. A Hideg pólusok (Red Knot) című amerikai-argentin romantikus dráma egy egészen másfajta szerelmet ábrázol. Peter és Chloe New Yorkban élő friss házasok nászútjukat egy Antarktiszra tartó kutatóhajón töltik, de ez az utazás kezdi szétfeszíteni házasságuk határait. A Lake Los Angeles drámai hangvételű, de mégis költői mélységű film az identitáskeresés problémájáról és az amerikai menekültkérdés tragikumáról. Egy középkorú kubai férfi az amerikai-mexikói határ közelében illegális menekültek elszállásolásából tartja fenn magát. Egy nap találkozik egy tízéves mexikói kislánnyal és kettejük között barátság szövődik, miközben mindketten egy szebb jövő eljövetelében bíznak.

Sötét húzások

Sötét húzások

Társadalmilag és politikailag érzékeny témát dolgoz fel a felkavaró Camp X-Ray. A film a guantánamói fogolytáborban játszódik, ahol egy katonanő furcsa barátságot az egyik fogva tartottal. Főbb szerepekben Kristen Stewart és a Nader és Simin – Egy elválás történetében a férjet alakító Peyman Moaadi látható. Szintén borzongatóan aktuális a Sötét húzások (Night Moves), mely az ökoterrorizmus természetét rajzolja meg egy feszült thrillerben Peter Sarsgaard, Dakota Fanning és Jesse Eisenberg izgalmas alakításaival.

A tavalyi Titanic a Halhatatlan szeretőkkel s benne Tilda Swintonnal zárult, s a magnetikus erejű színésznő idén is látható lesz a Sötét oldal szekcióban, Bong Joon-ho számos díjat nyert, sötét humorú, lehengerlő látványvilágú, fordulatokban bővelkedő Snowpiercer című amerikai-koreai sci-fi thrillerében. Az új jégkorszakban játszódó filmben az emberiség utolsó menedéke egy vonat, mely körbeutazik a bolygón.

A látogatás

A látogatás

A Titanic 2005 óta versenyfesztiválként is működik. Idén nyolc alkotás vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, s közülük négy rendezője – a svéd Ronnie Sandahl (Underdog), a finn J.-P. Valkepää  (Megléptek), a francia Lucie Borleteau (a Fidelio – Alice utazása), valamint a görög Stathis Athanasiou (Alpha)- elkíséri filmjét a magyar fővárosba. A zsűri tagjai Ragályi Elemér operatőr, Timo Malmi, a Kaurismäki testvérek által elindított észak-finnországi Midnight Sun filmfesztivál művészeti igazgatója, a zsűri elnöke Borislav Anđelić, a FIPRESCI szerbiai szekciójának elnöke, aki több szerbiai filmfesztivál művészeti igazgatója, illetve a berlini, cannes-i, torontói, puszani, wiesbadeni és thesszaloniki fesztiválok zsűritagja is volt.

A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál rendhagyó módon egy dokumentumfilmmel, Michael Madsen A látogatás (Visit) című alkotásával zárul, mely egy eddig meg nem történt eseményről készült: az ember első találkozásáról a földönkívüli intelligens élettel. A fesztivál végleges programja az alábbi oldalon érhető el, továbbá a fesztivállal kapcsolatos összes írásunkat itt érheted el! 1100 forintos áron már megvásárolhatók a jegyek. Öt vagy több jegy vétele esetén kedvezményes 900 Ft-os áron juthatsz be egy vetítésre!